Megvannak az év önkéntesei!

Idén is több ezer szavazat érkezett a Jószolgálat-díj önkéntes kategóriáinak jelöltjeire január 21-31. között. Az év önkéntese Elekné Román Katalin lett, míg a közösségi kategória nyertese a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért. Az egyéni díjazott félmillió forintos pénzjutalomban részesül, míg az önkéntes közösség jutalma egymillió forint.

Elekné Román Katalin

Elekné Román Katalin a Kerecsendi Római Katolikus Egyházközség vezetőjeként közel 20 éve működtet önálló egyesületet saját közösségében. Célja, hogy a szegénysorban élő, roma családoknak olyan élményeket biztosítson, amelyek segítik az összetartozásukat és a beilleszkedésüket. Számos tábort, hétvégi programot, önkéntes tanodát, gyermek-mentést, koncertet és vetítést szervezett már a mélyszegénységben élő gyerekeknek. Folyamatosan a társadalmi szakadékok áthidalásán dolgozik. Katalin életének természetes része a segítségnyújtás, a nevelés, a közösségépítés, de főképp a remény felmutatása. Neve mára már fogalom a kétezer lakosú faluban.

A Völgyzugolyház Alapítványt a Kacifántosokért halmozottan sérült gyermekek szülei hozták létre 2016-ban, hogy támogatást nyújtsanak a fogyatékkal élő gyermekeknek egy olyan hiánypótló intézmény létrehozásával, amely a fiatalok fejlődését, kiteljesedését, és a későbbiekben a társadalomba való beilleszkedését segíti. A gyerekeket kacifántosnak nevezik, mert szerintük épp úgy kerek egészek ők is, ahogy vannak, csak kicsit másképp. Ők a „hiányoságaikkal” együtt teljesek.

Völgyzugolyház Alapitvány

A szülők egy gyerekszobával indultak, majd 2018 decemberében beköltözhettek a kerületi önkormányzattól kapott, általuk felújított közösségi házba, a Völgyzugolyba. A fejlesztőházat áldozatos munkával, utánajárással és szervezéssel valósították meg úgy, hogy sokuknak napi 24 órában ápolásra szoruló gyermeke van. A munkát önkéntesként végzik példaértékű kitartással és összefogással. Folyamatosan azon dolgoznak, hogy meg tudják adni gyermekeiknek azokat a szükséges fejlesztéseket, amelyeket a jelenlegi ellátórendszer nem tesz lehetővé. Munkájukkal olyan megoldásközpontú szemléletet szeretnének elterjeszteni, amiben az egyén és a közösség vállalja a felelősséget önmagáért és a közösségért, ahol a szülő visszatérhet a munkaerőpiacra és ahol a sérült gyermek a családban nőhet fel. Az alapítvány tagjai a közösség erejében hisznek, talán éppen ezért sikerült a Völgyzugolyházat olyan befogadó közösségi térré alakítani, ahol a sokszínűség érték, és ahol a többség képes felemelni magához a kisebbséget.

A hivatásos kategóriákról február 10-én a Magyar Tudományos Akadémián hirdetnek eredményt.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti