Baji Balázs: vágtázó orvos a gátak és a pártpolitika felett

– Éppen itt, a BOK-csarnokban beszélgettünk először, 2011. februárjában. Akkor még alig múltál húszéves, de már éretten beszéltél arról, hogy az amerikai ösztöndíj alatt jöttél rá, neked itthon a helyed. Azóta is érdekel: mi vitt ki, és mi hozott haza?
– Még a középiskola vége felé megkerestek, hogy tanuljak Amerikában. Én mindenképpen az Állatorvostudományi Egyetemen akartam továbbtanulni, így először visszautasítottam ezt az ajánlatot. Aztán első évfolyamosként mégis úgy gondoltam, nem szabad hagyni, hogy elvesszen egy ilyen lehetőség, mégiscsak egy tengerentúli ösztöndíj. Egy év után kiutaztam, de akkor sem úgy tekintettem, hogy ez lesz a sorsom. Gondoltam, belekóstolok, nyelvet tanulok, megnézem, milyen a kinti élet.

Őszintén, a lelkem mélyén sosem éreztem ott annyira jól magamat. Érdekes dolgokat láttam viszont, jót tett az angolomnak, gyakorlatiassá vált a nyelvtudásom, és jó volt kipróbálni az amerikai egyetemi rendszert.

Sportolóként is sokat fejlődtem, edzéselméletben, edzéseszközökben, technikákban, amiket a mai napig használok. De mindig visszavágytam, így egy év után hazajöttem.

– Annak idején hamar kiderült rólad, hogy komolyan tanulsz. A sportpályán jót tesz, ha valaki képzett ember?
– Semmiképpen sem hátrány. Az ember megfontoltabb lesz, és jobb döntéseket tud hozni a pályán és a pályán kívül is. Jobban gondolkodik karrierről, ok-okozati összefüggésekről, és az is egy pluszt ad, hogy nyugodtabban tud versenyezni, hiszen van egy szakmája, hivatása, távlati tervei.

Nem lebeg a bizonytalanságban, hogy mi lesz, ha megsérül, vagyis az élete, a sorsa nem ettől függ. Ez az érzés megnyugtató, a tanultság mentálisan is segít.

– Talán a legjobb sportolói tulajdonságod, hogy akkor tudod kihozni magadból a maximumot, amikor a legnagyobb szükség van rá és a legnagyobb a tét. Az ösztöneidből jön ez a képesség, vagy magad fejlesztetted ilyen szintre?
– A jó versenyzői képesség gyerekkoromban is megvolt, családi, baráti vetélkedőkön. Ha rajtam múlt a csapatom győzelme, jól ment nekem, aztán ez a sportban is egyre inkább előtérbe került. De tanulnom is kellett, csak ösztönből ugyanis nem lehet hosszú távon megélni a sportban, nem szabad csak erre hagyatkozni. Bőven voltak így is elszúrt lehetőségeim, de a tapasztalataim mellett szakember is segített nekem. Az adottság elengedhetetlen, de jó versenyzést még nem jelent.

– Láttam már néhány edzésedet, de azokon egynél több társad nem volt, sokszor csak az edződ volt melletted. Most viszont egy egész csapat vesz körül, követnek téged, inspirálhatod a fiatalokat. Sok magányos tréning után élmény lehet így edzeni…
– A munka javát már gyerekként, Békéscsabán is egyedül kellett elvégeznem, hamar meg kellett tanulnom így is a maximumot kihozni magamból. Jól akartam teljesíteni, muszáj volt helytállnom az edzésen, ugyanakkor a sportban is szeretek csapatban dolgozni, hiszen sokat tud segíteni. Vagyis így is, úgy is meg kellett tanulnom rendesen edzeni.

Az edző jelenléte viszont nagyon fontos nekem, nehéz úgy motiválnom magamat, ha nincs ott. A gátas edzésekhez amúgy is kell edző, látja a technikát, visszajelez, de emberileg is pozitív, hogy támogat, hozzám szól, kommunikál velem.

Kiss Danival rengeteget edzettünk együtt, segítettük, húztuk előre egymást, a vele együtt töltött idő sokat számított, és most megint ott van velünk, de már edzőként, ez is sokat számít. Tomhauser István jelenléte különösen fontos, gáton pedig most már egy szép kis csapat alakult ki körülötte, élsportolók, nagy reménységek, fiatalok. Nagyon szeretek velük készülni, persze sokan még iskolába járnak, így eltérő az időrendünk. De az, hogy tudunk együtt is futóiskolákat végezni, szökdelni, futni, gátazni, nyújtani, és ott vannak a nyakamon, sőt, egyre inkább megvernek bizonyos gyakorlatokban, tovább motivál. Segíteni tudjuk egymást. Amerikában nagyon szerettem, hogy mindig csapatban lehetett készülni, együtt sok azonos képességű emberrel, rivalizálva, buzdítva egymást, jó hangulatban.   

Kép: Baji Balázs / Facebook 

– Egy másik fontos sportolói tulajdonságod, hogy nem vagy sérülékeny, vagy legalábbis nem voltál 30 éves korodig. 2019 kilóg a sorból, térdsérülés miatt műtétek vártak rád versenyek helyett. Az ősz főszereplője mégis te lettél, amikor felvállaltál egy kampányt a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságért. A motivációd egyértelmű – de könnyen lett ebből nyílt kiállás?  
– Fontosnak tartottam, hogy megszólaljak, elmondjam a véleményemet.

Nem szerettem volna, ha úgy döntenek ebben, hogy nincs előtte párbeszéd. Legyen kommunikáció, vita, tájékoztatás, és az helyes tájékoztatás legyen, hogy mindenki tudja, miről van szó.

Ne politikával átitatott kérdés legyen a világbajnokság, derüljön ki, hogy milyen egy vb, milyen vonzatai vannak, mi a pontos terv, hiszen nem csak egy stadion építéséről van szó. Sok ember érdeke, hogy megvalósuljanak a tervek, ezért fogtunk össze más atlétákkal és az atlétikai szövetséggel. Az, hogy mindehhez az arcomat adhattam, nagy megtiszteltetés nekem.

– Viszont kitetted magadat a politika játékának, vagy legalábbis kihasználják a fellépésedet. Volt médium, amely rendesen ki is használta.
– Én egy pillanatig sem csináltam ebből politikai kérdést, nem szabad a pártpolitikától függenie a vb-nek. Szeretett sportágam mellett álltam ki, hiszen az atlétikai-vb egy jó dolog, bár elfogadom, hogy sokan nem így gondolják. Ha viszont mindenki megismeri a pontos terveket, el tudja dönteni, hogy igent vagy nemet mond.

Azt szerettem volna, ha nem érzelmek vagy politikai hovatartozás alapján ítélik meg a helyzetet, hanem tényleges tudás birtokában. Ennek köszönhetően született olyan megállapodás, ami felette áll a pártpolitikai ügyeknek.

– Közben azért kialakult egy kommentháború, mivel a stadionépítést sokan zsigerből elutasítják a költségei és futballban látott példák miatt. 
– Valójában egy atlétikai központ épül, ami nagyon pozitív és abszolút hiánypótló, hiszen nincs világszínvonalú létesítményünk. Olyan, ami a fedettpályás és a szabadtéri atlétikára is alkalmas, a hozzá tartozó kiszolgáló egységekkel, amik például a regenerációt szolgálják.

A magyar atlétikának most még nincs otthona. Nem a vb-re épül az atlétikai központ, hanem egy olyan központ épül, amelyben vb-t tartanak, ami így visszahat majd a sportágra.

Tíz-tizenöt ezer főt befogadó stadion marad, az egész központ kiszolgálhatja a helyi atlétikát, és komoly nemzetközi eseményeket lehet benne tartani, miközben befogadja a tömegsportot is. Egy kis ékszerdoboz lesz Dél-Pesten, amit ki lehet használni, hiszen sok igényt kielégít.

– A kampány sikere után tervezel újabb közéleti szerepvállalást?
– Most még inkább a sport-pályafutásomra koncentrálok, 2023-ig mindenképpen, de nyitott vagyok arra, hogy az atlétika mellett maradjak, a szövetséggel dolgozzak, kipróbáljam magamat ezen a téren. Sportbizottságban már most is jelen vagyok, csábítanak ezek a feladatok, de konkrét tervem még nincs. Az atlétikai-vb sorsát pedig továbbra is a lelkemen viselem, bármi szerepet kapok, azt szívesen elvállalom.

– Azért nem unatkozol így sem, hiszen a sport mellett állatorvosi hivatásodnak is élsz...
– Sűrűk a hétköznapok, gyógytornára járok heti hat edzés mellett, hetente egy-két napot pedig az egyetem kisállat-klinikájának sebészetén dolgozom. Most még a sport az első, a legfontosabb pedig, hogy kvalifikáljam magamat az olimpiára, így egyelőre kevesebb időm jut az állatorvosi munkára, az inkább a jövő. Azért vállalok az élsport mellett munkát a klinikán, hogy tapasztalatot gyűjtsek, és amíg sportolok, ne távolodjak el a hivatásomtól.