„A szétesés nem spórolható meg, ha újra szeretnénk rendeződni” – Krízisben lévőknek segít a Kilátó

Sokan úgy tartják, hogy a mai magyar társadalom lelkiállapota horrorisztikus.

Egyre rosszabb, amire a katolikus egyház is érzékenyen reagál. Ennek egyik jele, hogy mind több templomi közösségben érhető el lelkigondozói szolgálat. A ferencesek közel tíz éve működtetik a Kilátó mentálhigiénés szolgálatot, felismerve, hogy a lelki egészség problémáival küzdő emberek korunk leginkább rászoruló „betegei”.

Milyen problémákkal jelentkeznek leggyakrabban az emberek?

A Kilátót felkeresők jelentős része krízisben van. Ez lehet normatív krízis, mint a felnőtté válás, életközépi válság, öregedés, és lehet eseti krízis, mint a biztos egzisztencia megszűnése, a válás, a (krónikus) betegség vagy a gyász. Mindez színezve azzal, ami a környező világban, a társadalomban zajlik.

Hiszen egészen más covidban, inflációban, háborútól fenyegetve megélni az életszakaszváltásokat vagy az élettel járó hirtelen nehézségeket, mint egy kiszámíthatónak tűnő világban.

A krízisben a szokásos problémamegoldó eszközeink elégtelennek bizonyulnak, a korábbi viszonylagos belső egyensúly felborul. Ha ilyenkor időben érkezik a segítség, nagyobb esély van arra, hogy a személyiség magasabb szinten rendeződjön újra. Sajnos a másik lehetőség a tartós sérülés. A Kilátó éveken keresztül azonnal tudta fogadni a bejelentkezőket, a covid alatt viszont megugrott a hozzánk fordulók száma, és azóta is folyamatosan növekszik, így sajnos már nálunk sem ritkaság a várólista.

A krízisben lévőknek milyen tanácsot adnak?

Soha nem adunk tanácsot! A klienssel együtt keressük, hogy mik az ő erőforrásai, és hogyan tud élni azokkal.

Hány alkalommal jöhetnek a lelki támaszra szorulók a Kilátóba?

Akad olyan kliens, akinek egy-két alkalom elég, hogy továbblendüljön. Van, akit hosszabban kísérünk, például egy válásban. Könnyebb dolgozni azokkal, akik jól tudnak önmagukra reflektálni, akiknek van önismeretük. De a legfontosabb, hogy aki eljön hozzánk, motivált legyen a változásra.  

Ugyanazok az akadályok állnak előttünk, mint közel egy évtizede?

Nagyjából hasonlók, de a mai kliensek nagy része tudatosabb, pszichológiai témákban olvasottabb.

Hogyan tudnak segíteni, ha a probléma gyökere mélyebbre nyúlik?

Ha valaki nem egészséges személyiség, azon nem tudunk segíteni, mert nincs pszichoterápiás képzettségünk. Ilyenkor továbbküldjük a klienst a megfelelő szakemberhez.

Ha azonban valaki alapvetően egészséges személyiség, de az életében nagyon nehéz szakaszhoz ér, mi lemegyünk vele a gödör mélyéig, mert a szétesés nem spórolható meg, ha újjá szeretnénk rendeződni.

Ez a kísérés a mi kompetenciánk. Másoknak mi leszünk a „kapcsolat”. Vegyünk egy példát: valaki 60 éves, a beteg édesanyjával él, akivel nem jó a viszonya, leszázalékolták, nincsenek barátai, összeveszett a rokonaival – teljesen egyedül maradt. Nálunk viszont hetente egy órában arról beszél, amiről csak akar. Ezek a beszélgetések állnak a legmesszebb a terápiától, leginkább egy pohár vízhez vagy egy mély levegővételhez hasonlítanám. Tudunk együtt keresni: mire vágyna, ami reálisan valóra váltható. Sokszor a konkrét segítség azért nem támasz, mert ha valaki mindenkivel konfliktusban áll, annak mélyebb oka van. Hiába az általunk felkutatott lehetőségek, nem tud velük élni. Az akadály belül van.  

Aki hisz Istenben, az nem érzi mindig maga mellett az Urat támaszul?

Az emberekkel való kapcsolatunk és az Istennel való kapcsolatunk olyan, mint egy pár síléc. Ha az emberekkel nem kapcsolódunk egészségesen, Istenhez sem tudunk. Emellett sokaknak büntető istenképük van, rettegnek az Istentől, azt hiszik, betegséget hoz rájuk, szörnyűséget kér tőlük, nem is mernek Istenhez fordulni a gondjaikkal. Vagy épp ellenkezőleg: csak kérnek és kérnek, de senki nem tanította meg őket meghallgatni az Istent. Ahhoz, hogy Istent meghalljuk a szívünkben, csöndre van szükség.

Létezik „ősprobléma”, ami minden baj forrása?

Már a teremtéstörténetben sérül az ember kapcsolata Istennel, amikor Éva nem bízik benne, nem megy oda az Úrhoz azzal, hogy „a sátán azt mondja, el akarsz rejteni előlünk valamit, hogy is van ez?”

Pedig az Úr ott sétál az alkonyi szellőben, és az ember bármikor, bármivel odaléphetne hozzá. De nem teszi, mert a kísértőnek hisz. És ahogy megtörik a bizodalom, megszűnik a szeretetközösség is.

Milyen mélységben érintik a magyar társadalmat a transzgenerációs sérülések?

Az Ószövetség is az áteredő bűn kérdésével kezdődik. Mivel a szülő nem tökéletes, sebzett lesz a gyermeke. A kérdés nem az, hogy van-e sebem, hanem az, mit kezdek vele. Benne maradunk a helyzetben áldozatként, vagy azt mondjuk: szeretnénk kiengesztelődni azzal, hogy ilyen vagy olyan gyermekkorunk volt, elgyászolni, amiben soha nem lehetett részünk, és a szüleinkkel érett kapcsolatot kialakítani, amiben elfogadjuk: ők ennyire voltak képesek. Amíg haragszunk a gyerekkorunk miatt, amíg neheztelünk a szüleinkre, nem vagyunk szabadok, nem tudunk továbblépni.

Kép

Fotó: Velkei Tamás

Gyakran fordulnak önökhöz drog vagy alkohol okozta gondok miatt?

Szívszorító látni, ahogy a kábítószer és az alkohol egyre fiatalabb korosztályt érint. Emellett a játék- és pornófüggés is jelentős méreteket ölt. Ezek a problémák is rendszerszintűek. A legerősebb védelmet a jól működő család adja, ahol a szülők szeretik egymást, és képesek ráhangolódni a gyermekeikre.

A függő az alkohollal, a droggal, a játékkal pótolhat szeretet- vagy elismertséghiányt, netán figyelmet, sikerélményt. A pornó mit pótol?

Az egészséges kapcsolódást. Ha a gyerek a családban megtapasztalja, hogy a szülő elérhető, emellett érti és komolyan veszi az érzéseit, akkor nagy eséllyel egészséges kapcsolatai lesznek. Az ember fogja izgatni, nem a mesterséges ingerek. Lelkigondozóként egyre sűrűbben találkozom azzal is, hogy egy látszólag jó keresztény családban az apáról derül ki: pornóval pótolja a hiányzó szexuális kielégülést. Ilyenkor az első kérdésem az, mennyire tud a feleség vonzó, csábító maradni a férje mellett.

A csábító feleség és a keresztény erkölcs hogyan képes közös nevezőre jutni?

Ha a feleség a férjét csábítja, akkor az teljesen helyénvaló. A feleség anyaként is maradjon meg nőnek, mert ha nem, a férje keresni kezd valami pótlékot. Viszont a férj az, aki a „jó nőt” elő tudja varázsolni a feleségéből.

Amellett, hogy jó szülőtársak, meg kell maradniuk vonzó házastársaknak, akik az egymásra hangolódó szexualitásban is tudják ünnepelni a kapcsolatukat.

Ugyanakkor, ha egy házasságban csökken az érzelmi biztonság, kevesebb lesz a szex is.

Visszatérve az eredeti problémához: mit tehet a feleség, ha pornónézésen kapja a férjét?

Ilyenkor arról beszélgethetünk, hogy ő milyen feleség, hogyan feleség. Gyakran kiderül, hogy elhanyagolják, vagy ő hanyagolja el magát. Előfordul, hogy nem szereti már a férjét (annyira), esetleg a szex megvonásával bünteti valamiért. Nagyon nehéz egy feleségnek szembenéznie azzal, hogy a férjétől már nem akar semmit.

Mivel házasságban élnek, keresztények, meg van kötve a kezük.

Bizonyos értelemben igen. Viszont egy párterápia, ha mindkét fél motivált, a sírból is képes visszahozni a házasságot. Sok múlik azon, hogy a pár fel tudja-e tárni a másik előtt a félelmeit, a szükségleteit. És ez igaz a szexre is: a férfi biztonságkeresése a test felől indul, ha a nő itt elfogadja, a férfi könnyebben meg tudja mutatni magát. A nő fordítva működik: ha úgy érzi, nem kell a lelke, a testét sem tudja adni. Ha meg tudják beszélni, kinek mi ad biztonságot, ki mikor érzi magát legközelebb a párjához, akkor fel tudják egymást szabadítani az önfeledt együttlétre.

Ha a házasság nem menthető, akkor is segítséget jelenthet a párterápia, hogy minél kevesebb sérüléssel tudják lezárni a kapcsolatot, és nagyobb önismerettel tudjanak továbblépni egy új kapcsolat felé.

Tapasztalatai szerint a katolicizmus hogyan fordul a válás problémájához?

Úgy érzem, nagyon rosszul kezeli. Ahogy az elvált újraházasodottak ügyét is, akik nem járulhatnak az Oltáriszentség vételéhez.  

Az immunrendszerünk problémái hatnak a lelkünkre, vagy fordítva, a lelkünk gondjai az immunrendszerünkre?

A folyamatosan magas stressz-szintnek immungátló hatása van, vagyis ha rossz lelkiállapotban vagyunk, könnyebben megbetegszünk. Meg kell vizsgálni, hogyan tudjuk kiiktatni a stresszfaktorokat, mi okoz feszültséget, mekkora a mozgásterünk. Ez is gyakran témája a beszélgetéseknek. Lehet, hogy valakinek az okoz folyamatos stresszt, ha soha nincs körülötte csend. Mozgásterünk azonban mindig van, csak többnyire nem látjuk. Ahhoz, hogy észrevegyük, ki kell lépni a megszokott keretekből.  

Miért nem tesszük meg?

Egyrészt nagyon nehéz kívülről ránézi arra a rendszerre, aminek a részei vagyunk. Egy kívülálló szakemberrel folytatott beszélgetés ebben is segít. Másrészt a változás mindig veszteségekkel jár. Ha valaki régóta benne van valami rosszban, az nagyobb biztonságnak tűnik számára, mint az ismeretlen jó.

Vannak megváltoztathatatlan körülmények, amikor csak a hozzáállásom tudna változni. A megszokás itt is bénító erő. Sokaknak okoz nehézséget, hogy végleges döntésként élnek meg egy elhatározást, pedig erről szó sincs, hozhatok egy újabb döntést. Az is segíti az elindulást, ha túl tudok lépni a „vagy-vagy” gondolkodáson az „és” felé. Persze, jó döntéseket akkor tudok hozni, ha van egy jó alapdöntése az életemnek, ami hívő emberként az Isten, a legnagyobb szeretet melletti elköteleződés. És ismét a bizalomnál vagyunk: ha bízom a jóban, akkor tudok nagylelkű lenni – magammal is –, és nyitott maradni a meglepetésekre. Ilyenkor a döntéseimet a félelem helyett a szeretet irányítja. Tény: nagy bátorság kell ahhoz, hogy belevágjunk az ismeretlenbe, mellette kíváncsiság és nyitottság, de ha ez megvan, nem fut zsákutcába az életünk.