Katona Kinga és Berettyán Nándor: „A próbafolyamat olyan jól sikerült, hogy a végére szerelem lett belőle”

– Elmentetek már az Orient expresszel Párizsba, ahogyan Kinga a közös dalotokban énekli? 

– Kinga: Igen, én már utaztam Párizsba Orient expresszel, innen jött az ötlet is. Akkor még nem ismertük egymást Nándival. A dal, amelyre utaltál, különben egy énekvizsga apropóján született. 

– Nándor: Tényleg, az Orient expresszes és a párizsi utazásod adta a dal ötletét. Énekvizsgánk volt, és azt a feladatot kaptuk, hogy saját dalokat írjunk. Mivel én nem vagyok annyira képzett zeneileg, de verseket mindig is írtam, többen megkértek, köztük Kinga is, hogy az általuk szerzett dallamokra írjak szöveget. A vége az lett, hogy csináltunk egy osztályzenekart. 

– Kinga: Voltak fellépéseink, sikereink, csak időnk nem volt próbálni, új dalokat írni.

– A színészet, a szerelem is Kaposváron kezdődött? 

– Kinga: Kaposváron, az egyetemen mindketten Vidnyánszky Attila osztályába jártunk, és egy próbafolyamat során kerültünk közelebb egymáshoz. 

– Nándor: Kinga igazából madarásznak készült. 

– Kinga: Igen, madarász akartam lenni, nem készültem színészi pályára, mégis ide sodródtam. A verseket mindig nagyon szerettem, rengeteget tudtam kívülről. Az általános iskolában én voltam a szavalós kislány. Nem okozott különösebb problémát, hogy kiálljak az emberek elé. Német tagozatra jártam, így német szavalóversenyeken is részt vehettem. Viszont, amikor a zeneiskolában a záró hangversenyeken a közönség előtt kellett vizsgáznom, kezem-lábam remegett. Emiatt, hogy a szorongásomat leküzdjem, beiratkoztam egy musicalstúdióba. A stúdióban az éneklés mellett a színészetbe is belekóstoltam. Drámát és prózát is tanultunk. Ott kaptam először biztatást arra, hogy érdemes volna megpróbálkoznom a színészettel. Egyébként az általános iskola után a gimnáziumban már nem szavaltam, a madarak és a természet kerültek az érdeklődésem középpontjába. 

Az egyetemen első perctől fogva hatalmas lemaradásban éreztem magam a többiekhez képest, hiszen ők már korábban is valamilyen módon kapcsolódtak a színészi pályához. Úgy éreztem, hátrányban vagyok. Azon tépelődtem, hogy egyáltalán mit keresek én itt. 

Az osztálytársaim nagy része országos hírű dráma tagozatos gimnáziumokból jött, én meg tizenhat évesen tudtam meg, hogy létezik olyan felsőoktatási intézmény, ahol színművészetet lehet tanulni. Meg sem fordult a fejemben, hogy ezt az előnyt valaha behozhatom. 

– Nándor: Pedig minden beszédtechnika és koncentrációs feladatban ő járt élen. Nagyon idegesítő volt. Aztán már csak legyintettünk, hogy jó, úgyis Kinga lesz a legjobb. 

– A barna temperamentumos fiú és a mézszőke szolid lány, aki nem tud feloldódni, egy osztályba járnak. Az egyik visszahúzódó, ami ezen a pályán kuriózumnak számít, míg a másik bátor, nyílt, aki a nagy múltú, dráma tagozatos Debreceni Ady Endre Gimnáziumból érkezett. Hogyan lett ebből szerelem? 

– Nándor: Másodév végén jöttünk össze. Előtte is jóban voltunk, de nem beszéltünk sokat. 

– Kinga: Egyáltalán nem beszéltünk. 

– Nándor: A Fekete ég – A fehér felhő című előadás próbafolyamatán úgy alakult, hogy egy pár lettünk a darabban. Akkor kezdtünk el többet beszélni. A próbafolyamat olyan jól sikerült, hogy a végére szerelem lett belőle. 

– Kinga: Nem tesz rosszat az előadásnak, ha az ember legalább megszokja a párját, ha még nem is szereti meg, nyilván nem Nándiról beszélek! (Nevet.) Egyébként nem volt nagyobb feladat Nándival együtt dolgozni, mint bárki mással. Nekem benne a határozottsága tetszett meg. 

– Nándor: Ez jólesik, de azért nagyon sokszor gyötörnek kétségek engem is. Kinga nagyon kedves és empatikus. Az a derű, amely belőle sugárzott, nagy hatást gyakorolt rám. 

– Kinga: Nem ismertük egymást annyira, ez nagyon szerencsés együttállás volt. 

– Nándor: Azért ismertük! 

– Kinga: Annyira nem. A jeleneteken keresztül ismertük egymást, de egyáltalán nem beszéltünk a próbákon kívül. 

– Nándor: Igen, de én ezzel nagyon sok mindenben nem értek egyet. A színművészeti egyetemen megnyílik egy ember, kitárulkozik a lelke a játék során.

Kép

Fotó: Páczai Tamás

– Arról beszéltél, hogy az egyetemi éveid alatt nem sikerült megmutatnod a benned lakozó tehetséget, nem sikerült megnyílnod. Van abban szerepe Nándinak, hogy végül leküzdötted a szorongásaidat, és kinyíltál? 

– Kinga: Nándi nagyon sokat segített nekem abban, hogy el tudjam fogadni magam mint színésznő és mint ember. Fel tudtam szabadulni mellette. Éreztem, hogy elfogad úgy, ahogy vagyok, és mint művész is a társam tud lenni. Ez a pálya tele van a különböző egók harcaival. Hiába vagy empatikus, és törekszel arra, hogy mindenkit elfogadj, megérts, akkor is elszakadhat a cérna. Nándi abban is segítségemre volt, hogy megtanuljam bizonyos helyzetek kezelését, hogy ne reagáljam túl azokat. Jó, hogy itt van mellettem, és pontosan tudja és látja mindazt, amit érzek, amiről beszélek.

– Kinga nagyon szép. A színésznők sokszor kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe a színház világában. Nem félted őt? 

– Nándor: Nem tudom, hogy a színházi szakma mennyiben más, mint a többi. Valószínűleg ugyanolyan intrikák, harcok vannak itt is, mint bármely más munkahelyen. Más szakmákban is jelen van a zaklatás, nemcsak a színház világában. Persze a szerepek nagyon kiszolgáltatottá tesznek minket, hiszen az érzelmeinkkel, a lelkünkkel dolgozunk. Megnyitjuk magunkat a külvilág számára. A kor, amelyben élünk és a tágabb környezetünk is azt akarja, hogy minél inkább bezárkózzunk. Arra ösztönöz, hogy védjük magunkat, bástyázzuk körbe a lelkünket. A művész megnyitja a lelkét, és abba bárki belelőhet. Ez már önmagában is kiszolgáltatottá tesz egy embert. 

A pályakezdők szomjazzák az elismerést, ilyenkor nagyon védtelenek, főként a színésznők. A zaklatók megérzik, ki az, aki labilis, és tökéletesen ki is használják, rá tudnak tapadni az áldozataikra. 

Minden színész a szeretet koldusa. Ezért kellenek tartópillérek az életben, amelyekre építhetünk, amelyek megtartják a személyiségünket, nem engedik, hogy összeroskadjunk különböző intrikák, zsarolások, zaklatások miatt. Számomra a családnak van az egyik legerősebb megtartó ereje.  

– Kinga: A hit szintén tartópillére az életünknek. Emellett a szakmánkat hivatásként, nem karrierlehetőségnek tekintjük. Nem magunkért vagy a szerep sikeréért játszunk. A darab tanulságát és igazságát igyekszem a legjobb tudásom szerint átadni minden este. A kaukázusi krétakörben teljes erőmmel azért dolgoztam, hogy megmutassam, milyenek az anyai érzések, hogyan lehet valakit feltétel nélkül, önmagunknál jobban szeretni. Azt szerettem volna elérni, hogy a nők vágyjanak arra, hogy ezt saját magukban is megtapasztalják. Érezzék azt a szeretetet, amelyet csak a gyermekünk iránt vagyunk képesek érezni. 

– Nándor: Ha valaki az egyéni sikerekért dolgozik ezen a pályán, az biztos út a boldogtalanság felé. Egyértelműen bele fog keseredni a színházba, mert mindig lesz egy másik szerep, egy másik film, amit nagyon akar. Ördögi körbe kerülhet az ember, amelyből nehéz, talán egyáltalán nem is lehetséges kikeveredni.  

– Megbeszélitek a szerepeiteket egymással, adtok egymásnak szakmai tanácsokat? 

– Kinga: Ösztönösen alakult ki nálunk, hogy a főpróbahétig nem szoktuk egymást megnézni. Csak beszélgetünk a szerepről, az aktuális munkánkról, meghallgatjuk egymás dilemmáit, vízióit. De minden próbafolyamatban eljön az a pillanat, amikor kikérjük a másik véleményét, mert az őszinte kritika nagyon sokat tud lendíteni a végeredményen. Azt pedig ki mástól várjuk el, mint egymástól. Bízunk egymás ízlésében, szemléletében. A kérdések általában csak technikai részletek, mint hangerő vagy hanglejtés. Vagy például az, hogy amit szeretnék egy mozdulattal vagy egy gesztussal kifejezni, az átjön-e a nézőnek. Persze a rendezőnek is ez a dolga, de ha van egy másodvélemény, az mindig óriási segítség.  

– Nándor: Fontos a nézőtér ritmusa, amelyre figyelniük kell a színészeknek. Pókhálószerű finom fonal köti össze a nézőt és a színészeket. 

Kép

Fotó: Páczai Tamás

– Távolodjunk el kicsit a színháztól. Mindketten hívő emberek vagytok. A hitéletetekben is ilyen nagy közöttetek a harmónia, mint a hivatásotokban? 

– Kinga: A reformátusok és a görögkatolikusok közötti különbség lecsapódik rajtunk. Én református családban nőttem fel, jártam templomba. Puritán, egyszerű hit az enyém, nincs benne semmi misztika.  

– Nándor: A görögkatolicizmus pedig épp ennek az ellenkezője. Engem nagyon érdekel és fontos számomra a misztika, ez valahogy velem született, és a görögkatolikus rítusban erősen jelen is van. De felajánlottam Kingának, hogy menjünk református templomba istentiszteletre is. 

Azért azt is meg kell jegyezni, hogy az ember hite annyira a személyisége legmélyén gyökerezik, hogy szerintem nem is nagyon illendő abba másnak beleszólni. 

– Kinga: Nándinak erős kötődése van a saját felekezetéhez, a görögkatolikus templomhoz, ahová járunk, és nem utolsósorban az ottani atyához. Nekem sokkal fontosabb, hogy a vasárnapi misén együtt legyen a család, mint az, hogy a református istentisztelethez ragaszkodjak, és külön templomba járjunk.  

– Nándor: Nagyon sokan a mai világban úgy mennek bele egy kapcsolatba, hogy fogadj el olyannak, amilyen vagyok. Nyilván elfogadjuk egymást, de ez még nem jelenti azt, hogy ne akarjunk végigmenni egy közös fejlődési úton. Én Kinga által komoly személyiségfejlődésen mentem keresztül. Nagyon sokat segített az érzelmi kapcsolataim kezelésében, abban, hogy hogyan kommunikáljak jobban a közvetlen családtagjaimmal, barátaimmal. Azt sem állítanám, hogy ebben a fejlődésben ne kellene továbbhaladnom. Persze elfogadom a házastársamat olyannak, amilyen, de arra esküdtünk meg a templomban, hogy együtt jobbá tesszük egymást. Az szerintem nem jó út, hogy semmit nem akarsz a másik fejlődésében. Tíz éve együtt élünk, látom, hogy mik Kinga hibái, ő is tudja mik az enyémek, és ezt próbáljuk elmondani egymásnak, beszélgetünk ezekről, és próbálunk változtatni rajtuk. És persze rettentően sokszor nem sikerül, és ügyetlenkedünk közben. 

– Összevesztek egy-egy ilyen őszinte kommunikáció során?  

(Nevetnek.) 

– Kinga: Persze, de ez is az élet része. Senki sem tökéletes. Van hová fejlődni. 

– Nándor: Van, hogy konfliktust kell vállalni persze, de mivel Kinga fontos nekem, ezt néha muszáj is. A mi kultúránk a szerelemből indítja a kapcsolatot, lelki, érzelmi töltetből. Vannak kultúrák, amelyek nem erre helyezik a hangsúlyt. Az, hogy a mi kapcsolatunk tíz éve tud működni, abban az is szerepet játszik, hogy az ismerkedésünk elején nemcsak érzelmeink voltak egymás iránt, hanem ésszel is tudtuk, hogy az értékrendünk, világlátásunk, céljaink hasonlók. 

Egyfelé tartunk. Fontos, hogy értsük egymás gondolkodását, vágyait, mindazt, ami fontos a másiknak.

Nyilván én nem fogok tudni egy ateista emberrel egyfelé tartani, hiszen teljesen más az értékrendünk, annyira mással akarok foglalkozni a hétköznapokban is. Hiába mesélnék a regényemről egy ateista lánynak, valószínűleg nem érdekelné, és ezzel nincs is semmi baj. Ettől még kedvelhetjük, tisztelhetjük egymást. De ha két ember nagyon mást gondol a világról, azt hiszem, nehezen tud majd együttműködni egy kapcsolatban. Az rendben van, hogy szeretjük egymást, de vajon le tudjuk-e bonyolítani a szürke hétköznapokat anélkül, hogy egymás idegeire mennénk, tudunk-e együtt élni, egy úton járni?

– Mit hozott a házasságotokba a kislányotok érkezése? 

– Kinga: Sok minden, ami eddig lehetetlen és elképzelhetetlen volt, az mostantól nyilvánvaló és egyértelmű. Mindennap arra törekszem, hogy senki és semmi ne tudjon kibillenteni az egyensúlyomból. Minden szeretetem ellenére, amelyet a színház iránt érzek, mégis a fő feladatot már az anyaság jelenti számomra, és az, hogy a gyermekemnek a lehető legharmonikusabb életet tudjam biztosítani. Azok a dolgok, amiket ezelőtt kizárólag magamért nem tudtam volna megtenni, azokat mostantól könnyedén vállalom, mert valaki másért teszem, akit én hoztam világra. Mindannyiunknak vannak olyan személyiségbeli jellemzői, amelyek csak szélsőséges helyzetben jönnek elő, és még magunk számára is meglepetést okoznak. Mielőtt szülővé váltam, sok dologban nagyon határozott véleményem volt a gyerekneveléssel kapcsolatban. Ezeknek nagy része azóta elpárolgott, hiszen a gyakorlatban ez egészen más érzés, mint amilyet elképzel az ember. Rengeteg probléma, ami azelőtt óriási dolognak tűnt, az megszűnt a kislányunk érkezésével.  

– Nándor: Megváltozott a gondolkodásunk. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet az élet nélküle. Megújult minden. 

– Kinga: 

Feleségként, férjként, színészként megújultunk. Már nem ugyanazok az emberek vagyunk, mint azelőtt. 

Most pedig a második gyermekünket várjuk. 

– Nándor: Mercutio szerepét játszottam aznap, amikor a kislányom megszületett. Otthagytam a szülőszobán Kingát, és eljöttem játszani a színházba. Addig Kinga anyukája vette át a helyemet. Egész előadás alatt az dübörgött a fejemben, hogy csak mondjam el a szövegemet, ne szóljon senki hozzám, ne kérdezzenek, minél előbb mehessek vissza a kórházba, mert most születik a kislányom!  

– Kinga: Nándit az anyukám váltotta. Miután megérkezett, kaptunk még egy aranyórát. 

– Nándor: Egyszer csak ott voltunk hárman, kiment az orvos, az ápolók, és akkor rádöbbentem, hogy mi most már így vagyunk egy család. Az jutott eszembe, ha most meghalnék, már elmondhatnám magamról, hogy a legnagyobb boldogságot megkaptam a Jóistentől. A pillanatot, amiért érdemes élni! Most még nem tudjuk elképzelni, hogy milyen lesz, amikor megszületik a kistestvére, milyen lesz, ahogyan felnőnek együtt, ahogyan összekapcsolódnak, és testvérként szeretik egymást. Egy barátunk, aki a feleségével már több gyermeket nevel, azt mondta nekem, hogy a testvér érkezése újabb különleges öröm, amely felülírja az eddigieket is.  

Ez az interjú a Képmás magazin 2024. július-augusztusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.