Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint: „Csak a nézői vagyunk annak, ami megszületik”

Bálint: Ez a dedikálás egy irtózatosan hosszú turné utolsó állomásának volt a záró mozzanata – már tényleg nem tudtuk a saját nevünket sem…

– Ma este még koncertetek lesz. Mennyi időre van szükségetek a mentális ráhangolódáshoz?
Veronika: Rugalmasak vagyunk ebből a szempontból, nem gondolom, hogy ne tudnék akár egy pillanat alatt megérkezni a színpadon abba az állapotba, amiben keresztülengedem magamon a zenét.
Bálint: Játszani bármikor tudunk. Most itt vagyunk ugyan veletek beszélgetve, de egy órán belül útnak indulunk sofőr, tour-menedzser és technikus nélkül az ország másik végébe. Szerintem minél tapasztaltabb az ember, annál könnyebben tudja a figyelmét és energiáit egy irányba fókuszálni a nehezítő körülmények ellenére, hiszen maga az előadóművészet a pillanat megragadása. 
Veronika: Nem véletlenül a jazz a műfajunk, ami alapvetően a spontaneitásra és a folyamatos készenlétre épül a zenén belül. Persze azokat a dalokat játsszuk, amelyeket próbáltunk és jól begyakoroltunk – de mindketten olyan tudatállapotban játsszuk a jól begyakorolt dalokat, hogy bármikor bármi történhet. A jazzen keresztül arra kondicionáljuk magunkat, hogy meg tudjuk ragadni a váratlan lehetőségeket. 

– Ez lelki alkat kérdése?
Veronika, Bálint: Egészen biztosan. 

– A pályátok indulásakor lehetőségetek volt külön-külön meríteni két európai jazzhagyományból. Ez a két út két külön látást hozott számotokra, amelyekből a munkátok során létrejöhetett a közös hang?
Veronika: Brüsszelben a legfontosabb hatás számomra az avantgárd volt – bár korábban is hallgattam pszichedelikus zenéket, de a szabad improvizáció szeretete ott lett igazán markáns; kezdtem felismerni, hogy mennyi effektre alkalmas organikusan a hangom. Bálinton egyébként sokkal-sokkal erősebbnek érzem a New York-i szcénának a hatását, mint a skandináv vonalat. 
Bálint: Abszolút egyetértek. Azon mosolyodtam el magamban, hogy bár Oslóban számomra ugyanúgy a szabad zenéről szóló kurzusok jelentették az újdonságot, de ez nem feltétlenül jelenik meg egy az egyben a zenémben. Sokkal inkább az egyéni attitűdünktől függ, hogy a bennünket érő hatások hogyan titrálódnak. Veronikát azóta is különösen izgatja a szabad zene, rám viszont a mai napig az amerikai jazz van a legnagyobb hatással, skandináv hatás ide vagy oda. 
Veronika: Hogy igazat adjunk neked is, az amerikai és az európai jazz valóban két ellentétes és nagyon erős pólus, amelyeknek az együttes jelenléte igaz ránk. 

– Két világ találkozik abban a teljességben is, amit nő és férfi együttes jelenléte jelent a színpadon. Ennek kapcsán bennem az is felmerült, hogy akik ennyi ideig zenélnek, utaznak együtt, azok egy idő után akár össze is házasodhatnának… (hatalmas nevetés)
Veronika: Szerencsére nem ez történt.
Bálint: Az biztosan a végét jelentette volna a szakmai kapcsolatunknak. 
Veronika: Bár rengeteg érzelmet viszünk abba, amit csinálunk, és elképesztő bizalom van köztünk, de ezek egy barátságnak ugyanúgy a kulcsszavai. 

– Azért is izgalmas ez, mert nem mindenki alkalmas arra, hogy hosszú távon együtt zenéljen valaki mással. Mi a szakmai kapcsolatotok kulcsa?
Veronika: Bár a kapcsolat szakmai, nekünk is be kellett járni a különböző fázisait; meg kellett ismernünk egymást. Rengeteg stresszt élünk meg együtt, s annak ellenére, hogy ez legtöbbször pozitív előjelű, attól még az, ami. Bevett szokás, hogy Bálint hajnalban 3.45-kor vár a kapunál, és megyünk a reptérre – nyilván fáradtak és ingerlékenyek vagyunk, mint bárki más, de sikerült olyan stratégiákat kidolgozni, amelyekkel elhordozhatók ezek a helyzetek. Mindezen túl a feszültségeket egyikünk sem viszi bele a munkába: számunkra a színpad a tiszta bizalom helyszíne. 

Kép

Kép: Éder Vera

Bálint: Szenvedélyesen szeretjük a munkánkat, amibe mindketten komoly ambíciókkal tudjuk belevetni magunkat. Hálás vagyok Veronikának azért, mert nagyon sokszor élhettem meg vele a színpadon, hogy olyasmit találok meg magamban általa, amit egyedül nem látnék. Még mindig inspiráló együtt dolgozni – úgy élem meg, hogy amikor zenélünk, kinyitunk egy ajtót, és ami azon az ajtón keresztül jön, olyan minőség, mintha nem is én csinálnám. A szakmai tudásom és 25 év gyakorlása kell ahhoz, hogy képes legyek kinyitni az ajtót, de a számomra legemlékezetesebb pillanatokban azt élem meg, hogy csak a nézője vagyok annak, ami megszületik. Ez az, amiért igazán szeretek zenélni.
Veronika: Sokszor használjuk a beszéd hasonlatát, hogy megvilágítsuk: amit csinálunk a színpadon, az olyan érzés, mintha egy jót beszélgetnénk.

Ha csak egyedül szövöm a gondolataimat a szobában, akkor is szép köröket tudok lefutni, de ha van egy beszélgetőpartnerem, aki más perspektívát vet föl, az továbbviszi az én gondolataimat is egy másik szintre. A zenében ez nagyon sokszor megvalósul.

Ha én vagyok szólista szerepben, akkor is adhat Bálint olyan impulzusokat, amelyek hatására az én szólóm is teljesen átalakul – a jó zenei eszmecsere ilyen. 

– Alakítja a dalokat a találkozás is a közönséggel?
Veronika: Maximálisan számolunk a közönség hatásával, ezért is kezdjük csepegtetni az új dalokat már a lemezbemutató koncert előtt. Sokszor szembesültünk azzal, hogy amit kitaláltunk a próbateremben, az másként működött közönség előtt – nem feltétlenül jobban vagy rosszabbul, egész egyszerűen máshogy, mint ahogy arra számítottunk. A próbaterem dinamikája különbözik a színpadétól. Fontos megtapasztalni, hogy egyes dalok mit adnak a közönség előtt – nem beszélve arról, hogy mi magunk is más tudatállapotban vagyunk abban a helyzetben. A cél mindenhol ugyanaz: érzelmek és gondolatok vezérelte közös utazás. 

– A legutóbbi albumotok címe játék az időbeliséggel (About Time), ami utal az életetek egymást követő szakaszaira, de más is megjelenik benne…
Veronika: Különlegesnek éljük meg azt az élethelyzetet, amiben most vagyunk – nem titkolom, hogy nemrég betöltöttem a 40-et. Szakmai értelemben is fantasztikus, hogy még itt vannak velünk azok a mesterek, akiktől tanulhattunk és inspirálódhattunk általuk – ugyanakkor itt van az új generáció is, érett, saját hanggal. Fogalmazhatunk úgy, hogy ennek a közbeeső pozíciónak az áldása és lehetősége a miénk.

– Ki lehet számotokra mester? 
Bálint: Akinek a szemszögéből szívesen látnám a világot. Nagyon érdekelne például, hogyan dolgozik Hans Zimmer, aki korunk egyik leghíresebb filmzeneszerzője. Óriási Chick Corea-rajongó is vagyok – vele sajnos már semmi módon nem kerülhetek egy színpadra –, de napestig sorolhatnám, hogy kik azok a nagy művészek, akiknek a nézőpontja érdekel – nem azért, mert irigyen vizslatom a jobbat, hanem mert kíváncsian keresem a mást. Akár ugyanahhoz a célállomáshoz más útvonalon vihet el egy új attitűd, egy másfajta gondolkodás frissíteni tudja a saját kifejezésmódomat. A nagy mesterektől ezt tanuljuk, ahogyan jelen vannak az életünkben, akár felvételen, akár színpadon.
Veronika: Sokan hatnak és hatottak rám, de most Kéringer László tenor énekművészt hívom szívesen mesteremnek, akit két és fél évvel ezelőtt találtam a YouTube-on, így kezdtem tőle órákat venni. Hihetetlenül sokat segít a különleges zenei feladatok megoldásában és a hangom rugalmasan tartásában egyaránt. Olykor az a szerencse éri az embert, hogy aki rendkívüli módon inspirálja, aktuálisan elérhető. 

– Az albumotok címe About Time – szerintetek minek van itt az ideje 2022-ben?
Veronika: A közösségek megerősítése vált fontossá a számunkra. Évtizedek óta azt sulykolja belénk a média, hogy te vagy a fontos, magaddal törődj, az a fontos, hogy te mit csinálsz – ez egészen biztosan nem működő irány az emberiség jövője szempontjából. 
Bálint: Mindannyian valami nagyobb dolognak vagyunk részei – nevezhetjük ökoszisztémának; elengedhetetlen, hogy felelősséget vállaljunk érte. A felelősségvállalás nekem azt is jelenti, ha ma egy fát ültetek, nem feltétlenül ülök majd az árnyékában – de meg kell érteni, hogy ha nem teszem meg, nem lesz gyümölcse, virága és árnyéka sem most, sem ötven év múlva. Abban bízom, hogy ez az üzenet, ami a miénk is, minél többekhez eljut, felébresztve a felelősségvállalás készségét, akár a környezetünkről, az egészségünkről vagy a háborúról legyen szó. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. októberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>