Az őrült király, aki egy romantikus mesevilágban élt – II. Wittelsbach Lajos uralkodásának meglepő részletei

Spártai szigor és mesevilág 

II. Wittelsbach Lajos apja, II. Miksa 1848-ban került Bajorország trónjára. Az általános európai forradalmi hangulaton kívül azért is voltak ezek történelmi idők, mert Poroszország minden korábbinál agresszívabban próbált a német tartományok vezető hatalmává válni. A bajor politika egyik fő kihívása az volt, hogy az egyre bizonyosabbnak tűnő német egységesülés után is sikerül-e megtartania egy viszonylagos önállóságot. 
Miksa a köztudatban élő tipikus német vezető megtestesülése volt. Minden másnál fontosabbnak tartotta a rendet és az önfegyelmet, családját is ilyen elvek szerint kormányozta. A feleségével, Máriával hűvös és udvarias kapcsolatot ápolt, két fiát pedig kifejezetten spártai szigorral neveltette. Lajosnak és Ottónak mindennap hajnalban kellett kelnie, a napot hidegvizes fürdővel és testgyakorlással kezdték, majd hosszas tanulás következett.

Étrendjük egyszerű volt, és olyan kevés, hogy állítólag rendszeresen kiszöktek a konyhára néhány falatot kunyerálni. Ha bármelyik szabályt megszegték, megverték őket.

Amikor egy nevelő azt tanácsolta Miksának, hogy egészségügyi sétáira vigye magával Lajost is, ő azt kérdezte: „És mit mondjak neki?” 
A fiúk nem kaptak sok figyelmet az édesanyjuktól sem, aki valószínűleg maga is mentális problémákkal küzdött. Lajos gyakran csak „az elődöm házastársa” néven utalt Máriára. Egyik gyerek sem érezte jól magát a bőrében. Maguknak valók voltak, nehezen kommunikáltak a külvilággal és egyre jobban a saját képzeletvilágukba zárkóztak. Már gyerekkorukban kétségek merültek föl épelméjűségükkel kapcsolatban. 
Lajos állapotán egyáltalán nem javított, hogy létezett egy fantasztikus mesevilág, ahová elmenekülhetett. Szinte egész gyermekkorát Hohenschwangau várában töltötte. Ez azonban nem igazi vár volt, sokkal inkább egy életnagyságú modell. Miksa építtette a középkori erődítmények mintájára, méghozzá úgy, hogy az egész vár a német régmúlt romantikus álomvilágát jelenítette meg.

A trónörökös napjai valóságosnak tűnő színházi díszletek között teltek; ahányszor megalázták vagy megverték, el tudott menekülni a romantikus tornyok, titkos szobák, páncélzatok, fegyverek, freskók és falikárpitok világába.

A Nibelung-ének meséi között, a zsúfolt királyi udvarban is magányosan nevelkedett. 

Egy király titkos élete 

A gyerekkori álomvilágból később sem tudott kitörni. Ráadásul lelkitársai is akadtak Európa belterjesen házasodó, hanyatló uralkodóházaiban: két nővér, Lajos unokatestvérei. Egyikük nekünk, magyaroknak is ismerős: Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia, azaz Sisi, aki 1854-től egy másik unokatestvérének, Ferenc József császárnak és magyar királynak volt a felesége. A másik Sisi legfiatalabb húga, Zsófia Sarolta Auguszta bajor hercegnő. Jobb szórakozás híján ők is teljes mértékben osztották kuzinjuk rajongását a misztikus hősi legendák és a dicsőséges germán múlt iránt. 
Amikor Lajos tizennyolc éves volt, az apja hirtelen meghalt. Egyik napról a másikra ő lett a bajor király, és az alattvalók tömegei hatalmas reményeket fűztek az uralkodásához. Fiatal volt és jóképű, de közvetlen környezete tudta, hogy teljesen alkalmatlan az uralkodásra. Szinte egyáltalán nem volt hajlandó közszerepléseken részt venni, az államügyeket elutasította, és az apjától megörökölt minisztereire hagyta. Kizárólag a művészet és az építészet érdekelte, és olyan szélsőségesen introvertált személyiség volt, hogy a napjai legnagyobb részét utazgatással vagy elegáns és drága búvóhelyeken töltötte. 
Történt mindez egy olyan időszakban, amikor a lehető legnagyobb szükség lett volna egy felelősségteljes, karizmatikus uralkodóra. Bajorország és Ausztria 1866-ban háborúba keveredett Poroszországgal, majd néhány hét alatt megsemmisítő vereséget szenvedett. Ezek után kénytelen volt a poroszokat támogatni a további hódító háborúkban, beleértve a porosz-francia háború győztes hadműveleteit. 

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

Lajos ezalatt átadta magát a mesevilág iránti rajongásának. Már kamaszkora óta szenvedélyesen imádta Richard Wagner operáit, így amint király lett, magához rendelte a zeneszerzőt. Hosszú órákig beszélgettek, Lajos pedig elhatározta, hogy mindenben támogatja, tulajdonképpen udvari zeneszerzőjévé teszi. Wagner, aki luxus­életmódja miatt gyakorlatilag folyamatosan a hitelezői elől menekült, alig hitte el szerencséjét. Lajos házat, pénzt és állandó megbízásokat biztosított neki. Annak ellenére, hogy a müncheni udvar botrányos életmódja miatt fél év múlva száműzte a zeneszerzőt, a világ valószínűleg ennek a furcsa kapcsolatnak köszönheti A nürnbergi mesterdalnokokat, a Trisztán és Izoldát és a Siegfriedet. 
Mivel egy valamirevaló királynak meg kellett házasodnia, és gyerekeket kellett nemzenie, Lajos is kénytelen volt lépéseket tenni ebbe az irányba. Szeretett unokatestvérét, Zsófiát jegyezte el, és az esküvő napját is kitűzték. Lajos először lelkesedett, de ahogy a házasságkötés napja közeledett, egyre jobban elbizonytalanodott. Többször is áttetette az időpontot, majd amikor ultimátumot kapott az apósjelöltjétől, végleg lefújta az egészet. Nem akart házasodni, sőt, valójában egyáltalán nem érdekelték a nők. 
A király valódi természete egyre nyilvánvalóbbá vált mindenki számára. Sokan csak mesekirálynak, hattyúkirálynak vagy egyszerűen Bolond Lajosnak nevezték. A magányos álmodozás iránti vágya egyre fokozódott.

Szokásává vált, hogy hosszú éjszakai lovaglásokra indult egyedül, ám valójában csak a királyi lovaspavilonban rótta a köröket, és néha leült a pálya homokjára piknikezni. 

Az ország megmentéséért folytatott politikai küzdelmeket mások vívták meg helyette. Amikor 1871-ben hatalmas győzelem után Poroszország a megvert Párizsban bejelentette az egyesült Németország megalakítását, Lajos nem volt hajlandó képviselni Bajorországot a ceremónián. Helyette – kénytelen-kelletlen – a nála is zavartabb elméjű öccsét, Ottót küldte a kormány. 

Lajos mindezek alatt leginkább különböző fantáziáit igyekezett megvalósítani. Minden személyes vagyonát hatalmas építkezésekbe ölte: várakat, kastélyokat, parkokat építtetett. Ezek között talán a leghíresebb Neuschwanstein, a grandiózus, mesebeli várkastély, ami olyan nagyratörő tervnek bizonyult, hogy félbe kellett hagyni az építését. Az is igaz, hogy egyetlen állami fillért sem költött ezekre a szinte eszelős vállalkozásokra, ráadásul munkalehetőséget teremtett rengeteg embernek, és több szegény régióban szinte fellendítette a gazdaságot. Ő maga ezalatt olyan mértékben eladósodott, hogy szétküldte a megbízottjait mindenfelé egész Európában újabb hitellehetőségek reményében. Voltak olyanok is, akiket nagy bankok kirablására bérelt föl. A küldöttek persze általában el sem indultak. 

Uralkodó nélkül 

A bajor kormányzat 1886-ban döntött úgy, hogy ebből elég volt. Jól megfizetett szakértőkkel összeállíttattak egy részletes jelentést a negyvenéves Lajos elmeállapotáról. Nagyrészt megvesztegetett vagy megzsarolt szolgálók beszámolóira alapozva őrültnek nyilvánították. A király először elbarikádozta magát Neuschwanstein félkész várában, és letartóztatta az érte küldött bizottságot. Néhány nappal később aztán megadta magát. Ezután a Berg-kastélyban tartották pszichiátriai felügyelet alatt, a trónról le kellett mondania. Az új uralkodó az öccse, a valóban súlyos elmebeteg Ottó lett, aki akkor már tizennégy éve be volt zárva Fürstenried várába, ezért egészen 1912-es haláláig egy régens uralkodott. 
A fogságban lévő Lajos nem sokkal később egy este sétálni indult az orvosával a közeli folyó partjára, majd nyomuk veszett. A viharos szélben és zuhogó esőben keresésükre indult expedíció éjjel találta meg mindkettőjük holttestét arccal lefelé a sekély vízben.

A hivatalos verzió szerint mindketten megfulladtak, de Lajos tüdejében nem találtak vizet a boncoláskor. A halál oka a mai napig tisztázatlan, és persze számos összeesküvés-elmélet is született róla.

Az 1950-es években állítólag felbukkant a király lódenkabátja, aminek hátán két golyó ütötte lyukat találtak. A kabát hollétéről ma senkinek sincs tudomása. 
Lajosról Richard Wagner megfogalmazása bizonyult a legpontosabbnak: „…attól félek, az élete szét fog olvadni ebben a közönséges világban, mint az istenek múlékony álma.” A félkész Neuschwansteint a király halála után mindössze hat héttel a kormány megnyitotta a nagyközönség számára, így a mesekirály megvalósult álomvilága már több mint 130 éve termeli a pénzt Németországnak. Ez a vár ma is a világ egyik legtöbbet látogatott műemléke. Nyaranta napi hatezer látogatót fogad, Lajos halála óta több mint 60 millióan fizették ki a belépőt. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>