Nemzetközi sikerrel zárult az idei népszámlálás!

Az első népszámlálás jellegű felmérést a Krisztus előtti III. évezredben (Kr.e. 2238-ban), Kínában tartották – az utolsó hagyományos adatgyűjtés Magyarországon pedig nemrég zárult le. A becsült várható népesség 96 százaléka kitöltötte az adatlapokat, ami a Központi Statisztikai Hivatal szerint nemzetközi viszonylatban is nagy sikernek számít, az adatok begyűjtése pedig fontos szerepet játszik a mindannyiunkat érintő döntések meghozatalában.

népszámlálás online kitöltéssel
Kép: MTI

A történelem során a legtöbb államszervezet igyekezett információt gyűjteni a saját erejéről és teherviselő képességéről. Már az ókorban is eszközként használták a népszámlálást különböző közigazgatási és gazdasági célok eléréséhez.

A világon az első, statisztikai céllal szervezett népszámlálást azonban csak 1665-ben a mai Kanada területén, Québecben, Európában pedig 1749-ben, az akkor svéd fennhatóság alatt álló Finnországban hajtották végre. Mindkét adatfelvétel megfelelt a modern népszámlálások feltételeinek: egy időpontra vonatkozó és egyidejűleg végrehajtott, teljes körű összeírás volt, azaz az adott terület minden egyes személyére kiterjedt.

Az első teljes körű magyarországi népszámlálást II. József rendeletére, 1784 és 1787 között hajtották végre.

Az internet forradalmasította az adatgyűjtést

A mintegy tíz évvel ezelőtti, vagyis a 2011. évi népszámlálás újításai közül a legfontosabb az internetes kérdőívkitöltés lehetősége volt, amit Magyarországhoz hasonlóan sok más államban ekkor alkalmaztak először a népszámlálások történetében. Akkoriban itthon két hét alatt a lakcímek 19 százalékáról érkeztek be neten keresztül kérdőívek, ehhez képest az idei adatgyűjtés során ez a szám megháromszorozódott: 3,2 millió címről mintegy 7 millió dokumentum érkezett be az online időszakban. Az eredmény minden várakozást felülmúlt, és ez a siker a helyi szervezést végző jegyzőknek, a területi felelősöknek, a felülvizsgálóknak, a számlálóbiztosoknak és a lakosságnak köszönhető. 

A 2022-es népszámlálás adatgyűjtési időszaka nemrég zárult le, hogy végre fény derülhessen arra, amire mindenki kíváncsi: mégis mit olvashatunk ki az adatokból? A népszámlálás eredményei a nemzeti adatvagyon részét képezik, ezek most egy védett adatbázisban vannak, amelyhez nagyon kevés arra jogosult személy férhet csak hozzá, sőt a KSH már a népszámlálás megkezdése előtt folyamatos egyeztetésben volt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal. Az intézmény véleményezte a szervezet megoldási javaslatait, a kontroll pedig a népszámlálás adatgyűjtési szakaszának lezárása után is erős maradt.

A rólunk szóló információkat kizárólag statisztikai célokra lehet felhasználni, és semmilyen körülmények között nem hozhatják azokat nyilvánosságra.

De mégis mi hasznunk van a népszámlálásból?

A népszámlálás révén pontos és részletes képet kaphatunk hazánk népességének nagyságáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, iskolázottságáról, foglalkoztatottságáról, nemzetiségi és vallási összetételéről, élet- és lakáskörülményeiről. Ez azért jó, mert az adatok így megbízható alapot nyújtanak a településünket és a szűkebb lakókörnyezetünket érintő legfontosabb gazdasági, szociális és területfejlesztési döntések előkészítéséhez, fontos információval szolgálnak a helyi ellátási, szolgáltatási igényekről, láthatóvá teszik társadalmunk kisebb csoportjait, például a fogyatékossággal élőket, a nemzetiségi, vallási közösségeket.

Emellett a népszámlálásból nyert információk segítik a vállalkozásokat is, amelyek ezek ismeretében biztosabban tervezhetik például egy új üzlet megnyitását, vagy a helyi szolgáltatásaik bővítését. A népszámlálás azért is a legfontosabb adatgyűjtés, mert számtalan kutatás alapját jelenti: etalonnak minősül, amelyhez képest reprezentatív mintákat alakíthatnak ki a következő tíz évben a társadalomkutatásokhoz, ráadásul minden egy főre jutó mutatót ez alapján számolnak.

A magyarországi népszámlálás egy globális program része, vagyis a világ valamennyi országában tartanak közel egy időben népszámlálást, de a nemzetközi tendenciákból az olvasható ki, hogy a következő évtizedben személyes gyűjtésre már nem lesz többé szükség.

Most fejlesztik azokat a mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a következő alkalommal tisztán adminisztratív adatbázisokra épülő népszámlálás valósuljon meg. Az idei volt tehát az utolsó hagyományos népszámlálás.

Az első eredmények publikálása 2023 első negyedévében várható.

Támogatott tartalom.

Felhasznált források:

 

 

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti