Imádott és gyűlölt miniszterelnök volt - Mit üzenne ma Európának a Vaslady?

Az imádott és gyűlölt miniszterelnök az első nő volt, aki a szigetország kormányát vezethette, elegáns, személyes márkavédjegyként viselt kosztümjeiben és kalapjaiban a sok öltönyös, nyakkendős férfi között.

A 87 évesen, 2013-ban elhunyt Margaret Thatcher kora egyik legjelentősebb politikusaként irányította 1975-től 1990-ig a brit Konzervatív Pártot, s kormányozta 1979 és 1990 között az Egyesült Királyságot. Miniszterelnöksége alatt, 1980-tól 1986-ig futott az angol tévében az Igenis, miniszter úr! (Yes, Minister!) című, nálunk is vetített szituációs komédia, amely a politika és az államigazgatás bugyrairól festett kacagtató, ám sok tekintetben nagyon is valóságos képet.

Azt tartják, hogy a jó humorérzékű Thatcher kedvenc tévéműsora volt, a legenda szerint még írt is egy részt hozzá.

Ez is mutatja, hogy maga is kritikával tekintett a politikai élet kortárs szereplőire, ahogy mondta: „Régen tenni akartunk valamit, ma már a miniszterek inkább csak valakik akarnak lenni".

1925-ben született egy angol kisvárosban, ahol édesapja vegyesboltot vitt, majd polgármesterként városvezetői szerepet is vállalt. A kis Margaretet metodistának keresztelték, keresztény-konzervatív nevelésben részesült. A középiskola befejezése után vegyésznek tanult Oxfordban, ahol már megnyilvánult közéleti érdeklődése: az egyetem konzervatív egyesületének elnöke lett. A diploma megszerzése után kutatóként dolgozott brit élelmiszeripari cégeknél, miközben 26 évesen házasságot kötött Denis Thatcherrel, egy jómódú üzletemberrel. 1953-ban egy ikerpárnak adott életet.

Az 1959-es választásokon jutott be először a Parlament alsó házába. 1970-ben a konzervatív Heath-kormányban oktatási miniszterként dolgozott, majd 1975-ben – nem kis meglepetésre –megválasztották a párt elnökének. A válságos időszakát élő Nagy-Britannia helyzetének megoldására olyan politika mellett kötelezte el magát, amely az állami és szakszervezeti beleszólás csökkentésével a szabad magánvállalkozásokat támogatta, szemben a Munkáspárt elképzeléseivel.

Az 1978-79-es sztrájkhullámok időszakában népszerűsége olyannyira megnőtt, hogy vezetésével a konzervatív Párt alakíthatott kormányt 1979-ben: Margaret Thatcher először léphetett be saját jogon, nőként a Downing Street 10-be.

Kép

Margaret Thatcher 1950-ben

1983-ban a sikeres Falkland-szigeteki háborúnak köszönhetően újraválasztották, így tizenegy éven keresztül, 1990-ig kormányozta Nagy-Britanniát. Nem volt a kompromisszumos politika híve, inkább következetesen ragaszkodott elképzeléseihez, s ha kellett, erőt is mutatott. Így volt ez a sztrájkok és zavargások letörésénél éppúgy, mint az argentinokkal vívott háborúban, vagy a kommunizmus elleni kérlelhetetlen küzdelemben. Nem véletlen, hogy 1984-ben ír terroristák merényletet kíséreltek meg ellene, s az sem, hogy a szovjetek Vaslady-nek keresztelték, és ezt a nevet nem kis büszkeséggel viselte.

1990-ben vonult vissza a politikától, bár a Lordok Házának Linconshire megye bárónőjeként továbbra is tagja maradt. Élete végén több szélütés is érte, éveken át szenvedett időskori demenciában, majd 87 évesen érte a halál.

Thatcher aktualitása azonban nem kopott. Az önálló nemzeti gondolatok letörését egyre markánsabban képviselő Európa döntéshozói és közvéleménye számára is érdemes felidézni 1988-ban elmondott híres beszédét, amelyben az Európai Közösség jövőjét latolgatta:

A Thatcher által megfogalmazott, nemzeteket eltörölni kívánó és valamiféle kulturális, vallási olvasztótégelyt szorgalmazó európai politika ma is létező veszélyt rejt az öreg kontinens nemzeteire. Az identitásunk védelme most, amikor templomaink kiürültek, gyermekeink száma megfogyatkozott, és más kultúrák fiataljai árasztják el nagyvárosainkat, aktuálisabb, mint valaha.

Bizonyos, hogy ha élne, Margaret Thatcher istenhívő családanyaként, büszke brit hazafiként és európai polgárként is teljes erőbedobással harcolna a nemzetek Európájáért.

Lehet, hogy ezzel a felfogással ma nem az európai mainstreamhez tartozna, de ez még nem jelenti azt, hogy nem neki lenne igaza. Ahogy annak idején maga is javasolta: „Ne kövesd a sokaságot azért, mert nem mersz más lenni, magadnak kell eldöntened, hogy mit tegyél; ha kell, hagyd el a sokaságot, ne érd be pusztán a követésével.”