„Miért nem álltok össze és véditek meg egymást?” – Beszélgetés dr. Bajnok Éva orvossal és Bajnok Ildikó konduktorral, akik testvérek

– Mi az első emlékük egymásról?

Ildikó: Én a közös játékokra és a nagy pancsolásokra emlékszem élénken.
Éva: Én arra, hogy gyerekként nagyon féltem a villámlástól. Ilyenkor Ildi mindig átjött az ágyamba és megnyugtatott.

– Ezek szerint teljes volt a harmónia önök között, és nem civakodtak túl sokat.

Ildikó: Gyerekkorunkban folyton összehasonlítgattak bennünket, de emiatt sosem lett bennünk tüske egymás iránt. Az emberek egyszerűen csak nem akarták megérteni, hogy attól, mert ugyanaz a vér csörgedezik bennünk, még két önálló személyiség vagyunk, más-más képességekkel, gondolatokkal és habitussal.
Éva: Apróbb viták a mai napig előfordulnak köztünk, olaszosan, temperamentumosan bizonygatjuk a magunk igazát, de sosem haragszunk egymásra, és nem hordozunk tüskét a szívünkben.

A kis veszekedések Ildinek köszönhetően általában őrületes nevetésbe torkollnak, merthogy remek a humora.

Ildikó: Szerintem kijelenthetjük, hogy rendkívül összetartók vagyunk.
Éva: Apukánk egyébként szobrászművész volt, s a munkájából fakadóan sok érdekes ember – vallási és politikai vezető, színész, író – fordult meg nálunk. Mi mindig bemehettünk közéjük, és elmondhattuk a véleményünket az adott témákban. A szüleink ezt mindig hagyták, sőt, bátorították. Talán ezért megy kettőnk közt is gördülékenyen és őszintén a kommunikáció.

– A gyógyításra is szüleik bátorították önöket?

Ildikó: Apukánk szerette volna, hogy valamelyikünk orvos legyen. Évi állatorvosnak készült, de feladta, amikor szembesült azzal, milyen is egy állatot elaltatni.
Éva: Na, igen. De engem apukám tanított szobrászkodni is, hátha… Nem voltam rossz benne, de mivel tudtam, hogy kiváló művész sosem leszek, inkább másfelé szerettem volna elindulni. Először kipipáltam azokat a szakmákat, amik nem érdekeltek, vagy amikhez nem volt tehetségem. Abban már gimnáziumban biztos voltam, hogy valamit a biológiával szeretnék kezdeni, és mindig a fülembe csengett, amit a szüleink plántáltak belénk: „Ha valami nem működik körülöttünk, azt javítsuk meg!” Innen nyertem a motivációt az orvosi hivatáshoz.

Úgy gondoltam, szép lenne, ha endokrinológusként, diabetológusként és obezitológusként (elhízástudomány) javíthatnék az emberek egészségi állapotán.

Szerintem rendkívül izgalmas dolog hormonokat vizsgálni és megfigyelni, hogyan függ össze a hormonrendszer a lélekkel, az életmóddal, az étkezési szokásokkal, a fizikai környezettel. Közel áll hozzám a holisztikus szemlélet is, így bizonyos esetekben van, hogy továbbküldöm a pácienseket természetgyógyász kollégához.

Kép

Dr. Bajnok Éva és Dr. Bajnok Ildikó - Kép: Jónás Jácint

Ildikó: Nekem sokáig fogalmam sem volt arról, mi szeretnék lenni. Egy ismerősöm tanácsára jelentkeztem a  Pető András Főiskola konduktor-tanító szakára, és nem bántam meg, sőt, a mai napig szerelmes vagyok a hivatásomba! Mindig azt szoktam mondani, hogy én nem dolgozom, hanem játszom a gyerekekkel, úgy, hogy közben szinte észre sem veszik, hogy fejlesztem őket. A cél a lehetőségek szerinti legnagyobb önállóság elérése, s hogy azok a szülők és gyerekek, akik eljönnek hozzám, nyugodtabban és elégedetten távozzanak.

– Diploma után közel két évet töltött a Pető Intézetben a korai fejlesztés területén, aztán több évig Németországban, egy rehabilitációs klinikán dolgozott különböző korosztályokkal, majd tizenhét évig erősítette a Honvéd Kórház csapatát. Jelenleg újra a Pető Intézetben dolgozik, emellett alapítványok, szervezetek munkáját is segíti tanácsadóként, és előszeretettel alkalmazza a Pető-módszert.

Ildikó: A Pető-módszer lényege, hogy még súlyos sérülés esetén is lehetőség van aktivitás révén bizonyos fokú önregenerálódásra. Fontos, hogy a mozgássérült gyerekek vagy babák visszanyerjék elvesztett képességeiket, és képesek legyenek aktív, tartalmas és minél önállóbb életre. Játékos formában, az életkori sajátosságokat figyelembe véve énekkel és mondókával tanítom meg a gyerekeket a saját korlátaik és képességeik ismeretére, használatára, miközben komplexen fejlesztem az egész személyt. Az énekek, mondókák, versek ritmust adnak a mozdulatoknak, meghatározzák a tevékenység ütemét, kiváltják és fenntartják a mozgást. 
Éva:

Ildivel egyébként dolgoztunk együtt a Honvéd Kórházban – ahol folyton összekevertek minket – és Németországban is, ekkor volt szerencsém bepillantani a munkájába. Komolyan mondom, ő egy varázsló!

Amellett, hogy mindig végtelenül türelmes a gyerekekkel, olyan atmoszférát képes teremteni a foglalkozásokon, amelyben mindenki a legjobbat hozza ki magából. Egyszer magamra hagyott a gyerekekkel, és adott egy kis feladatot is. Öt perc után úgy elfáradtam, hogy azt hittem, menten elsírom magam. Ekkor tudatosult bennem, mennyire megterhelő az ő munkája mind fizikálisan, mind pedig lelkileg.

– Megtudtuk, miben rejlik Ildikó szuperereje. Na és Éváé?

Ildikó: Nagyra értékelem Évi kitartását és akaraterejét. Elképesztően keményen képes megdolgozni a kitűzött céljaiért, és azt hiszem, az eddig elért eredményei önmagukért beszélnek, különösen az, hogy a doktoriját summa cum laude minősítéssel végezte, és hogy Chicagóban is dolgozott kutatóként. A sportban is rendkívül elszánt: mire én felkelek, ő már végzett is a futással és a spinninggel. Mindig lenyűgöz továbbá, ahogyan a pácienseivel és hozzátartozóikkal kommunikál.

Néha szoktam is neki mondani, hogy már-már túl kedves és türelmes velük, de persze tudom, hogy ha azt szeretné az ember, hogy a betegek bízzanak benne, akkor mindez elengedhetetlen.

– Van egy bátyjuk is, de ha jól tudom, ő nem orvosi pályán tevékenykedik.

Éva: Ő apukánk első házasságából született, tizenhat évvel idősebb nálunk, és bár nem együtt nevelkedtünk, nagyon szeretjük egymást. Ő egy igazi főnix: bármilyen helyzetben képes feltalálni magát, három végzettséggel rendelkezik, és folyamatosan fejleszti magát.

Kép

Dr. Bajnok Ildikó és Dr. Bajnok Éva - Kép: Jónás Jácint

– Mit tekintenek eddigi legnagyobb szakmai sikerüknek?

Éva: Van, hogy sokszor elmondom ugyanazt egy páciensnek, de van, hogy csak évekkel később derül ki, hogy követve a tanácsaimat jobban lett. Engem ez abban erősít meg, hogy az állhatatos munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.
Ildikó: Számomra az a legnagyobb öröm, amikor tinédzserként odajönnek hozzám azok, akiken akkor segítettem, mikor még egész picik voltak. Volt például egy kislány, aki születése után nem sokkal stroke-ot kapott, epilepsziás epizódja is volt. Sokat dolgoztunk együtt, és az édesanyja is megfogadott mindent, amit tanácsoltam. Most a kislány egy cserfes óvodás, akiről anyukája rendszeresen küld videókat nekem.

És ha már itt tartunk, eszembe jutott egy megható történet Éviről is.

Volt egy betege, egy hajléktalan bácsi, akiről az orvosok már kezdtek lemondani. A nővéremet kivéve. Sokat beszélgetett a bácsival, s kiderült, hogy nagyon szeret olvasni. Csakhogy tönkrement a szemüvege, és nem tudja megcsináltatni, így olvasni sem tud. A nővérem sokat vívódott, és végül úgy döntött, hogy a zárójelentésbe becsempészi a szemüveg összegét. Hiába mondták neki a többiek, hogy ez butaság, mert a bácsi úgyis csak elissza a pénzt. A bácsi egy hétvégén kikéredzkedett a kórházból, de megígérte, hogy visszajön időben a zárójelentésért. Kiderült, hogy dolgozni ment, csak azért, hogy Évinek vehessen ez doboz csokoládét hálája jeléül. Aztán még egyszer visszatért, hogy megmutathassa neki a szép új szemüvegét. Az egész karácsony előtt történt, és mi úgy éltük meg, mint egy csodát.

– Valóban gyönyörű és megható történet. Önök folyton adnak, és feltétel nélkül segítenek, pedig ez nyilván előbb-utóbb megcsapolja az ember energiáit. Hogyan töltődnek fel?

Éva: Sporttal. Nagyon szeretek egyedül futni, számomra a csend és az énidő nagy kincs. Régebben lelkifurdalásom volt amiatt, ha munkán kívül nem válaszoltam minden hívásra és üzenetre, aztán megtudtam, hogy Pál Feri atya, akit nagyra becsülök, rendszeresen tart úgynevezett embermentes szerdát. Kipróbáltam, és nekem is bevált.
Ildikó: Engem leginkább a természet és a kirándulások töltenek fel, na meg a családdal közösen eltöltött minőségi idő. Évek óta együtt járunk nyaralni Éviékkel. Nekem nincs gyermekem, de az övéikkel ilyenkor nagyokat játszom, bolondozom. Büszke vagyok arra, hogy ennyire jó közöttünk a kapcsolat, és hogy egymás testvérei vagyunk.
Éva: Ahogy én is!