A legfontosabb szülői felismerések néha egy szösz körül születnek

Amikor a mászó gyerekem először talál egy szöszt a padlón, csak nézem őt meglepetten. Megmarkolja, eltökéli, hogy megkóstolja. Mondom neki, hogy azt nem veheti a szájába, erre ő még erősebben szorítja, ellentmondást nem tűrően néz a szemembe. 

Látom az elszántságát, és a szigor jut eszembe. Hogy most kell kijelölni a határokat, most kell meghatározni, hogy melyek azok a dolgok, amelyekről nem ő, hanem a szülei döntenek. 

„A gyerekeknek kellenek a korlátok, azok nélkül bizonytalanok lesznek” – jutnak eszembe kedvenc gyereknevelési szakértőm, Pécsi Rita szavai. 

Elhatározom, hogy kikaparom a tenyeréből a szöszt, megpróbálom szétfeszíteni a markát. Erre ő elkezd kapálózni az ölemben, és torkaszakadtából ordít. 

Megsajnálom, eszembe jut, hogy valahol azt olvastam, minden gyerek koraszülött. Fogalma sincs, hogy miért nem nyelhet le bármit, nincs veszélyérzete. A korlátozó nevelés nem teszi vonzóvá a pozitív viselkedést, csak arra jó, hogy máskor ügyesebben csináljon rosszat a gyerek. Szóval még ártok is azzal, hogy erőszakkal elveszem tőle…

Aztán rájövök, hogy egy ekkora gyerek még nem tudja feszegetni a határokat, az érzelmei kifejezésével még nem manipulálni akar, az majd kétéves korában lesz aktuális. 

Végül elfáradunk mindketten. Ő a pólómat ráncigálja, irántam érzett haragjából is hozzám menekül. Várni nem tud, az anyatejet, amely neki még biztos és örök, azonnal akarja. Én meg újra rácsodálkozom arra, hogy a szoptatás tényleg mindenre jó: éhségre, szomjúságra, álmosságra, idegességre. 

Először hüppög, aztán megnyugszik. És akkor, magától, elernyed a test, magától, szétnyílik a tenyér. „Ez a magától: ez a Kegyelem.” 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.