Szeretetet keresni egy apátlan világban, a történelem romjai között – Megnéztük az Árvát
Árva. Sok mindent rejthet magában ez a jelző – vagy épp, hogy keveset. Súlyos mérföldkövekkel teli utat, vagy épp hagyományok nélküli jelent. Bárhogy legyen is, annyi biztos, hogy ennek az egy szónak súlya van, Nemes Jeles László Oscar-díjas filmrendező legújabb filmjében mindenképpen. Vajon kitől vagy mitől függ az, hogy miként formálódik egy-egy ember élete, sorsa?
A helyszín Budapest, 1957 tavasza. Egy forrongó időszakot követően ez valami újnak a kezdete is lehet. Május elsejéhez közeledve az utcák megtelnek felvonulást hirdető plakátokkal, piros lufikkal, érzelmekkel, elmosódott és homályos emberi sorsokkal, emlékekkel, szórakozással, vurstlival, aggódással. A változások olykor megmásíthatatlanok. Vagy mégsem? Minden csak nézőpont, elfogadás, beletörődés kérdése?
Apa mellett, lelki árvaságban
Ha a főszereplő kisfiú, Andor történetét lecsupaszítjuk, akkor egy olyan árvát látunk, aki a szó hagyományos értelmében nem is tekinthető árvának. A 12 éves fiút édesanyja egy ideje egyedül neveli. Még bízik abban, hogy a forradalmat követően szeretett édesapja visszatér hozzájuk, és újra egy család lesznek.
Egy nap meg is jelenik egy férfi, aki az apjaként mutatkozik be a fiúnak.
Andor illúziója és rózsaszín, ködös álmai édesapjáról akkor foszlanak szerte, amikor a férfi beköltözik hozzájuk, és átveszi a mindennapjaik felett a hatalmat. Hol agresszívabban, hol óvó és védő attitűddel teszi mindezt, uralva és feldúlva ezzel az életüket. Andor ezzel egyidőben egyfajta kálvárián megy keresztül, s gondolatban elmegy a végsőkig. Bár tele van kérdésekkel, kételyekkel, a hitében rendíthetetlen.
Hisz magában, az intuícióiban, amelyek egy olyan apához kötik, aki lehet, hogy csak a képzeletében él. A fiú ebben a kavarodásban eljut egy pontra, ahol igazán egyedül érzi magát, mondhatni lelki árvaságra jut. Azt érzi, még az anyjára sem számíthat, mert az érzelmileg eldobta őt egy olyan emberért, aki Andor szemében sosem lesz az az apa, akiről a pince mélyén álmodozik, akihez ott beszél, ahol csak ő kapcsolódhat a képzeletéhez tartozó apával, apaképpel. A pince óvó és védő, ugyanakkor rideg és hideg miliőjében.
Kivel érzünk együtt?
Nemes Jeles László, ahogyan azt már a Saul fiában, illetve a Napszálltában is tette, az Árvában is egy sorson keresztül, egy sors által láttatja egy adott korszak problémáit. Vagy mégsem? Bár a rendező ebben az esetben is egy életút mentén rajzol korrajzot a filmvásznon, jelen esetben a fókusz hol ide, hol oda tolódik. Itt a perspektívák állandó változásban vannak, annak megfelelően, hogy a dinamika hogyan változik az anya, a fiú és az állítólagos apa között.
A rendező a nézőt abba a helyzetbe sodorja, hogy tudat alatt döntenie kell: vajon kivel érez együtt, morálisan kivel sétál tovább a történelem olykor bokatörő macskakövein.
Az állítólagos apa Berenddel? A Grégory Gadebois által megformált karakter félelmet kelt, undorít, mindezek ellenére lehet menni vele, mert valójában nagyon szeretne szeretni – és szeretné, ha szeretnék. Vagy a fiú anyával, Klárával? Akit Waskovics Andrea a legtermészetesebben alakít. Az egész lényéből árad a természetesség, amivel Klárát olyan nővé varázsolja, aki a viharos időkben, a jég hátán is megél, megvédve ezzel magát és gyermekét.
Hogy miként és mikor illeszkedik bele a képbe Andor, arra Barabás Bojtorján színészi játéka adja meg a választ. Ő az, aki nyomon követhetően együtt változott, nőtt, érett Andor személyiségével. Bojtorján igyekezett belenőni érzelmileg is a feladatba, Andor karakterébe, egy Oscar-díjas rendező filmjében. Az igyekezet, az izgalom akár rá is ülhetett volna a filmre, de nem tette. Segítette ezt az Árva különleges látványvilága, amely először megfogta az ember tekintetét, majd a lelkét is.
A szélsebesen rohanó sors
A fény-árnyék hatások, az éles és a homályos váltakozásai, a különböző perspektívák használata mind segítette a karakterek és a nézők érzelmi elmélyülését. Érdekes tapasztalni, hogy mind Nemes Jeles László, mind alkotótársa, Erdélyi Mátyás operatőr látásmódja mennyit változott, formálódott az évek során az egyes alkotói folyamatokban.
Míg a Saul fia lényegében csak közeli képekkel, folytonos kameramozgással, kevés snittel operáló alkotás, a 2018-ban bemutatott Napszállta és most az Árva is többet enged láttatni.
Már nem hagyja annyit bóklászni a nézőt a képzelet világában. Most már erősíti és nyomatékosítja számára a képi útmutatást ahhoz, hogy még jobban át tudja érezni a Kádár-korszak hangulatát, társadalmi problémáit. A szereplők folyton mozgásban vannak, mindig mennek valahová, sokat sétálnak, közlekednek, akár villamossal vagy oldalkocsis motorral. Az idő, észre sem vesszük, de szélsebesen rohan, miközben a sorsunk is robog velünk tovább. Ez a folytonosságot, a pulzálást, az érzelmi ingadozást és a jövőbe vetett hitet is szimbolizálja. Nemes Jeles rendezéseiben a szimbólumok erősen jelen vannak, ezek a korszakformáló és -leíró jelképek segítik filmjei mondanivalójának átadását, így a néző jobban tud azonosulni a főszereplő(k) helyzetével.
A filmek végén általában a felvetődő kérdésekre választ kapunk, a kérdőjelek kiegyenesednek, a bonyodalmak megoldódnak, a rossz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig a jutalmát. Itt nem ez történik. Itt megmarad a folyamatos mozgás. Nemes Jeles pedig, akár csak szereplőit, a nézőit is felülteti az óriáskerékre, ahonnan különböző perspektívákból, mélységekből és magasságokból szemlélhetik tovább az életüket.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Megölte-e anya apát? – Az Egy zuhanás anatómiája című filmről pszichológusszemmel
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>
