Három dolog, amit semmiképp se vegyél a babádnak, mert ártalmas!

1. Kenguru

Itt most nem a kedves kis erszényes állatról van szó, hanem arról a hordozóeszközről, amit sajnos nemcsak a legnagyobb babaüzletekben, hanem az online adásvételi felületeken is igen széles választékban tudunk megvásárolni. A vállon hordható kengurut a szülők általában csatokkal rögzítik magukra, majd a babát jellemzően arccal előre belehelyezik. A hordozóeszköz a kicsiket lábuk között, az ágyéki részen tartja meg, miközben a felsőtestüket egy kifejezetten merev anyaggal határolja.

A kicsi babákat – a mozgásuk és a testük fejletlensége miatt – tehermentes, „C” pozícióban a legideálisabb hordozni. Ez azt jelenti, hogy a baba érzékeny gerince nem terhelődik, hanem az anyaméh öleléséhez hasonlóan megtartja a „C” görbületet.

A csípőfejlődés szempontjából pedig fontos, hogy a baba térdei magasan felhúzva, „kisbéka” pozícióban legyenek, és így térdhajlattól térdhajlatig az egész teste alá legyen támasztva a hordozóeszköz szövetrésze által. A kenguru használatától tehát nem véletlenül intenek óva az ortopéd orvosok és a hordozási tanácsadók is. Ez az eszköz ugyanis kialakításából adódóan nem tudja megteremteni a fent említett, a megfelelő fejlődés szempontjából ideális testhelyzetet: az ülep része általában túl keskeny, így a kicsi egész súlya az ágyékára nehezedik, miközben a lábai alátámasztás nélkül lógnak a levegőben – jócskán terhelve így az élettanilag még fejletlen csípőt. Nagyon sokan ráadásul a kenguruban a babát szorosra húzzák és arccal előre helyezik el – így azonban a gerince egy természetellenes egyenesbe (időnként homorulatba) kényszerül, miközben a mozgással járó döccenések erejére még nem érett az izomzata, csontozata és az ízületei. Az már csak hab a tortán, hogy a kenguru a szülők vállát, gerincét és derekát is jobban terheli, hiszen jellemzően előre csatolják. Még igen nagy babákkal is.

Az újszülötteket a legjobb rugalmas, szövött vagy karikás kendőben hordozni, majd a baba mozgásfejlődési ugrásaival párhuzamosan (pl. ha már ülni tud) jöhetnek a csatos vagy mei tai hordozók, babaerszények. A szövött kendők előnye, hogy az első közös napoktól egészen a hordozóskor végéig használhatók, és számtalan kötési formát sajátíthatunk el velük az elöl, háton vagy akár csípőn hordozáshoz. Ez utóbbi kettőt érdemes egyébként megfontolni, ha ki akarjuk elégíteni a nagyobb korú babák természetes érdeklődését, nézelődési vágyát. Ezek ugyanis az ortopéd szempontból helyes testtartáson túl biztosítják, hogy a kicsi oda tudjon bújni a biztonságot nyújtó felnőtthöz, ha netán megriad a külvilág ingereitől. A megfelelő eszköz kiválasztásához és felkötéséhez persze a legjobb, ha hordozási tanácsadó segítségét kérjük, vagy akár kipróbálunk néhány típust egy közeli hordozósklubban.

2. Bébikomp

„Áll, mint katiban a gyerek!” – talán kevesen tudják, de a mondás alapjául egy régi babaholmi szolgál. Nagyanyáink idejében ugyanis a faragott vagy fonott állószéket nevezték Katinak, és ebbe állították bele az elcsatangolásra hajlamos totyogót, akár órákra is. Addig pedig az édesanya tudott főzni, vagy bármi egyebet csinálni. A leleményes szülők fantáziája persze még tovább terjedt, és hamarosan megjelent a „kerekes kati” is, ami tulajdonképpen a mai, modern bébikompok elődjének tekinthető.

Hiába óvnak szakemberek már a megjelenése óta, sajnos ez a mozgássegítő, játékos eszköz generációk óta nagy népszerűségnek örvend.

A bébikompba a járni még nem tudó, nagyobb babákat ültetik bele, akik rugózó, sétálást imitáló mozdulatokkal hajtják magukat előre, vagy épp játszanak az eszköz tálcarészére applikált játékokkal. A legtöbben azért vásárolják, mert ettől remélik, hogy a babájuk hamarabb elkezd majd járni, vagy lesz néhány szabad percük, órájuk, amíg a kicsi nincs láb alatt.

Pedig a bébikompnak rengeteg káros hatása van a babák mozgásfejlődésére, fizikumára és idegrendszerére nézve is – ahogy erre Gelencsér-Trapp Dorottya, gyógytornász és fizioterepeuta is rámutat. Az eszköz „elveszi a földön töltött időt a hasalástól, a mászástól, térdeléstől, az üléstől és az állástól is. Így nem erősödik meg eléggé a gerincet tartó és stabilizáló izom és szalagrendszer, és a medence sem lesz elég erős ahhoz, hogy viselni tudja a rá nehezedő gerinc súlyát.” Ez egy állásra még nem képes gyermek esetében a gerinc sérülését okozhatja, emellett pedig a bébikompban történő lábujjhegyen „járás”, a pipiskedés a lábboltozat süllyedéséhez, nagyon kellemetlen ortopédiai problémákhoz és rossz mozgásformák berögzüléséhez vezet.

A fizikai károkon túl ráadásul az eszköz nemhogy segíti, hanem épp hátráltatja a babák önálló járását, hiszen az egyensúlyérzék kialakulását nehezíti.

„A gyermek nem tudja megtanulni a megfelelő testsúlyáthelyezést, máshová kerül a súlypont és a súlyvonal is. Ezek mind nagyon fontos elemek az önálló járás kivitelezéséhez. Mivel ezeket a baba nem tudja gyakorolni, így sokkal később tudja elsajátítani az önálló állást és járást. Nagyon fontos megemlítenem, hogy a komp miatt a gyermek nem látja a lábát, nincs vizuális kontroll, így nehezen alakul ki a szem–láb-koordináció, ami szoros kapcsolatban van a kéz–láb-koordinációval, ami szintén szükséges az önálló járáshoz” – mondja Gelencsér-Trapp Dorottya. Hasonló okokból nem javasolják egyébként a szakemberek az ugráló hinták használatát sem, ami ráadásul az állandó rugózó mozgás miatt még nagyobb terhet ró a gyermekek gerincére.

Nálunk fejlettebb, a babák egészséges fejlődését jobban szem előtt tartó országokban ezeket az eszközöket már rég betiltották, és súlyos pénz- vagy börtönbüntetésre számíthat az, aki árusítani akarja őket. Kanadában például 2004 óta nem lehet bébikompot vásárolni. Magyarországon pedig – hivatalos szabályozás hiányában – még ki tudja meddig lehet ártani velük a kicsiknek, pusztán a szülői tájékozatlanság vagy jóhiszeműség miatt.

+1. Baba-applikációk

Bár tárgyi értelemben nem vásároljuk meg őket, de számos olyan applikációt is találhatunk már az online piacon, amit kifejezetten babáknak ajánlanak. Választhatunk ingyeneseket és fizetősöket is: vannak például kirakós, vagy épp a színeket, állatokat, formákat edukáló játékok, de a pár hónaposok „igényeire szabott” videócsatornák is. Ezeket rendszerint azzal reklámozzák, hogy fejlesztik a babákat – például a motorikus képességeiket vagy a beszédkészségüket. Az igazság viszont az, hogy rendkívül káros hatást gyakorolnak a picik még fejletlen idegrendszerére, nagyobb korban pedig eszközfüggéshez vezetnek. Az így állandóan lekötött, képernyő elé helyezett gyerek ilyenkor legalább nyugton van, ugyanakkor nem tanulja meg önmaga lefoglalását, kevésbé fejlődik a kreativitása vagy a szociális képességei. Később figyelemzavaros, az idegrendszer leterheltsége miatt pedig hiperaktív lehet, azaz képtelen lesz végigülni egy iskolai órát vagy akár egy egyszerű családi eseményt anélkül, hogy ne kelljen állandóan a megszokott ingerforráshoz nyúlnia.

Nem véletlen, hogy minket a védőnő és gyerekorvos is rendszeresen figyelmeztetett, hogy a kislányunk lehetőleg minél később kerüljön bármilyen képernyő elé.

A modern technológiai vívmányok gyerekekre gyakorolt káros hatása talán a TV megjelenésével keltett először parázsvitát, de a videójáték- és okoseszközfüggés azóta csak olaj volt a tűzre. Arról már egy korábbi cikkünkben írtunk, hogy a WHO egyéves kortól (korlátozottan, de) engedélyezi a digitális eszközök használatát, de például a német szövetségi kormány tanácsadójaként is dolgozó Julia von Weiler gyermekpszichológus ugyanezt az életkori határt 14 éves kornál húzná meg – a drog- és alkoholfogyasztáshoz hasonlítva az okostelefon káros hatásait. Sokatmondó persze az is, hogy egy 2017-es felmérés szerint a Szilícium-völgyben dolgozó szülők tízéves korukig egyáltalán nem engedik csemetéiket képernyő elé. Ehhez ugyanakkor az sem árt, ha szülőként mi is jó példával járunk elöl, és hajlandóak vagyunk offline, minőségi időt tölteni a gyerekeinkkel. Mert ha valamitől, akkor ettől biztosan fejlődni fog a kicsi!