Üres fészek – kiürült házasság?

Egyenrangú felekként búcsúzni

Emlékszik még Zsófi és Péter, amikor fiatalon, egymás mellett kiállva, a másikért annak családjával, meg a sajátjukkal megharcolva letették voksukat a közös élet mellett? Felidézik húsz-harminc esztendő elmúltával a csodálatos-lelkes kezdetét mindennek? Amikor fiuk először hozza haza komoly barátnőjét bemutatni, vajon képesek felülemelkedni saját szorongásukon: most mi lesz mindazzal, amit közösen felépítettek? Vagy amikor lányuk hosszabb külföldi tanulmányútra készül, hagyják kirepülni a madárkát? Az eseménydús évek gyorsan eltelnek.

Talán a legnehezebb gesztus érett, felelősségteljes, egyenrangú félként útjára bocsátani azt a gyermeket, akinek életét fogantatásától fogva kísérhettük.

A gyermeket ajándéknak tekintjük, pedig sokkal inkább bizományba kapjuk, akit a tulajdonos javára kell értékesítenünk. Gondoskodni róla, felruházni erényekkel, kibontakoztatni a benne szunnyadó lehetőségeket, minden szeretetünket beleadva önmagává alkotni, végül nem megtartani. Pont úgy, mint a mesében, amikor a király azt kérte az okos lánytól: hozzon is ajándékot, meg ne is. Ő pedig két szita közé zárt egy galambot, majd az uralkodó szeme láttára szabadjára engedte. Ezzel bizonyította alkalmasságát a királyné szerepre, mivel képes volt az elengedésre.

Szárnyra bocsátani

A felnövekedett gyermekek önállósodása hamarabb kezdődik, mint ahogy elköltöznének otthonról. Minél hosszabban tanul egy fiatal, annál inkább elnyúlik az az időszak, amikor saját életét szervezve él együtt származási családjával, gyakran még anyagi függésben szüleitől. Amíg a fiatal nem válik pénzkeresővé, másokra rászoruló helyzetben marad, ami nehezíti felnőtté érését, érzelmi leválását. Fontos őt támogatni ebben, még akkor is, ha a szülők számára kísértést jelent maguk mellett tartani őt.

Nem érdemes kiszolgálni a fiatal infantilis igényét a gondoskodásra, amelyre különösen az anyák hajlamosak, mamahotelt biztosítva az önmagukért és a jövőjükért felelősséget nem vállaló fiaik, vagy az élettől megrettenő lányaik számára.

Az apák inkább az általuk felépített világot féltik, amelynek dicsősége a szemük láttára porlad el az ifjak kivonulásával, miként a nagy birodalmak napjai is meg vannak számlálva az aranykor elmúltával.

Kép

Kép: Freepik

Ismét ketten

A legtöbb pár még aktív kereső, amikor felnőtt gyermekeik elhagyják a családi fészket, ezért életüket betöltik egyéb feladatok. Bár anyagilag felszabadulhatnának kissé, gyakran tovább támogatják a fiatalokat. Ha a pár képes pozitívan viszonyulni frissen visszanyert függetlenségéhez, sok örömet lelhet a régen feladott tevékenységek újrafelfedezésében, ahogyan egymásban is. Amennyiben a gyermekek távozásával nemcsak az otthon, hanem a kapcsolat kiüresedésével is szembesülni kénytelenek, az komoly konfliktusforrássá válhat közöttük.

Az érzelmi eltávolodás elfedésére gyakran kezdenek különböző pótcselekvésekbe a felek, fölöslegesen sok időt töltve munkával, vagy olyan hobbik keresésével, amelyek segítségével a társuktól való távolságot fenntarthatják.

Vagy éppen a gyermek leválásának akadályozásával odázzák el a szembesülést. Az új helyzettel találkozó idősödő felnőtteknek fontos tudatosan felvállalniuk érzéseiket, és megoldást keresni az elhidegülés, illetve az intimitás fenyegetésével szemben. Érdemes átgondoltabban közös programokat, tevékenységeket, utazásokat tervezni, amelyek segíthetik a kapcsolat erősödését, és lehetőséget teremtenek az ismételt összecsiszolódásra.

Nincs annál meghittebb, mint amikor két ember egy élet közös munkája után, lelkiismeret-furdalás nélkül néz egymás szemébe, és a másikba kapaszkodva, őt támogatva halad tovább az ösvényen, amelyen egykor a jövő titkainak felfedez ésére szövetkezve indultak el. Miért is ne lehetne felemelni az elejtett szálakat, felkutatni azokat a kereszteződéseket, ahol talán nem a megfelelő irányt választották? Együtt megtalálhatják, amit elveszettnek hisznek, és újraélhetik a régi álmokat.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>