Ki az életünk kapitánya? – A „Holt költők társasága” című filmről pszichológusszemmel
Élet és egyéniség. Ez a két dolog valóban sok kérdést felvet, sőt talán azt is mondhatnánk, hogy az élet nagy kérdése, hogyan legyünk egyéniségek, hogy maradjunk meg önmagunknak, ha közben annyi mindennek és mindenkinek kell megfelelnünk, hogy azt már számon tartani is nehéz. Különösen nehéz tizenévesként, ebben az átmeneti, viharos, feszültségekkel teli időszakban válaszokat adni erre a dilemmára. Ha a kamasz életéből hiányzik a szerető és elfogadó, de ugyanakkor határokat is szabó szülői attitűd, nagyon könnyen eltévesztheti az irányt és kicsúszhat a lába alól a talaj.
Holt költők társasága
Ezt a problémát veszi górcső alá a Holt költők társasága c. film. Egy csapat fiatal, feltörekvő ifjúnak kell megtalálnia önmagát egy szigorú bentlakásos iskola falai között, ahol szó szerint korlátok közé vannak szorítva. „Hagyomány, becsület, fegyelem, érdem” – hangzik a négy alapelv, ami már kimondva is merev, ünnepélyes pátoszt kelt, amitől az ember rögtön úgy érzi, haptákba kell vágnia magát, és elénekelni a Himnuszt.
A fiúk szülei és a méltán híres tradicionális intézmény tanárai olyan magasztos értékeket, tudást, útravalót próbálnak a diákok fejébe plántálni, ami majd előbbre viszi, s naggyá teszi őket az életben. Sikeresnek, ambiciózusnak, teljesítményorientáltnak nevelik őket, mindeközben azonban nem magyarázza el nekik senki, miért is fontos mindez. Állítólag ezekben az években kell felkészülniük az igazi életre, s megalapozni a jövőjüket, de a legfontosabb dolgot mégsem tanítják meg nekik, hogy milyen is az a bizonyos nagybetűs élet.
Ekkor lép a színre Mr. Keating, az új irodalomtanár, aki karizmatikus személyével, egyéni látásmódjával azonnal belopja magát a fiúk szívébe. Minden diákját egyszeri és megismételhetetlen lénynek látja, s arra biztatja őket, hogy találják meg a saját hangjukat, azt az utat, amelyen emelt fővel képesek járni.
Ő az egyetlen ember az egész tanári karban, aki kellő empátiával és érzékenységgel viseltetik a diákok iránt.
Szüleikkel és tanáraikkal ellentétben, ő nem csupán tehetetlen bábnak tartja a növendékeit, akiknek azt is meg kell mondani, hogy merre nézzenek, akikbe bele kell plántálni a szülők magasztos elképzeléseit, és erőnek erejével kisajtolni belőlük a jó eredményeket, hanem hiszi, hogy a fiatalok képesek a kritikus gondolkodásra, arra, hogy bevonják őket az életükkel kapcsolatos fontos döntések meghozatalába. Mr. Keating igazi apafigura és példakép, ő is ebből az intézményből indult útnak, mégis sikerült megtalálnia a saját számítását.
Az új irodalomtanár olyan ebben a zárt közösségben, mint tóba dobott apró kavics: egyre nagyobb körökben kavarja fel maga körül az állóvizet. Világlátása és nézetei bekúsznak a diákok bőre alá, felnyitva a szemüket, új perspektívát tár eléjük, s mindeközben ellentmondásos figurává válik, aki az erők és ellenerők kereszttüzében találja magát. Mégis azt igyekszik megvalósítani, ami egy nevelő szerepben lévő személy dolga: kibontakoztatni a személyiség mélyén szunnyadó tehetséget, kihozni mindenkiből a legjobbat, egészséges, energikus, a dolgok iránt érdeklődő, innovatív felnőttet nevelni belőlük, aki nem fél önmagát adni.
A felnőttek sokszor megfeledkeznek róla, hogy ők is voltak gyerekek, hogy milyen érzés terveket szőni, s hinni a megvalósításukban.
Lázadás és elveszettség
Bár a filmben szereplő tradicionális iskolarendszer négy alapelve (hagyomány, becsület, fegyelem, érdem) szükséges a nevelés során, ugyanakkor feltétel nélküli szeretet, elfogadás, bátorítás, figyelem, illetve példamutatás nélkül ezek az értékek csupán lázadást váltanak ki a kamaszokból.
A fejlődéslélektan igen sokszor párhuzamba állítja a három éves kor körül jelentkező „dackorszakot” a kamaszkor konfliktusokkal terhelt időszakával. Ugyanis a tizenéves, bármennyire is szeretne felnőttnek látszani, még nem felnőtt, csupán a felnőttkor felé haladó gyermek, így érzelmileg a kisgyermekhez hasonló szükségletei vannak. Továbbra is igényli a szülői tekintély védelmét, illetve a korlátok nyújtotta biztonságot, ám csak akkor tudja elfogadni ezeket, ha érzi azok szeretetét és elfogadását, akik irányt mutatnak számára.
Ross Campbell pszichiáter szerint szülőként az alábbi tényezőket fontos figyelembe venni a kamasz gyermek nevelése során:
- A szülők által közvetített érzelmi stabilitás, higgadtság és önfegyelem példaértékű a gyermek számára, tiszteletet ébreszt benne, így fontos segítség a határok felállítása valamint a fegyelmezés során, mivel megerősíti a tekintélyt illetve a tizenéves bizalmát a szüleiben.
- A feltétel nélküli szeretet alapvető fontosságú a kamasz gyermek helyes önértékelése, illetve a szülő-gyerek kapcsolat szempontjából. A szülő szeretete ad a serdülőnek bátorságot és energiát ahhoz, hogy megtalálja az útját, vállalja önmagát és magvalósítsa a céljait. A szeretet szóbeli és viselkedéses kinyilvánítása nem függhet attól, hogy a gyermek hogy néz ki, milyen tulajdonságokkal bír, vagy éppen hogyan viselkedik.
- A kitüntetett figyelem hatalmas erővel bír a kamasz gyermek életében. Osztatlan és maradéktalan figyelmét a szülő leginkább a négyszemközti együttlétek során biztosíthatja gyermeke számára. A tizenévesek gyakran viselkednek szélsőségesen, így sokszor nem könnyű megközelíteni őket. Lehet, hogy a gyermek nem pont akkor lesz közlékeny hangulatban, amikor a szülő zsúfolt napirendjéből feleszmélve kész a meghitt beszélgetésre időt szakítani. Fontos tehát, hogy a serdülő érezze, a szülő bármikor a rendelkezésére áll, bármikor hozzáfordulhat a problémáival és nehézségeivel.
- A kamasz már nem kisgyermek, mégis igényli a testi közelséget és a szülei meleg, óvó tekintetét. Az ölelés, valamint a hát, a kar, a váll megérintése, megsimogatása az irántuk érzett szeretet és törődés egyik legegyszerűbb, mégis rendkívül hatásos kifejezése.
- A függetlenségi törekvés természetes és normális életkori sajátosság, ezért a gyermek önállósodásának, felnőtté válásának folyamatát mindenképp támogatni kell. Ahogy nő a gyermek, a szülői irányítás szerepét fokozatosan átveheti a szülői bizalom és az elengedés, ezáltal is felkészítve a gyermeket az önálló független felnőtt életre, illetve a szülőktől való elszakadásra.
A kamasz gyermekben rejlő értékeket csak úgy tudjuk felszínre hozni, hogy miközben bátorítjuk az önmegvalósítását, valamint egyéni hangjának megtalálását, keretet is szabunk és irányt mutatunk a számára.
A szeretet, az elfogadás és a párbeszéd lehetősége nélkül az útmutatás, illetve a fegyelmezés lázadást szül, míg az önmegvalósítás bátorítása egyértelmű keretek és iránymutatás nélkül az elveszettség érzését vonja magával. A film történéseit alapul véve elgondolkodtató az is, hogy kinek a felelőssége, ha a rosszul megválasztott önmegvalósítási kísérlet a végén kudarcba torkollik? Pedagógusként, segítő szakemberként esetleg segítő szándékú kívülállóként van-e jogunk a serdülőkorú gyermek önmegvalósítását bátorítani, ha a környezet, amiben a mindennapi életét éli, valamint ha a szülők egyáltalán nem támogatják ezeket a törekvéseket.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>