Egyik pillanatban még gyerek, a másikban már idegen – mi történik a serdülőkor küszöbén?

Fejlődési feladatok 

A gyermek fejlődése szempontjából a serdülőkor a leghosszabb és talán legösszetettebb életszakasz, amely időtartamában megegyezik a korábbi fejlődési szakaszok összességével. A kamaszkor kezdete az utóbbi évtizedekben korábbra tolódott. Míg Freud és Erikson a tizenkettő-tizennyolc éves kort jelölte meg a serdülőkor határainak, a mai tapasztalatok szerint akár kilencéves korban is elkezdődhetnek a serdülőkorra jellemző testi, hormonális és pszichés változások. 

Ezzel párhuzamosan a kamaszkor záró szakasza is kitolódott, sok fiatal esetében a felnőtt identitás kialakulása, a felelősség vállalása csak a húszas éveik elején vagy még később következik be. 

Most a tíz-tizennégy éves korosztályról írunk, róluk, akik még általános iskolába járnak, de már megkezdődött az életükben a serdülővé válás. Ez az átmeneti időszak különösen érzékeny korszak. A tizenéves úgy érezheti, hogy a gyermekkor biztonságos világának és a kamaszkor önállóságának határán lebeg. Anna Freud találóan nevezte a serdülőkort „a szerelem és a gyász időszakaként”, hiszen egyrészt megjelenik egy erőteljes vágy a kortársakhoz való kapcsolódásra, amelyet szenvedély, izgalom, felfedezésvágy és kíváncsiság kísér, másrészt pedig elindul az érzelmi leválás a szülőkről, ami a gyermekkori biztonságos világ és az idealizált szülőkép elengedését kívánja meg. 

Ez a kettőség különösen intenzívvé teszi a kamasz érzelemvilágát. Ezért fordulhat elő, hogy az egyik pillanatban kedves, ölelésre vágyó, csacsogó gyermek, a következőben zárkózott, kritikus, sőt olykor ellenséges kamasszá válik. A gyász megélése azonban nem megspórolható, mert ahhoz, hogy az érzelmi függetlenedés a szülőktől megtörténhessen, a tökéletes és mindenható képet valóságossá kell tenni, mert csak így lehet leválni. A kamaszok ezért nagyon élesen látják a szülők hibáit, az ő világukban minden fekete-fehér, és ezt erőteljesen ki is fejezik.  

A hangulati és viselkedésbeli hullámzás abból is adódik, hogy a korábbi életszakaszok krízisei is újra aktiválódhatnak, így a serdülő időnként vissza-­visszacsúszik akár csecsemőkori működésmódokba is. 

A visszalépés lehetőséget ad arra, hogy a korábban esetleg rendezetlenül maradt belső konfliktusokat újraértelmezze és meghaladja. 

Kamaszkorban a korábban meghatározó családi kapcsolatok szerepét átveszik a kortársak. Ideális esetben ezek a kapcsolatok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a serdülő új helyzetekben és szerepekben próbálja ki magát. Ez az identitás keresésének és próbálgatásának tere, még akkor is, ha a felnőtt világ számára a tizenévesek „mind egyformák”, hasonlóan öltözködnek, ugyanazt a zenét hallgatják, és ugyanazok a dolgok érdeklik őket. Ebben a kezdeti szakaszban ugyanis a fontos kötődési személyektől való függetlenedést támogatja, ha a serdülő egy másik csoporttal tud azonosulni.  

Miközben a serdülők viharos külső és belső átalakuláson mennek keresztül, a felső tagozatos években az iskolai környezet is komolyabb elvárásokat támaszt feléjük. Ebben az életkorban a pedagógusok már nagyobb önállóságot várnak el a diákoktól, miközben ők éppen a figyelmüket és energiájukat más, számukra izgalmasabb témák felé irányítják. Sok szülő számol be arról is, hogy a serdülőkor kezdetével megváltozik a kamasz alvásritmusa, nehezebben alszik el, de reggel ugyanakkor kell iskolába indulnia. Ez a tartós kialvatlanság nehezíti a tanulásra való összpontosítást. 

Mivel a kortársak szerepe felértékelődik, különösen fontos, hogy milyen az osztályközösség, és ott milyen kapcsolatok alakulnak a serdülők között, ez pedig alapvetően befolyásolja a kamasz iskolai hangulatát és motivációját. 

Ezzel párhuzamosan átalakul a pedagógusokkal való kapcsolat is, míg az alsó tagozatban sok gyerek a szeretett tanító néni mosolyáért is hajlandó volt komoly teljesítményre, itt már kritikusabban szemlélik a felnőtteket. A tanároknak ilyenkor már nagyon meg kell dolgozniuk a diákok bizalmáért és tiszteletéért, és a tizenéves számára rendkívül fontos, hogy ez a tisztelet kölcsönös legyen. Fontos, hogy a serdülőkor jellemzőiből adódó viselkedéseket ne címkézzük „rosszaságnak”, hanem emlékeztessük magunkat, hogy épp egy érzelmileg megterhelő időszakaszon mennek keresztül.  

Szülők és a kamaszok 

A fent leírtak alapján sejthető, hogy egy kamasz nevelése korántsem könnyű feladat. Szülőként különösen megterhelő alkalmazkodni ahhoz a folyamatos hullámzáshoz, amelyen a gyermekünk éppen keresztülmegy. Amikor éppen tüskés, elutasító és megkérdőjelezi a tekintélyünket, akkor nehéz meglátni, hogy valójában nagyon is szüksége van ránk és arra, hogy érzelmileg elérhetők, nyitottak és elfogadók legyünk. Szülőként olyanok vagyunk ilyenkor, mint egy horgony, akihez vissza lehet térni, aki megtart, és biztosítja azt a „földelést”, amit a kamasz önmagának abban a pillanatban nem tud megadni. 

Ez azonban sokszor embert próbáló, mert eközben mi magunk is gyakran szorongunk. Kamaszok szüleivel való konzultációkon gyakran elhangzó mondat részünkről Anna Freud gondolata, amely szerint „amíg a serdülő – bármilyen nagy szélsőségek között is – változik, addig korának megfelelően viselkedik. Komoly aggodalomra akkor ad okot, ha egy szélsőséges magatartásban hosszú időre megmerevedik.”  

Bármennyire is megnyugtatóan hat e fenti gondolat, nem csoda, hogy aggódunk, hiszen talán soha nem láttuk olyan fenyegetettnek a gyerekünket, mint ebben az időszakban. 

Szinte minden tettére rávetül a jövő réme, ha „egyszer berúgott, alkoholista lesz”, „kipróbálta az Elf Bart, drogos lesz”, „rosszul tanul, semmire sem viszi”. 

Ezek a címkézések a nagyon is érthető szülői aggodalomból fakadnak, mégis könnyen lezárják az egyetlen olyan utat, amely a kapcsolatot megtarthatja: a kíváncsiságot, amikor nyitott érdeklődéssel rá tudunk nézni arra, hogy mi zajlik bennünk, a gyermekünkben és közöttünk. 

A túlzott aggodalom ezzel ellentétes irányba hat, ezért szülőként érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy miből is fakad és mire vonatkozik az aggodalmunk valójában. A tudatosság azért is lényeges, mert az aggodalom gyakran a fokozott kontrolligény formájában jelenik meg, ami könnyen továbbmélyítheti a serdülő és a szülő közötti távolságot. Nem egyszerű feladat, de fontos megtalálnunk a kontroll és az autonómiai közötti egyensúlyt, amikor következetes kereteket biztosítunk, ahol a szabályok rugalmasan alkalmazkodnak a változó szükségletekhez. 

Sokszor szülőként az a hiedelem vezérel minket, hogy a gyermeket mindenáron „nevelni kell”, például zsebpénzt adunk neki, de elvárjuk, hogy okosan költse el. Ilyenkor nem a bizalom, hanem a kontroll van előtérben, illetve a kontroll mögött meghúzódó szorongásaink. Pedig a bizalom jóval inkább megtartó erő, mint a folyamatos irányítás. Érdemes ezért tudatosan végiggondolni, hogy hogyan tudunk teret adni a gyermekünk táguló autonómiájának és felelősségvállalásnak, miközben a biztonságot adó kereteket is megtartjuk.  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.