Placebo a léleknek

Az optimista/pesszimista gondolkodásnak a tesztje – hogy egy poharat, amely félig van vízzel, félig üresnek vagy félig telinek mondunk – ma már közhely. Az a kísérlet viszont sokkal kevésbé ismert, amit az agykutató Reza Habib végzett el 2010-ben nyerőgépekkel. A kísérleti alanyok agyi aktivitását MRI-vel figyelték, miközben a kísérletvezető egy nyerőgépen vesztes, nyertes és majdnem nyertes állásokat mutatott nekik. Az egyértelműen vesztes és nyertes állásokra az alanyok agya hasonlóan reagált, ugyanazok a régiók „izzottak fel”.

A nagy vízválasztó a majdnem nyertes állásoknál volt: a kísérleti személyek egyik csoportjának az agya ezekre úgy reagált, mint veszteségre, a másik csoportnak pedig úgy, mint nyereségre. Most azt gondolhatnánk, hogy az előbbiek a pesszimisták, míg az utóbbiak az optimisták voltak, ami lehetséges, de a kísérletet végzők nem ezt vizsgálták. Hanem azt, hogy a két csoportnak milyen a viszonya a szerencsejátékhoz. Az előbbi csoportot a normális, hétköznapi emberek alkották, az utóbbit pedig – akik a majdnem nyertes állapotokat nyertesnek érzékelték – a szerencsejáték-függők.

A szerencsejáték függőséget okozó hatására hivatkozott a bíróság előtt Angie Bachman, aki összesen 1 millió dollárt veszített el Las Vegas kaszinóiban. A hölgy azt állította, hogy nem ő a felelős a veszteségért, mert a kaszinók fondorlatos módon kihasználták, hogy ő nyerőgépek közelében elveszíti minden önkontrollját – és a bíróság végül igazat is adott neki. A kaszinó (Harrah’s Entertainment) ugyanis, ahol Bachman játszott, híres kifinomult közönségcsalogató módszereiről. Egyrészről tisztában vannak a fentebb ismertetett hatással, és ezért nyerőgépeiken megnövelték a majdnem nyertes állások sűrűségét. (A nyerőgépeknél ugyanis nem a véletlen „dönt” nyereségről vagy veszteségről, hanem egy bármikor átállítható program.) Továbbá részletes felhasználói profilokat készítettek és egy algoritmus segítségével mindenkihez hozzárendeltek egy potenciálisan megszerezhető pénzösszeget. A csábítás eszközei a hűségkártyától kezdve az ingyen ebéden/vacsorán és ingyen hotelszobán keresztül a direkt készpénz „ajándékig” terjednek.

De nem csak Angie Bachman érzi úgy, hogy bizonyos körülmények között képtelen uralkodni magán. Mindannyiunk mindennapos élménye, hogy nem vagyunk saját magunk feltétlen urai, hogy valamit nagyon szeretnénk – lefogyni, teherbe esni, leszokni a dohányzásról, kigyógyulni egy betegségből, gyorsabban növeszteni a hajunkat, és így tovább –, mégsem tudjuk elérni. Vagy mégis lenne rá esély?

A placebo-hatás

Ma már nem vitatja senki, hogy a lelki folyamatok nagy hatással vannak a testi működésre. A pszichoszomatikus betegségek egész sora ismert, és van, aki minden betegséget (még egy lábtörést is) lelki eredetűnek tart. De pszichénk nemcsak negatív, hanem pozitív hatással is lehet a testünkre. Közismert az ún. placebo-hatás (és ellentéte, a nocebo-hatás), amit már sokféleképpen magyaráztak, de abban mindenki egyetért, hogy a hitnek nagyon nagy szerepe van benne. Az amerikai Science Daily adta hírül, hogy egy tudóscsoport 160 ilyen témájú kutatást nézett át, de még a vizsgálat végzőit is meglepte az eredmények egyöntetűsége.

Valóban minden jel arra mutat, hogy amit hiszünk, az óriási hatással van az egészségünkre.

A Stanford Egyetem pszichológus doktorai, Beverly Potter és Mark Estren a Heal Yourself!: How to Harness Placebo Power című könyvükben több évtized placebo-hatás kutatásainak eredményeit ismertetik. Minden onnan indul ki, hogy mi mint emberek, a testi érzeteinken keresztül folyamatosan teszteljük a környezetünket, hogy ha valami változás történik, arra megfelelően reagálhassunk. Ha például lehűl a levegő, a bőrünk receptorai ezt érzékelik és a vérereink összehúzódnak, hogy kevesebb legyen a hőveszteség, ha viszont felmelegszik az idő, elkezdünk izzadni. „Ugyanakkor nem minden érzékelésünk helytálló”, írja a szerzőpáros. „Gyerekkorunkban és felnőtt hétköznapjaink során olyan érzékelésekhez szokhatunk hozzá, amelyek tévesek vagy valamilyen irányban eltúlzottak. Mivel a testünk az érzékeléseket biológiai reakciókká alakítja, ha ezek az érzékelések tévesek, az hibás biológiai válaszokat eredményez – ami megnyitja az utat a testi vagy a lelki megbetegedések előtt.”

A betegségek lelki eredete

A szervezetünknek kétféle védelmi rendszere van. Az egyik az immunrendszer, ami a belső fenyegetésekkel – baktérium- vagy vírusfertőzés, rákos burjánzás stb. – veszi fel a harcot.  Előfordul azonban, hogy a szervezet védelmi rendszere önmaga ellen támad, mert tévesen idegen elemként, veszélyforrásként érzékeli a saját sejteket.

A másik védelmi rendszer az adrenális rendszer, amelyik a külső fenyegetésekre válaszol – pl. mérges kígyó vagy agresszív részeg –, mégpedig olyan stresszhormonok kiválasztásával, amelyek az „üss vagy fuss” reakcióért felelősek. Ezek a hormonok összehúzzák a belső szervek vérereit, aminek következtében a vér a végtagokba áramlik, előidézve ezzel a harcot vagy a menekülést. A növekedési és az immunfunkciók az „üss vagy fuss” helyzetekben gátolva vannak, hogy ne akadályozzák a testet a cselekvésben.

A mindennapos stressz állandósuló „üss vagy fuss” helyzetet eredményezhet, ami folyamatosan blokkolja az immunműködést és a sejtszaporodást, ami odáig fajulhat, hogy több sejt hal el, mint amennyi termelődik, és ezáltal károsodik az adott szövet vagy szerv. A csökkent immunrendszer pedig védtelenebbé tesz bennünket a kórokozókkal szemben. A stressz csökkenti a vér mennyiségét, ami az előagyba jut, ahol a tudatunk és a tudatos döntéshozó képességünk található, és inkább a hátsóagyba áramlik, ahol a gondolkodást nem igénylő megszokásaink, automatikus reflexreakcióink laknak.

Stresszhelyzetben sajnos az ember nem a legjobb eszét veszi elő, hanem az ilyenkor szokásos reakcióit, ami könnyen lehet, hogy abszolút téves helyzetértékelésen alapul.

„Hogy kihasználhassuk a placebo-hatást, tudatosan olyan viselkedésmintákat kell elsajátítanunk, amelyek ráveszik a szervezetünket, hogy a nem tudatos folyamatain keresztül olyan sejtkörnyezetet alakítson ki, ami egészségre és jó közérzetre vezet. Ez többféleképpen is elérhető”, állítják a szakemberek. A lényeg az, hogy bizonyos kívánatos válaszreakciót rutinná, automatizmussá változtassunk folyamatos gyakorlás által – azaz rossz szokásainkat és beidegződéseinket jó szokásokkal és beidegződésekkel váltsuk fel.

Az ima nemesít

Íme egy példa, hogy miként is működik ez. A University of Wisconsin-Madison’s Center for Investigating Healthy Minds kutatásvezetője, Helen Weng Együttérzés Meditációs Tréningnek (Compassion Meditation Training) nevezte a kutatócsapata által kidolgozott módszert, amelynek legelső fázisában arra voltak kíváncsiak, hogy az együttérzés, az egymás iránti szolidaritás képessége egyáltalán alakítható-e.

A 2013-ban elvégzett kísérletekben a résztvevőket arra kérték, hogy először önmagunk iránt ébresszék fel az együttérzésüket, majd egy szerettük iránt, ezt követően egy vadidegen iránt, végül pedig egy olyan személy iránt, akivel szemben negatív érzéseik vannak. A résztvevőknek olyan mondatokat kellett imaszerűen ismételgetniük, mint „Kívánom, hogy szabadulj meg a fájdalomtól!” vagy „Szeretném, hogy béke költözzön a szívedbe!” A kontrollcsoporthoz képest – akik egy egyszerű problémaátértékelő tréningen vettek részt – a tesztcsoport tagjainak agya az együttérzésért felelős területeken nagyobb aktivitást mutatott (MRI-vel figyelték), és sokkal cselekvőképesebbé váltak, ha szorult helyzetbe került felebarátjuk megsegítésére volt szükség.

2014 áprilisa óta a tréning programja ingyenesen elérhető (angol nyelven), sok ezren le is töltötték már. „Az átlagemberek pozitív hatásokról számoltak be”, mondja Wang. „Olyasmiket írtak, hogy ’Az együttérzés meditáció tréning gyakorlása után úgy érzem, jobban uralni tudom az érzelmeimet, jobban együtt tudok érezni másokkal, és kevesebbszer jövök ki a sodromból.’ És az embereknek önmagukkal kapcsolatban is jobb érzéseik lettek. Valaki például így nyilatkozott: ’Az együttérzés tréning után nagyobb elfogadással és jóindulattal tudok önmagam felé fordulni. A bennem élő kőkemény kritikus lassan lenyugszik.”

Az önmagamról alkotott kép, hogy én jó ember vagyok, a legnagyobb gyógyító erő. Ha másért imádkozom, attól én leszek jobb ember – és arról még egy szót sem ejtettünk, hogy az ima meghallgatásra is találhat…

A jóra törekszem…

Összefoglalva tehát, hogy valaki milyen ember – arról nem (csak) a környezete tehet, abban magának is döntő szerepe van. Noha nagyon sok rossz szokás és téves reakció valódi okai egész életünk során rejtve maradnak a tudatos énünk előtt, mégis képesek lehetünk megváltoztatni őket. Hogy hogyan? Nos, úgy, hogy az ember tudatosan a jót és a helyeset cselekszi, még akkor is, ha nem is hisz benne, vagy ha az érzései mást diktálnának. Kicsit úgy, ahogy azzal az anekdotabeli kis szerzetessel történt, aki egy nap panasszal állt rendi elöljárója elé.

– Apát uram, én akármennyit imádkozom, akárhogyan elmélkedek, soha nem érzek semmit, az egész üresnek és értelmetlennek tűnik számomra.
– Jól van, fiam, itt ez a kosár, menj le a folyóra és hordjál föl benne vizet ebbe a dézsába.
A kis szerzetes nagyot nézett, de teljesítette az utasítást, hónapokig minden nap lement a folyóhoz, megmerítette a kosarat, de mire felért a kolostorhoz, mindig minden víz kifolyt belőle. Ekkor hívatta az apát.
– Nos, mennyi vizet sikerült felhordanod ide a dézsába?
–  Semennyit, teljes kudarc az egész vállalkozás.
– Igazad van, de nézd meg, hogy közben milyen tiszta lett a kosár.