Hétpróbás férfiak, belevaló apák – Beszélgetés Zöldy Pállal, a Férfisátor létrehozójával
„Minden férfiember minta a következő generáció szemében. Nem mindegy, hogy a tőlünk fiatalabbak látnak-e férfiakat, akiket követni lehet és érdemes. Bírják a magányt, a sötétet, a hideget, az éhséget, az esőt. Ezért tudnak kapcsolatot tartani, világítani, élvezni az ételeket és hajlékot adni.” Zöldy Pállal beszélgettem az „Apáknak férfiakról” című kisfilmsorozat kapcsán, amelyben húsz év „sátrazás” során szerzett tapasztalatairól beszél.
Zöldy Pál - Kép: Antal-Ferencz Ildikó
Zöldy Pállal három éve találkoztam először, éneklős-táncolós-ostorcsattogtatós Férfisátra izgalmasnak, kissé anakronisztikusnak, de mindenképpen hiánypótlónak tűnt. Pali a szűkszavú székely nagyapámra emlékeztetett, talán ezért is gondoltam róla: nem illik a budapesti környezetbe. Meg se lepődtem, amikor kissé gúnyosan így szólt: nincs email-címem, keressen telefonon. Akkor még nem érkezett el az idő a beszélgetésre. Legutóbb az „Apáknak férfiakról” című kisfilmsorozat kapcsán láttam és hallottam őt. Kiderült: már van email-címe, viszont sümegi házában továbbra sincs internet, a szomszédhoz jár levelet olvasni. Nyitott volt, de továbbra is kissé tartózkodó.
Férfisátor
„Nem gondolom, hogy univerzális mondanivalóm lenne az emberiségnek, a magyarságnak, a férfiaknak. Egyszerűen az történt, hogy apaként nem találtam, mi a kotta, mi a hangszer, ezért kezdtem el keresgélni. Összehívtam a barátaimat, hogy megtudjam, miben maradtam el. Ők sem tudták, sőt, amikor már elég sokáig kérdezgettem őket, kiderült: tőlem várják a választ” – kezdett bele a beszélgetésbe.
– Az első találkozáskor, amikor ki mertünk mondani dolgokat: kicsik vagyunk, gyengék vagyunk, hazudunk, nem tudjuk, mi a dolgunk – megkönnyebbültünk. Mindezeket csak azért mondhattuk ki, mert egyetlen nő sem volt ott.
Nagyon mély dolgok hangzottak el, ami testvériessé tette a kapcsolatunkat. Amikor kiderült, nincsenek kész válaszaink, logikusan következett, hogy találkozzunk újra. Aztán az, hogy jó lenne rendszeresen találkozni. Így alakult ki a Férfisátor és a szabályok.”
Azóta minden kedden találkoznak: elmondják, ki mivel érkezett és milyen „kavics” van a cipőjében, táncolnak, énekelnek, íjászkodnak. Húsz év alatt mintegy húsz Férfisátor jött létre szerte az országban. Nem intézményesek, hanem közösségek. Maguktól szerveződnek, s ha úgy adódik, szüneteltetik működésüket. Amikor arról kérdeztem, miért nincs egy „rendes” honlapjuk, meglepő választ kaptam: „Mi kedden szoktunk találkozni, de vannak, akik szerdán. Egy darabig nekem is a fejemben volt egy országos mozgalom gondolata. De egy ponton rádöbbentem: hagyni kell, hiszen nem látom át, és miért is lenne nekem mindenhol igazam. Nekem ott van igazam, ahol én vagyok.
A húszféle sátor húszféleképpen él. A lényeg, hogy a hat-tizenkét férfi rendszeresen összejön, és nem kell lépést igazítanunk egymáshoz.
A férfi szeret együtt dolgozni másokkal, de megmámorosodik, ha önállóan dolgozhat. Nekem van saját honlapom, az elég.” Nincs tehát közös regiszter és országos találkozók sem. Vannak helyi nomád táborok, amelyeket saját pénzből szerveznek, nem pályáznak, így amennyi pénzük van, olyan tábort szerveznek. Ha jut lovakra, akkor lovagolnak is. Ezen kívül tartanak próbás (beavató) tréningeket férfiaknak és megrendezik a Sümegi Országos Középiskolás Küzdelmet (SOKK) a fiúknak. Ez utóbbiak csapatversenyek, de Pali szerint a legfontosabb, hogy a gyerekek közben megismerkednek, beszélgetnek egymással. A 14–18 éves fiúk nem feltétlenül a férfisátrasok saját gyerekei, hanem helyi iskolákból, gyermekfalvakból hozzák őket. Ennek mintájára hozták létre Szegeden a Szegedi Általános Iskolás Küzdelmet, a SZÁK-ot. „Mi egy elkésett generáció vagyunk, akik nem kapták meg fiatalkorukban ezt a tudást, és amikor rájöttünk arra, hogy ezek egy beavatási szertartás lépései, akkor azonnal felmerült bennünk a kérdés: mi van a gyermekeinkkel?! Ezért vannak a nomád táborok és a SOKK. Mert a mai világban keveset látunk a gyerekeinkből, és mindenfélére akarjuk tanítani őket, miközben azt sem tudjuk, hol tartanak.”
„Elvirágzik, és ez így van jól”
Amikor a férfisátoros gyerekekről érdeklődöm, Pali rezignáltan válaszol: „Az én fiam sem jár Férfisátorba. Létrehozott egy családközösséget, amit Családsátornak nevez, de az nem Férfisátor. Nem tudjuk ezt a formát rájuk kényszeríteni. Majd megtalálják a sajátjukat. Ez a törzsi kultúra alapja. De nincs ezzel gond, az apaságot amúgy is tágabban értelmezzük, mint pusztán biológiai kapcsolatot. Nekünk fontos fogalom, hogy a férfi minden pillanatban „apa”-ként is látható.
Belevaló férfinak lenni életforma, gondolkodásmód, ezért apa lehet egy tanár, egy edző, egy pap is.
Kezdetben volt apa–fia hétvégénk is, de a gyermekek ott nem tudtak egy önálló mozdulatot sem tenni, mert az apák átváltoztak anyává. Ezért tágítottuk ki a kört máshonnan származó fiúkkal.”
Hova vezet ez így? – tettem fel a kérdést. „Elvirágzik. És ez így van jól. Ez nem egy olyan kezdeményezés, amelynek az a célja, hogy terjedjen, és nem is egy mozgalom. Én sosem voltam alapító, sosem lett bejegyezve, sosem pályáztunk pénzért. És nem vagyok guru sem.” És akkor végre megértem a kisfilm-bemutatón osztogatott, „Hétpróbás férfiak – belevaló apák” című szöveg e részletét: „Nem hívhatunk meg mindenkit. Ha megtalálnak bennünket, akik már úton vannak, van remény s együtt meg tudjuk fogalmazni azt a testamentumot, amit minden férfi át kell hogy adjon az utána jövő nemzedéknek. Tán le se kell írjuk, mert az életünket fogják olvasni a fiúk.”
A hétpróba
Hét próba van, amit hét, nomád körülmények között eltöltött, négynapos hétvégén lehet „kiállni”. Az első négy próbán túljutó „öves férfi” lesz, azaz felövezik a többiek, és ő már tarthat előadást, próbás tréningeket. „Ez nem azt jelenti, hogy ő tökéletes férfi, de már végiggondolta anyjával és apjával való kapcsolatát, ki tud engesztelődni, tud dicsérni. Öve csak annak van, aki megszerezte. Nem lehet megvásárolni.”
Az öv tehát a férfivá válás szimbóluma, amelynek megszerzése egy négylépcsős beavatási szertartáson keresztül történik.
Az Anyajegyek-hétvége segít elszakadni az édesanyától, „vagyis attól a képtől, ahogyan ő őrzött minket – hogy ne cipeljük tovább az így kialakult elvárásokat”. Az Apasebek-hétvége kiindulópontja: az apa jelenti a fiú számára az első találkozást a külvilággal, s ennek alapján érzi magát kívánatosnak vagy feleslegesnek. Arra keresnek választ: hogyan küzdöttek meg fiúként az apjukkal, miért fájnak a kapott sebek, és mi a következménye, „ha az apánk lenyomott, vagy ha annyira jóban vagyunk, hogy nem is tudjuk megkülönböztetni magunkat tőle”. A Maszkok-hétvégén megkeresik és megnevezik önmagukban a C.G. Jung által leírt alapmintákat: a királyt, a varázslót, a szerelmest és a harcost. Keresik, hogyan működnek ezek bennük, és hogyan lehet elérni, hogy „végső soron ne ezek az ősi mozdulatok uraljanak engem, hanem én tudjam használni ezeket a mintákat”. A Virtus-hétvége a kihívások, kudarcok, küzdelmek kérdéseit veszi alapul, s a modellezésben segít a lovaglás, a karikás ostor, az íjászat. „Mindent megteszünk ebben a pár napban, hogy aztán egyenes derekú, emelt fejű, sebeit vállaló – nem nyalogató – férfiak köszönjenek el egymástól.” Tréninget ott tartanak, ahol erre igény van, legtöbben személyes ajánlás révén jönnek.
A kisfilmek
Hajnal Gergely, Lukácsy György és Pilló Ákos, hasonlóan gondolkodó „öves” férfiak keresték meg Palit – a Védőnőkért, új szülők és újszülöttekért Alapítvány elnökével, Várfalvi Mariannal együtt – azzal a kéréssel: mondja el nekik húsz év alatt „összegyűjtött” tapasztalatait. Szeretnék a tizenöt kisfilmet minél több helyen elérhetővé tenni, bevinni egészségházakba, közösségekbe, oktatási intézményekbe, ahol majd szakemberekkel együtt beszélgetnek róla. Oda vajon bemennek a férfiak? – kételkedtem. „Normális férfi nem megy be, ezért kell jól kitalálni, hogyan szólítjuk meg őket.
A férfinak nem lehet megmondani a frankót, én sem tehetem.
Normális férfi nem jár előadásokra, én sem bízom azokban, akiket anyjuk, feleségük küld. Már az a tudat is egy seb: »ennyire látszik rajtam, hogy kicsi és sérült vagyok, hogy engem el kell küldeni valahová, hogy kikalapálják a horpadásomat?« És nem megy, hanem összegubózik, mint egy sebesült állat. Nekem azzal van sorsközösségem, aki ezt felvállalja. Büszke vagyok azokra a férfiakra, akik eljönnek hozzánk. Én is elmegyek bárhová, ahova elhívnak beszélgetni, lehetőséget adni, hogy a résztvevők megoszthassák egymással gondolataikat. Kifutó széria vagyok, a világ másfele megy, tudom, de én csak így tudok élni.”
A Férfisátor-videók folyamatosan kerülnek nyilvánosságra, az eddig elérhetőket itt láthatják.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
