„Ebben a munkában minden egyes napnak értelme van.” – Gyermekgyógyítókat díjaztak

Átadták az idei Érintettek Díjakat a daganatos gyermekekért küzdő gyógyítóknak.

Érintettek Díj 2024-es díjazottjai
Dr. Ottóffy Gábor és Mants Sándorné Erzsébet − Fotó: Posztós Csaba

„Amikor egy halálos betegségből meggyógyul a gyermek, leírhatatlan az a hála, amit ilyenkor az érte küzdő orvosok, nővérek, pszichológusok, gyógyítók iránt érzünk szülőként. Az egyik oldalról ők „csak a munkájukat végzik” a másik oldalról pedig olyan hihetetlen szeretettel, empátiával és odaadással teszik bele magukat a gyógyításba, ami túlmutat a szakmai kompetencián. Hiszem, hogy az emberség, és a szerető, értő figyelem ilyenkor nagyban hozzájárul a daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyulásához” – árulta el Borszékiné dr. Cserháti Erika, az Érintettek Egyesület alapítója, aki maga is érintett anyuka. 

Ennek a hálának a kifejezésére hozta létre 2016-ban a daganatos gyermekekért és családjaikért küzdő szülői szervezet, az Érintettek Egyesület az Érintettek Díjat, ahol minden évben a szülők javaslatai alapján díjaznak kórházi dolgozókat, gyermekgyógyítókat, orvosokat egész éves odaadó munkájukért. 

Az Érintettek Díjat idén Dr. Ottóffy Gábor a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztályának vezetője, egyetemi docens, valamint Mants Sándorné Erzsébet, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Dr. Kemény Pál Gyermek Onko-Haematológiai osztályán dolgozó főnővére vehette át. 

A doktor úr hosszú évek óta elhivatottan küzd azért, hogy a súlyosan beteg gyermekek mielőbb meggyógyuljanak, és teljes életet tudjanak élni. „Ebben a munkában minden egyes napnak értelme van. Már az itt töltött gyakorlatom első napján egyértelműen átéreztem. Még most, 23 év után is úgy érzem, hogy nincs olyan munka, ahol ennyit tudnék segíteni, mint egy halálos betegséggel küzdő gyermeknek és ezáltal az egész családjának – fogalmaz. – Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy az első beszélgetés során feltétlenül jelen legyen mindkét szülő, egy pszichológus, egy nővér, és lehetőleg két orvos. Nagyobb gyerekeknél már a gyermek jelenléte is fontos. Vele is beszélgetni kell a maga életkorának, értelmi színvonalának megfelelően arról, hogy mi a betegsége. Megpróbáljuk elmagyarázni, mi történik vele. Tekintettel arra, hogy a gyermek az, aki elszenvedi azt, ami történik, értenie kell, hogy miért van erre szükség”

„Értenie kell, miért van szükség arra, hogy centrális kanült ültessünk be, miért nem mehet iskolába vagy óvodába, hogy egyáltalán mi az oka annak, hogy fenekestül felfordult az élete.”

Mants Sándorné Erzsébet hosszú évek óta segít abban, hogy a súlyos betegségben szenvedő gyermekek mielőbb meggyógyuljanak, és a kórházban töltött idejük könnyebben teljen.

Ahogyan ő fogalmaz: „A kommunikáció és a visszacsatolás a legfontosabb, a gyerekekkel és a szülőkkel is. Minden család más, meg kell találni azt a módot, hogy együtt tudjunk működni. A szülők bevonásával jobb a gyermek biztonságérzete, a gyógyuláshoz legjobb támogatottsága. A gyermeket a saját szintjének megfelelően tudjuk csak vigasztalni, sokszor elég, ha kicsit kizökkentjük és más nézőpontot adnunk, kicsit segítünk abban, hogy jobban érezze magát. A gyöngyök, amiket az Érintettektől kapunk, egy jó varázseszköz, de más bátorság ajándék is nagy sikert arathat, akár egy matrica, nyomda vagy színező.
Szerintem a legfontosabb az őszinteség, hiszek abban, hogy nem szabad hazudni. Van szülő, aki úgy hozza a gyereket; nem fog fájni a szuri. Ilyenkor kijavítom: de fájni fog, de hamar túl leszünk rajta, ha segítesz. Számoljunk együtt mikor szúrok.”

A díjátadó ünnepségen daganatos betegségből gyógyult gyermekek előadásait is hallhatták a vendégek, valamint sor került egy meghitt, adventi szeretetvendégségre is, ahol az összegyűlt érintett családok és szakemberek kötetlenül megoszthatták egymással tapasztalataikat. 

Aki szívesen támogatná az Érintettek Egyesület munkáját,  ide kattintva talál bővebb információt.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti