Ne árts! - Amikor a sajtó és a kommentek is sebeznek

Figyelmeztetés – Trigger warning!
A következő cikk szexuális erőszakot, kizsákmányolást, gyilkosságot és öngyilkosságot érintő eseteket is megjelenít. Ezek a tartalmak az érintettek számára megterhelők lehetnek.

Anna (valójában nem ez a neve) minden nőgyógyászati vizsgálat előtt szorong. Noha a legtöbb nőnek kellemetlenséggel jár a méhnyakrákszűrés, Annánál egészen másról van szó. „Egyetemista koromban történt a szexuális erőszak. Azóta akárhányszor bemegyek a vizsgálóba, felszökik a pulzusom, izzadni kezdek, nehezebben szedem a levegőt, és a lábaim is remegnek. Egyszer egy idős nőgyógyász hangosan rám szólt, hogy nyissam már szét a lábam, amitől sírni kezdtem, és próbáltam elmagyarázni, hogy nekem ez nem annyira egyszerű. Ekkor empatikusan rám nézett, rátette a kezét a térdemre, és szelíden azt mondta: rendben, értem, akkor majd finom leszek. Hiába szánta megnyugtatónak, az érintésétől és ettől a mondattól csak még rosszabb lett a helyzet” – meséli a túlélő.  

Anna reakciója a nőgyógyásznál nem túlérzékenység, hanem természetes válasz a traumára. 

A nőgyógyász úgy érintette meg a térdét, hogy azt Anna egyáltalán nem engedélyezte (ez egyébként minden vizsgálat során súlyos vétség!), a „finom leszek” kifejezéssel pedig az orvos előhívta benne a kiszolgáltatottság érzését, vagyis újra aktiválta a traumát. Pusztán a hangszínváltástól azért nem lett jobb a helyzet, mert a kommunikáció nem a „durva-finom megnyilvánulás tengelyen” ment félre, hanem a kontrollén. 

Az orvos akkor járt volna el traumaszenzitíven, ha visszaadja Annának az irányítást a vizsgálat során, például megkérdezi, hogy tartsanak-e szünetet, vagy anélkül, hogy bárhol is megérintené, együttérzően érdeklődik, hogyan tudna segíteni abban, hogy a páciens biztonságban érezze magát.

A rendelőkből indult és a nyilvánosság részévé vált

A traumatudatos ellátás (traumainformed-care *TIC* és trauma- and violence informed care *TVIC*) fogalmát Maxine Harris és Roger Fallot kutatók vezették be a 2000-es évek elején.  

A TIC alapelvei azt célozzák, hogy megértsük a veszély fogalmát, és azt, hogy az abból eredő trauma hogyan befolyásolja az egészséget, az érzéseket, gondolatokat, a viselkedést, a kommunikációt, valamint a kapcsolatrendszereket. Azoknak az embereknek, akik életüket megváltoztató traumának voltak kitéve, biztonságra, választási lehetőségekre és támogatásra van szükségük. 

A traumaszenzitív megközelítés eredetileg az egészségügyből és a segítő szakmákból fejlődött ki, és csak később terjedt át más területekre, például az oktatásra, a szociális munkára, valamint a nyilvános beszédre – a médiára és a kommentmezőre.

„A traumaérzékeny újságírás arról szól, hogy megérted, hogy egy túlélő min ment keresztül, mielőtt megjelensz az ajtajában, és azt is, hogy milyen nyomot hagysz, miután összepakolsz és elmész. A lényeg, hogy a túlélő számára biztonságos és kiszámítható teret biztosíts. Ilyenkor felejts el minden olyan szabályt, ami akkor kötelez, amikor politikusokkal vagy tisztviselőkkel beszélgetsz, és ismerd fel, hogy a traumát átélt interjúalanyokat másképp kell kezelni” – vallja Tamara Cherry kanadai bűnügyi riporter, a The Trauma Beat: A Case for Re-Thinking the Business of Bad News című könyv szerzője. 

Egy gondatlan megnyilvánulás akár tragédiához is vezethet

Bántották és megbélyegezték
2011-ben Rehtaeh Parsons egy barátjával házibuliba ment, ahol szexuálisan bántalmazták. A helyszínen fotó is készült, amely a kamaszlányt kiszolgáltatott állapotban ábrázolta. A kép rövid időn belül elterjedt a lány iskolájában és a környéken, ahol lakott. Az iskolában megbélyegző megjegyzéseket tettek rá, és gyalázkodó, zaklató üzenetekkel bombázták az online térben. Ügyét több sajtóorgánum részletesen kitárgyalta, ami tovább erősítette a zaklatásokat. A lány később öngyilkos lett.  Az eset után Kanadában számos sajtóetikai irányelven szigorítottak. 

A műsor után öngyilkos lett
A brit Steve Dymond 2019-ben szerepelt Jeremy Kyle műsorában. A férfit azzal vádolták a kibeszélőshow-ban, hogy megcsalta a párját, és a műsor kedvéért „hazugságvizsgálatnak” is alávetették. Dymond tagadta a vádakat, mégis „megbukott” a „hazugságvizsgáló teszten”, a közönség pedig kifütyülte. A férfi rendkívül megalázónak élte meg a helyzetet, úgy érezte magát, „mintha a busz elé lökték volna”, néhány nappal később pedig öngyilkos lett. Bár az eljárás során nem találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogy a média-megjelenés miatt vetett véget az életének, a sajtó felelősségéről komoly társadalmi vita alakult ki az országban. 

A finn iskolai lövöldözés túlélői
A Jokela iskolai lövöldözés 2007. november 7-én történt Finnországban. A 18 éves támadó, Pekka-Eric Auvinen egy félautomata fegyverrel lépett be az oktatási intézménybe. Nyolc embert ölt meg, és többeket megsebesített, mielőtt fejbe lőtte magát. A későbbi vizsgálatok rámutattak arra az összefüggésre, hogy azok a Jokela-túlélők, akiket a tragédia után közvetlenül megkeresett a sajtó, súlyosabb poszttraumás stressztüneteket mutattak, mint azok, akik nem vagy csak később adtak interjút. Az eset után a traumaszenzitív normák betartására kérték a média képviselőit Finnországban. 

A trauma mindig nyomot hagy 

A trauma hatással van az agyra: az érintettek emlékeire és arra is, hogyan tud valaki beszámolni a vele történtekről. Traumatikus helyzetben túlélő üzemmódba kapcsolunk, ezért nem ritka, hogy az érintett összefüggéstelenül vagy következetlenül számol be a vele történtekről. „Éppen ezért néhány hónappal később, amikor az érintetteknek volt idejük egy kicsit felépülni, sokkal pontosabb beszámolókat kaphatunk” – hívja fel a figyelmet a szenzációhajhászat elkerülésére Cherry. 

Az újságírókat arra tanítják, ne engedjék, hogy az interjúalanyok előre elkérjék a kérdéseket, vagy teljes kontrollt gyakoroljanak a megjelenés fölött – ez csak a PR-interjúknál számít szakmailag indokoltnak. 

A traumatúlélők esetében azonban pont az ellenkezőjét kell szem előtt tartani, velük azt kell tudatni, hogy ők irányítják a helyzetet, ezért fontos, hogy ne tegyünk fel olyan kérdéseket, amelyeknek megválaszolására nem állnak készen.

Ne árts!

„A traumaérzékeny szemlélet mellőzi a feleslegesen részletes, sokkoló leírásokat, amelyek újra traumatizálhatják a túlélőket, olvasókat vagy hallgatókat. Inkább a tágabb összefüggésekre és a hatásra kell, hogy helyezze a hangsúlyt, anélkül, hogy az erőszakot szenzációvá alakítaná. A traumaszenzitív kommunikáció a túlélők rugalmasságát emeli ki, és nem ábrázolja őket tehetetlennek vagy reményvesztettnek. A segítségkérésben megmutatkozó erejükre, a megküzdési stratégiáikra vagy a kezelendő rendszerszintű kérdésekre fókuszál, nem pedig arra, hogy kizárólag áldozatként jelenítse meg őket” – hívják fel a figyelmet a Hintalovon Alapítvány szakértői. 

A traumatudatos megközelítés azonban nem csak azoknak a sajtómunkatársaknak fontos, akik elmesélnek egy történetet a nyilvánosságban, hanem azoknak is, akik figyelemmel követik azt. 

Így kommentelj traumatudatosan!

Ma már bárki készíthet olyan tartalmat vagy hozzászólást, amely érzékenyen érinti a túlélőket. Éppen ezért mindenkinek fontos lenne tisztában lenni a traumaszenzitív megszólalás alapvető kereteivel, amelyekről régebben nem beszéltek, de mostanra kutatások hangsúlyozzák megkerülhetetlenségüket. A cikkeken, videókon, podcastokon túl a kommentmező is önálló kommunikációs közeggé vált, ami egyszerre lehet megtartó vagy traumatizáló az érintettek számára. 

A legfontosabb kérdés, mielőtt megnyomjuk az entert, nem az, hogy „nekem mi a véleményem”, hanem az, hogy „mi történik az érintettekkel, ha meglátják a véleményem”. Ha egy mondat áldozathibáztató, szégyenkeltő, bűntudaterősítő, vagy relativizálja a történteket, az sokat árthat a túlélőnek és környezetének. 

Éppen ezért érdemes odafigyelni arra, hogy megjegyzéseink ne legyenek számonkérők („Minek ment oda?” „Miért nem szólt korábban?” „Miért indult egyedül haza” „Ha nem lett volna prostituált”, „Ha nem drogozott volna”), és ne sugalljuk, hogy az érintett nem reagált jól egy helyzetre, amibe belekerült. 

Hiszen a trauma egyik kulcseleme éppen az, hogy a traumát átélt emberek elveszítik a döntési és cselekvési szabadságukat. 

Tovább ronthatnak a helyzeten „Az én csak kérdeztem…” típusú hozzászólások is, mert a kíváncsiság senkit nem jogosít fel arra, hogy mások traumáinak részleteivel képbe kerüljön. Fontos tudatosítani magunkban, hogy nem tartozik ránk minden. Egy hozzászólás akkor válik traumatudatossá, ha nem akarja senkinek a helyzetét megoldani, csak együttérzésről biztosít („Sajnálom, hogy keresztül kellett menned ezen”, vagy „Köszönöm, hogy megosztottad, fontos, hogy erről beszéljünk”.)

Akár adják az emberek a nevüket és arcukat a véleményükhöz, akár nem, a szavaik hatással vannak másokra, és mindenkinek van felelőssége abban, hogy a közösségi oldalak ne váljanak újabb sérülések színterévé. A traumaszenzitív hozzáállás nem arról szól, hogy soha nem hibázunk a kommunikációnkban, hanem arról, hogy képesek vagyunk és akarunk fejlődni annak érdekében, hogy ne ártsunk. A tartalomgyártásra és kommentelésre így tekinthetünk lehetőségként is, amellyel élve digitális védőhálót hozhatunk létre, és támogathatjuk az érintetteket az események feldolgozásban. 

Mire érdemes figyelni újságíróként, tartalomgyártóként, kommentelőként?

Forrás: Hintalovon Alapítvány

Tisztelet és empátia – ne hozz nyilvánosságra az érintett azonosítására alkalmas részleteket, ne ossz meg fényképeket.

Kerüld a szenzációt – a részletes, sokkoló leírások nem segítenek a megértésben, viszont további sebeket ejtenek.

Ne hibáztass, ne ítélkezz – a leegyszerűsítő magyarázatok és vádaskodások hamis képet adnak, és kárt okoznak az érintetteknek.

Ne szíts gyűlöletet – a tragédiák nem adhatnak ürügyet indulatok, előítéletek felerősítésére.

Adj kapaszkodót – fontos, hogy ne csak a tragédiáról, hanem a segítség lehetőségeiről is szó essen. 

Beszéljünk felelősen. Mert számítanak a szavaink.  Miként a tetteink is. Egy gyűlöletcselekménnyel szemben soha nem az erőszak lesz a megoldás, hanem a figyelem, az együttérzés, a gondoskodás – a szeretet. Erre kell figyelni, ezt kell képviselni.

Segítség – hova fordulhatsz?
Azonnali veszély esetén hívd a 112-t! 
Áldozatok és traumát átélők számára:
Áldozatsegítő Vonal 
 06-80-225-225 
Országos Krízis- és Információs Telefonszolgálat (OKIT)
 06-80-20-55-20 
Ökumenikus Segélyszervezet 
segelyszervezet.hu 
NANE Segélyvonal 
06-80-505-101 
Telefonos Lelki Elsősegély-szolgálat
116-123 
Kék Vonal ifjúsági segélyvonal
116-111 
PATENT Egyesület 
+36-80-80-80-81