Egy Nobel-békedíjas asszony, aki nem adja fel a harcot a mianmari katonai diktatúra ellen

Aung Szan Szú Csi 1945-ben született Burma fővárosában, Rangunban (ma Jangon). Édesapja, Aung Szan politikus, az angol uralom ellen küzdő Burmai Független Hadsereg parancsnoka, az Antifasiszta Népi Szabadság Liga elnöke, az ország függetlenségéért folytatott küzdelemének vezető alakja volt. Az általa irányított mozgalom az 1930-as évektől szoros kapcsolatot ápolt a hasonló célokért küzdő Indiai Nemzeti Kongresszussal, fegyveres erői pedig a burmai brit erőket érő japán támadás idején csatlakoztak a támadókhoz. Hadügyminiszteri tisztséget vállalt az általuk létrehozott kormányban.

A teljes függetlenség elérésének reményében azonban hadseregével 1944-ben átállt az angol csapatok oldalára. Így ő vezette azt az átmeneti kormányt, amely a brit uralom alóli teljes függetlenség kikiáltását készítette elő. 

A kilátásba helyezett első szabad választás előtt, 1947-ben egy kabinetülésen merénylet áldozata lett, bár biztosan ő lett volna Burma első szabadon választott elnöke. 

Aung Szan Szú Csi édesanyja, férje halála után – elsősorban szociálpolitikusként – aktívan részt vett Burma politikai életében, amelyet 1960-ig férje korábbi munkatársa, U Nu irányított, 1960-tól pedig hazája indiai nagykövetségét vezette.  

Ebben a környezetben nőtt fel Aung Szan Szú Csi, aki a politikai elit köreiben forgolódott, barátságot kötött Nehru miniszterelnök lányával, aki később Indira Gandhi néven lett India miniszterelnöke, valamint annak fiaival, Radzsivval és Szandzsájjal is. Újdelhi elit lányközépiskolájában folytatott tanulmányokat, ezt követően pedig Angliában, az Oxfordi Egyetemen tanult. Filozófiai, politika- és gazdaságtudományi diplomát szerzett, a következő két évben pedig New Yorkban az ENSZ titkárságán dolgozott, ekkor honfitársa, U Thant volt a világszervezet első embere. 

Szabadidejében egy kórházban segített. A brit származású Michael Arisszal, a tibeti kultúra tudósával 1972-ben kötött házasságot, két fiuk született. Rövid ideig Bhutánban éltek, majd Oxfordba költöztek, mivel a férje az ottani egyetemen vállalt állást. Ezekben az években Aung Szan Szú Csi történetírói ambíciókat dédelgetett. 

Írni kezdett, Burma történelmét kutatta, és édesapja életéről, tevékenységéről is számos új ismeretet szerzett, minderről 1984-ben könyvet jelentetett meg. 

Ez utóbbi hatására a következő évtizedben érdeklődése fokozatosan fordult hazája és annak politikai alakulása felé.  

A politika sodrában 

Ezalatt a Mianmarra átnevezett Burmában nagy változások történtek. Még 1962-ben a hadsereg megbuktatta a demokratikus polgári kormányzatot irányító U Nut, és a fegyveres erők parancsnoka, Ne Win tábornok katonai kormányt alakított. Az ország ezt követően bezárkózott, teljesen elhatárolódott a külvilágtól, a szocializmus sajátos burmai modelljét hirdette meg. Közeledett a szomszédos Kínában uralkodó irányvonalhoz, amelyet Mao Ce-tung neve fémjelzett, miközben folytatódott az ország elszegényedése, társadalmának leépülése. Aung Szan Szú Csi ezeket a folyamatokat sokáig csak a távolból szemlélte. 

Ösztöndíjjal 1985-ben Japánba, Kiotóba utazott, ahol tovább bővítette az édesapjáról szóló ismereteit, és cikkeket, tanulmányokat adott közre hazájáról. Édesanyja betegsége miatt 1988-ban tért vissza szülőföldjére, ahol szemtanúja lett Ne Win tábornok bukásának, az egyetemisták utcai demonstrációinak és azok véres elfojtásának.  

Kép

Mianmari tüntetők Bangkokban (Thaiföld) 2021 februárjában − forrás: Profimedia − Red Dot

Ennek az évnek a nyarán tartotta meg első nyilvános beszédét Burma demokratikus fejlődéséért az ország legszentebb épülete, a csodálatos Svedagon Pagoda előtt. Az egyetemista vezetők tíz pontban állították össze követeléseiket egy demokratikus burmai kormány visszaállításának érdekében. Erre válaszul a Ne Win helyébe lépő Saw Maung tábornok és katonai kormánya vette át a hatalmat az országban. Minden demokratikus törekvést betiltottak, a demokráciát követelő mozgalmakat erőszakkal leverték.  

Aung Szan Szú Csi vezetésével megalakult a Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű ellenzéki politikai párt, amelyhez az értelmiség és a diákság jó része csatlakozott. A párt politikai célja az erőszak visszautasítása és a passzív rezisztencia volt. Aung Szan Szú Csi számos fenyegetés és erőszak ellenére folytatta választási kampányát. Ugyanakkor 1989 februárjában megtiltották neki, hogy részt vegyen a választásokon. Ez év július 20-án pedig első alkalommal házi őrizetbe helyezték. 

Pártja 1990-ben megnyerte ugyan a választásokat, de az eredményeket a katonai vezetés nem ismerte el. 

Aung Szan Szú Csit újból házi őrizetbe kényszerítették, sok egyetemistát és ellenzéki vezetőt pedig letartóztattak és megkínoztak, ennek következtében a politikusnő, aki a következő hónapokban hol börtönben, hol házi őrizetben volt, egy műtéten is átesett. 

Addig folytatott éhségsztrájkot, míg nem biztosították a bebörtönzötteknek a megfelelő bánásmódot. Az Európai Parlament 1991 nyarán Szaharov-díjjal tüntette ki, és neki ítélték a Nobel-békedíjat az emberi jogokért folytatott erőszakmentes küzdelméért. A díjat fiai vették át, mivel attól félt, hogy ha elhagyja az országot, nem térhet többé vissza.  

A népszerűség és a börtön libikókáján 

Idővel házi őrizetét feloldották, de mozgási szabadságát évekig korlátozták, életét népszerűsége miatt állandó veszély fenyegette. Újságírók és ENSZ-küldöttek engedélyt kaptak, hogy meglátogassák, de férjét, aki 1999-ben elhunyt, nem láthatta. A házi őrizetet 2000-ben újból megerősítették, két évvel később megint szabadon engedték. Az ENSZ különmegbízottjával találkozhatott 2006-ban, már szabadlábra helyezésének lehetősége is felmerült, ám végül a katonai kormányzat a következő időszakban kétszer is meghosszabbította azt egy-egy esztendővel. 

A buddhista szerzetesek 2007 őszi lázadása idején léphetett ismét a nyilvánosság elé. Ezt követően a katonai kormány vezetője személyesen találkozott vele, szabadon bocsájtásának és a választások kiírásának azt szabva feltételül, hogy felhagy ellenzéki tevékenységével, azzal, hogy „konfrontációra és Burma teljes elpusztítására ösztönzi az embereket, valamint nemzetközi szankciókat követel”. 

Aung Szan Szú Csi pártja visszautasította a junta vezetőjének tárgyalási ajánlatát. 

A következő évben a hadsereg új alkotmányt fogadott el, amely megfosztotta a politikusnőt attól a jogától, hogy a választásokon indulhasson. 

Egyben ismét meghosszabbították házi őrizetének időtartamát, egy évvel később pedig újból letartóztatták. Ekkor azzal vádolták, hogy megsértette a házi őrizet szabályait: otthonában egy amerikai férfit fogadott, eltitkolva ezt a hatóságok elől. Hosszas huzavonát követően 2010 végén házi őrizetét feloldották, de élete hatósági ellenőrzés alatt maradt.  

Kép

Aung Szan Szú Csit ábrázoló graffiti Bangkok egyik utcájában − forrás: Profimedia − Red Dot

Új fordulatot az hozott, amikor 2015 novemberében Mianmarban választásokat tartottak, ahol Aung Szan Szú Csi pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért elsöprő győzelmet aratott. Ő azonban nem kaphatta meg az elnöki tisztséget az alkotmány azon módosítása miatt, amely kizárja azokat, akik külföldi állampolgárokkal állnak rokoni viszonyban, ezért 2016 áprilisában létrehozták számára az államtanácsosi pozíciót. 

Ennek betöltésével Aung Szan Szú Csi Mianmar kormányfője lett, és pártja nyerte meg a négy évvel későbbi választásokat is. Ám kormányzása alatt sem sikerült hazáját talpra állítania, a társadalmi és etnikai feszültségeket feloldania. A hadsereg továbbra is folytatta a gerillaellenes akciókat, és az emberi jogok szempontjából sem következett be döntő áttörés. Aung Szan Szú Csit több nemzetközi szervezet tette felelőssé azokért az etnikai tisztogatásokért és népirtásért, amelyeket az ország nyugati szegletében élő muszlim rohingya kisebbség szenvedett el a 2010-es évek második felében. 

Így több emberjogi szervezet is visszavonta tőle a korábban neki ítélt elismeréseket, kitüntetéseket. 

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a muszlim hitű nyugat-burmai rohingya kisebbség és a buddhista többség közötti ellenségeskedés okai az angol gyarmati uralom idejéig nyúlnak vissza. A rohingyák ráadásul a II. világháború alatt az angolok oldalán nem csupán a japánok ellen harcoltak, hanem véres akciókat hajtottak végre az akkor a japánokkal szimpatizáló birmán többség ellen, ez pedig a mai napig elegendő ok a velük szembeni gyűlöletkeltésre. 

Aung Szan Szú Csinak, aki nyilvánosan tagadta a népirtás tényét, felróni az etnikai tisztogatást már csak azért sem indokolt a nyugati emberjogi szervezetek részéről, mert ebben az ügyben a politikus asszony a kormányzása alatt sem igen lehetett cselekvőképes a hadsereg árnyékában. Az etnikai tisztogatás fogalma és az emberi jogok értelmezése pedig a harmadik világban, így az etnikai konfliktusoktól érintett Burmában is – sajnos kicsit mást jelent, mint a nyugati filantrópok szemében.  

Aung Szan Szú Csi kormányfői pályafutásának a hadsereg vetett véget, amelynek vezetői a „túl sok” demokráciát már nem nézték jó szemmel, ezért 2021 elején puccsal átvették tőle a hatalmat. A politikusnő nemzetközi tiltakozás ellenére újra börtönbe került, és mondvacsinált perekben több évtizedes börtönbüntetést kapott. Aung Szan Szú Csi 2023 augusztusában részleges amnesztiában részesült, vagyis kiengedték a börtönből, de továbbra is házi őrizetben él. Életútja példa arra, hogy milyen rögös út vezet a mai világban a szabadság és az emberi jogok érvényesítése felé.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.