„Lelkisegély-elérhetőséget a terhességi tesztekhez!”

Lívia beszélget

Máthé Zsuzsa jogász-történész figyelemre méltó ötlete, hogy a terhességi tesztek tájékoztatójának lelkisegély-elérhetőséget is tartalmazniuk kellene. Így a pozitív terhességi teszt láttán kétségbeeső nők felhívhatnák a használati útmutatóban olvasható lelkisegély-telefonszámot, ahol egy szakértő tanácsadó fogadná a hívásukat. Talán ez átsegítené őket az első sokkon, utána pedig – ha szükséges, és igénylik – tovább tudná küldeni őket segítő szervezetekhez.
Nem hagyományos kérdezz-felelek interjút, hanem beszélgetést olvashatnak.

Egy nő terhességi teszttel a kezében
Kép: Freepik

– Hogyan jutott eszedbe ez az ötlet? 

– Amikor kiderült, hogy várandós vagyok az első gyermekemmel, az egyáltalán nem idilli körülmények között történt. Átérzem, hogy a nők egy része számára nagy érzelmi trauma szembesülni a babát jelző két csíkkal – ráadásul ez többnyire magányosan történik egy mellékhelyiségben.

A másik szomorúan inspiráló élmény a váci kórházban ért, ahová a gyerekeimmel sokat jártam: egyszer épp abortuszról toltak ki egy magánkívül kiáltozó nőt.

Ilyen tapasztalatok gomolyogtak bennem, amikor azon gondolkodtam, hogyan lehetne segíteni a nőknek az első sokkban. Annyiféle válsághelyzet lehet: egészségügyi, pénzügyi, párkapcsolati… vagy csak önbizalomhiány! Ebben a beszűkült tudatállapotban ráadásul ketyeg az óra, erős a döntéskényszer. Legalább a segítség lehetőségét fel kell kínálnunk – és mi lenne erre alkalmasabb egy éjjel-nappal ingyen hívható telefonszámnál, amelyet a terhességi teszttel együtt a kezében tart? 

– Szakvéleményt kértem az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől az orvostechnikai eszközök csomagolásán elhelyezett, segítő szándékú társadalmi hirdetésekről. A terhességi teszteket többnyire külföldi gyógyszergyárak gyártják, alapvetően az ő szándékukon múlik, akarnak-e ilyen társadalmi hirdetést a teszt dobozára vagy dobozába tenni. Az OGYÉI azonban utólag, miután forgalomba került az eszköz, „piacfelügyeleti eljárás keretében” szankcionálhatja, ha a gyártó megszegi a használati útmutatókra vonatkozó szabályt, miszerint semmi más információ abban nem szerepelhet, csak ami az eszköz szakszerű használatára vonatkozik. És hogy kétségünk ne legyen: „Minden egyéb olyan adat, tájékoztatás, amely nem kifejezetten a rendeltetésszerű használat és a szükséges óvintézkedések betartását szolgálja, azt a kockázatot hordozza, hogy elvonja a felhasználó figyelmét az elsődleges és lényeges információkról, így ilyeneknek nincs helye a használati útmutatóban és általában az eszköz csomagolásán vagy csomagolásában.” 

– Én úgy vélem, abban reménykedem, hogy a magyar Alaptörvény és az abortuszszabályozás által meghatározott jogi környezetben helye lenne egy mindenféle kényszert mellőzve segítő kezdeményezésnek. Reménykedem, hogy ez a hozzáállás, ez a szabályozás változhat az egészségpolitikai szándék, esetleg társadalmi nyomás hatására, hiszen ilyenre volt már példa. 

Kép
Egy nő terhességi teszttel a kezében

Kép: Freepik

– Az intézet állásfoglalása szerint például egy válságterhességi tanácsadó telefonszám elvonhatná a figyelmet az elsődleges és lényeges szempontokról. Furcsa indoklás ez. Egy lelki összeroppanás nem lényeges egészségügyi tényező? Nem ér fel mondjuk egy allergiás reakcióval? Nem kellene ezt is megelőzni? Itt látom a kiskapu lehetőségét. 

 Tudatosítani kellene, hogy egy orvostechnikai eszköz – egy terhességi teszt – nemcsak fizikai hatást okozhat, ha például nem rendeltetésszerűen használják, hanem a megmutatott eredménynek lelki hatása is lehet. A szabályozás és az OGYÉI állásfoglalása nem veszi figyelembe a pszichológiai szempontokat. 

– Nekem kétségeim vannak azzal kapcsolatban is, hogy vajon a válságterhesekkel foglalkozó civil szervezetek győznék-e a segítségnyújtást a hozzájuk fordulóknak, ha megsokasodnának az ilyen hívások. 

 Ha a segítő telefonszám mögött csak egy töredezett intézményi háló van, az nem elég.

A válságos helyzetű kismamákat ma csak kisebb civil szervezetek segítik, akik eredményesen dolgoznak, de csak szűk kört érnek el.

A kapcsolati erőszak krízishelyzeteiben van már országosan éjjel-nappal ingyen hívható telefonszám. Hasonló társadalmi támogatást érdemelne az a krízishelyzet is, amikor egy nő egyedül szembesül a súlyos döntéssel: „Megtartsam, vagy ne tartsam meg a gyerekemet?” Hiszen sokuknak csak az kell, hogy az első ijedségben halljanak egy megnyugtató hangot. Kényszer- és ideológiamentesen, kizárólag az anya lelkiállapotára fókuszálva képzelném el ezt a telefonos segítséget. 
2019-ben 25 800 terhességet szakítottak meg hazánkban – milyen jó lett volna, ha ebből csak néhány baba megszülethetett volna azért, mert az anyukájukat első ijedségükön valakik átsegítették! Családbarát Magyarországon élünk, szerintem a mostaninál soha nem volt jobb alkalom arra, hogy a válságban lévő terhesek ügyét is jól szervezetten felkaroljuk.  

Az abortuszok száma az 1964. évi kiugróan magas szám óta (100 élve születésre 140 abortusz jutott) fokozatosan csökken, a közvélekedés szerint a szexuális felvilágosításnak és a teherbeesés elleni védekezésnek köszönhetően. Pedig a válságba jutott terheseknek nyújtott segítség ugyanúgy hatásosan csökkenthetné az abortuszok számát.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. decemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti