Sakálnyelv a kampányban: gyakorlati tanácsok lelkünk és kapcsolataink megvédéséhez

Szorongás a kampányban: sérült szükségletek és családi szakadások

Egyre többen szoronganak a választás közeledte miatt: már a „választás” vagy „kampány” szó említése – illetve egy párt vagy politikus neve – is sokakat frusztrációval, indulattal, tehetetlenséggel és igazságtalanságérzéssel tölt el. Ebben a felfokozott lelkiállapotban gyakran ellenséget látunk mindenkiben, aki másképp gondolkodik, vagy más pártot támogat. Piczkó Katalin pszichiáter szerint ilyenkor érdemes elgondolkodni: „Mi bánt valójában? Miért érint meg ennyire egy-egy személy, téma? Mely szükségletem sérül?” Ha valami nagyon felkavar, az ugyanis rólam is szól.

A jelenlegi választási hangulat két alapvető szükségletünket közvetlenül fenyegeti: a biztonságérzetünket és a szeretetteljes közeget. „Nemzetszinten rombolja le őket – a fenyegetések és a durva hangnem miatt nincs biztonság, se igazi kapcsolódás, mert mindez beszivárog az emberi kapcsolatokba. 

Testvérek nem beszélnek egymással, mert az egyik ezt az oldalt képviseli, a másik azt. Szülő és gyerek szidja egymást: »Hogy szavazhatsz rájuk, te…?«. 

Ellenségekké válunk ahelyett, hogy megőriznénk a köztünk lévő szeretetkapcsolatot” – mondja a szakember, aki azt javasolja, gondolkozzunk el azon is, mit tehetünk azért, hogy ne a választás legyen az univerzumunk, az életünk központi kérdése.

Ezzel nem azt akarja mondani, hogy ez nem lényeges, és fordítsunk hátat a politikának, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy akadnak fontosabb dolgok is az életben, mint az, hogy épp mi történik a kampányban – például a családi és baráti kapcsolataink. „Ahogyan a politika, úgy sok vállalat is igyekszik elhitetni a dolgozóival, hogy az ottani világ az egész életük, és azon kívül nincs semmi – de mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz” – teszi hozzá.

Majd így folytatja: „Egy-egy konfliktushelyzetben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a kapcsolat, a kapcsolódás egymással fontosabb, mint maga az ügy.” William Ury, egy nemzetközi tárgyalástechnikai szakember úgy fogalmazza meg, hogy egy konfliktusban, amikor két különböző fél vagy csoport áll egymással szemben, elfelejtjük, hogy van egy harmadik fél: a „mi”, a kapcsolatunk egymással, a közösség, amelyben élünk. Amikor kivont karddal szállunk szembe a másikkal a saját igaznak vélt valóságunkért, éppen ez sérül.

Sakálnyelv a kampányban: ami fent, az lent

Piczkó Katalin szerint nem meglepő, hogy a közösségi médiában, az utcán és a személyes kapcsolatokban is egyre becsmérlőbb, szélsőségesebb a kommunikáció, hiszen a kampány hangneme ilyen. „A vezetőknek, politikusoknak óriási felelősségük van abban, hogyan kommunikálnak.” 

„Ami »lent« történik – posztokban, éles hozzászólásokban, fenyegetésben, bántalmazásban –, az tökéletes tükre a fenti világnak. Mint amikor a szülők veszekednek: nem mindegy, milyen hangnemet használnak, hiszen a gyerekek szivacsokként szívják magukba” – magyarázza.

„Sakálnyelven beszélünk egymással, ami mára mindennapos lett. Ebben dominál a kritika, a hibáztatás, a számonkérés, a kioktatás, a becsmérlés, a cinizmus, a másik minősítése, a te-közlés, ahelyett, hogy magunkról beszélnénk, és erőszakmentesen kommunikálnánk. Például így: »Megosztva érzem magam ebben a helyzetben«, vagy »Elveszettnek, tehetetlennek érzem magam«” – mondja a szakember, aki úgy tapasztalja, hogy mindenki csak a saját érdekeit nézi bizonyos szemszögből, és hiányzik, hogy hátrébb lépjünk, és a nagy egészet lássuk. Pedig az összekovácsolódás, a nyugalom és a biztonság mindannyiunk alapvető szükséglete lenne.

Egy családterapeuta úgy fogalmazta meg, hogy a család nem az a hely, ahol bárkinek igaza lenne. Ugyanis mindenkinek igaza van, a maga szemszögéből. „Talán ki lehetne tágítani ezt az állítást nagyobb közösségekre is. Akár családban, akár nagyobb csoportban nézzük, folyton beleveszünk a „kinek van igaza” játszmákba. Ha a kapcsolatok szemszögéből tekintjük, ilyenkor ezek sérülése miatt csak vesztes-vesztes helyzetek alakulnak ki” – mondja a pszichiáter.

Miért nem tudjuk elfogadni, hogy a másiknak más a véleménye? 

Piczkó Katalin szerint a probléma a percepcióval kezdődik – ez különösen jól megfigyelhető csoportdinamikában. Például, ha csoportban ülünk, és felolvasnak nekünk egy történetet, mindenki mást hall meg belőle, másra emlékszik. Ennek oka, hogy a gondolataink 30 másodpercenként szakítják meg a figyelmet: elkalandozunk egy pillanatra, és lyuk keletkezik a kommunikációban – ám ezek a lyukak mindannyiunknál máshol vannak. 

Ráadásul a narratív emlékezet is közbeszól: pár óra múlva már másképp emlékszünk az eseményekre. Emellett a TTTÁ-szabály is működik: folyamatosan törlünk, torzítunk, többletet adunk hozzá, általánosítunk – így alkotunk véleményt a saját szemüvegünkön keresztül.

„Ugyanis mindannyian szemüveget hordunk, amelyet biológiai (férfi vagy nő vagyok-e, hány éves, egészséges vagy beteg), pszichológiai (gyermekkori élmények, emlékek, tapasztalatok, aktuális hangulat), valamint szociológiai (milyen szubkultúrában nőttem fel, mit képviselt a családom, milyen értékrendet vallott) tényezők befolyásolnak.

Mivel nem ugyanazt halljuk meg egy történetből, és a saját szemüvegünkön keresztül értelmezzük azt, óhatatlanul más lesz a véleményünk a történetről és a szereplőkről. 

Így működik ez minden területen – magyarázza a szakember. – Aztán szép lassan a véleményünk identitásunkká válik, elköteleződünk mellette, és ha valaki más véleményű szembejön velünk, ellenségnek látjuk, sakálnyelven kommunikálunk vele, sértjük az önbecsülését, önértékelését, olyan dolgokat mondunk, amik az identitásába, a húsába vágnak. Ekkor már nem pusztán más véleményekről van szó, amelyekkel kezdhetnénk valamit, kereshetnénk közös megoldást, hanem egymás ellenfeleivé válunk.”

Piczkó Katalin szerint ez a dinamika párkapcsolatban is megfigyelhető. Az egyik hétvégén kimozdulni szeretne, a másik otthon maradni. A különböző vélemények mögött gyakran más szükségletek rejlenek: az egyik csendre vágyik, a másik újdonságra. Ha ezt megfejtik, kitalálhatják, hogyan legyen jó mindkettőjüknek, de ha sakálnyelven kezdenek vitatkozni – például ezt mondja az egyik: „Nem igaz, hogy nem vagy képes kimozdulni, növeszted itt a nagy fenekedet ahelyett, hogy mozognál egy kicsit!” –, akkor már nem a különböző vélemények jelentik az ellentétet, hanem egymás ellenfelei válnak, és a kapcsolat veszteségbe fordul. 

Praktikus lépések a nyugalomért

Ha a híreket hallva újra és újra kibillennünk az egyensúlyunkból, és nyugtalanná, indulatossá válunk, Piczkó Katalin azt javasolja: limitáljuk azt az időt, amit a közelgő választással töltünk, olvassunk kevesebb hírt, és töltsünk kevesebb időt a közösségi oldalakon. Ha pedig családi ebédnél vagy baráti társaságban jön elő a választás témája, tegyük fel magunkban a kérdést: mi fontosabb, hogy nekem legyen igazam, meggyőzzem a másikat, vagy a köztünk lévő kapcsolat? 

A pszichiáter arra is figyelmeztet, hogy ne felejtsük el, hogy nem a kommenteknél vagy az ebédlőasztalnál dől el a választás. 

„Ismerjük fel, mire van ráhatásunk, és mire nincs. Valójában csak saját magunkra van igazán hatásunk, a másik ember gondolkodására, látásmódjára, érzéseire nincsen” – világít rá.

Épp ezért, ha nem szeretnénk vitákba bocsátkozni, vagy megbántani valakit, a szakember a következő stratégiát javasolja. „Először is őrizzük meg a nyugalmunkat, kezeljük saját indulatainkat, érzéseinket. Ha ezt nem tesszük, a probléma részévé válunk, és feleslegesen belemegyünk az üss vagy fuss játékba, amely vesztes-vesztes helyzetet teremt. Tudatosítsuk: az ügy sohasem fontosabb, mint a kapcsolat!” 

Miután kezeltük saját érzéseinket, álljunk a másik oldalára: „Értsük meg és fogadjuk el, hogy a másik cipőjében, az ő élettapasztalatai, élményei alapján más a véleménye. Miért is ne gondolhatná másképp? Ehhez persze az kell, hogy belül is legyen akkora szabadságom, hogy megengedjem a környezetemnek, hogy másképp gondolkozzon.” 

Végül fogalmazzunk meg közös szükségletet, például: „Figyelj, mindennél fontosabb, hogy mi hogyan vagyunk egymással. Mivel egyikünk sem tudja meggyőzni a másikat, beszéljünk olyanról, ami közelebb hoz bennünket.” Ezzel a hozzáállással könnyen elkerülhetjük, hogy heves vitába merüljünk, vagy egymást kioktassuk, becsméreljük.

Ne feledkezzünk el a választási kampány idején sem arról, ami igazán számít: a lelkünk nyugalmáról és a szeretteinkkel ápolt kapcsolatokról. Ahogy Piczkó Katalin hangsúlyozza, a politika soha ne legyen fontosabb annál, hogy megőrizzük a szeretetet és a megértést egymás iránt.