Ahol a kalapács önbizalmat kovácsol – lányok, akik megtanulnak hinni a saját erejükben

Honnan jött a „fruska” elnevezés? 

Egy olyan szót kerestem, ami az átlagtól eltérő szerepmodelleket kicsit bátorítja a lányok körében. Ugyanis az a tapasztalat, hogy ezeknek a lányoknak a kamaszkora nehezített pálya, hiszen gyakran élik meg az iskolai gyerekszerep és az otthoni korai felnőtt szerep közötti konfliktust. Besegítenek a háztartásba, testvéreket nevelnek, egyesek korán abbahagyják az iskolát és saját családot alapítanak – emiatt pont az életük identintásformáló időszaka, a kamaszkor kimarad. 

Arra igyekszünk hangsúlyt helyezni, hogy ez a fruska, a lázadó lány vissza tudjon köszönni.

Sokat beszélgetünk arról, hogy szerintük mi a lányok dolga, miben mások, mint a fiúk, milyen női-férfi szerepmodellek vannak előttük. Ez a kérdés a szerszámhasználattal kapcsolatban is felmerül, miután a lányok lehetőséget kapnak olyan eszközök kipróbálására, amelyekkel egyébként nem gyakran találkoznának.

Miben segít nekik ez a program? Milyen kompetenciákat fejleszt még?

Azokat a készségeket fejlesztjük a közös munkában, amik segítenek a lányoknak abban, hogy döntéseket hozzanak, kritikus gondolkodást sajátítsanak el. Abban szeretnénk megerősíteni őket, hogy fontos a tudásuk, számít a véleményük – megtapasztalják, hogy a döntésüknek van hatása, és ez aztán tovább gyűrűzhet az élettervezésükben. A tervezési folyamat során döntéseket hozunk, felmérjük a helyzetet, kritikus gondolkodással megkeressük azokat a pontokat, amik jól, illetve kevésbé jól működnek, és igyekszünk az előbbit optimalizálni, az utóbbira válaszokat adni. A problémamegoldó gondolkodást fejlesztjük ezzel a folyamattal és az önreflexiót. A résztvevőknek a közös alkotás élményével nő az önbizalmuk, megérzik, hogy van lehetőségük változtatni a környezetükön és az életük alakulásán is. 

Hogyan indult a projekt?

Amikor 2018-ban elkezdtem a doktori kutatásomat, azt kerestem, hogyan lehet a dizájn eszközein keresztül együttműködni marginalizált csoportokkal. Sokat jártam akkor Borsodban, az elején felnőtt nők csoportjával foglalkoztam, élettörténeteket ismertem meg, és a kapcsolódás lehetőségét kerestem az általam hozott eszközrendszeren keresztül. Majd a fiatalabb célcsoportok felé fordultam, akiknek könnyebb olyan impulzusokat adni, amik formálhatják a személyiséget, az attitűdöket. 

Később már nagyon erősek a tanult tehetetlenségből adódó nehézségek.

Elkezdtem foglalkozni a lányokkal, és az igényeiket, az őket foglalkoztató témákat megismerve eljutottam a módszertanig. Ez részben a doktori kutatás keretén belül jött létre, de a kutatói munkám is támogatta ezt, és a projekt 2021-ben kezdett el konkrétabban formát ölteni. A kutatás az elejétől kezdve részvételi eszközöket alkalmazott, ami azt jelenti, hogy a kutató bevonja a célcsoportot a kutatás folyamatába, megkérdezi őket, hangot ad a véleményüknek, majd a tapasztalatokat közösen feldolgozva jutunk el a konklúzióig. Együtt dolgoztam fejlődéspszichológiával foglalkozó szakemberrel, szociológussal és hatásmérési szakértővel. Kialakultak az első módszertani keretek, ezeket először műhelykörnyezetben teszteltük, utána elkészült a leírható, könyvformába foglalható módszertan, ami egy négyalkalmas foglalkozássorozat.

Fotó forrása: MOME

Mi a négy foglalkozás tematikája?

A program négy alkalomra bontható, mindegyik foglalkozás nagyjából 2–3 óra hosszú. Az elején van egy bemelegítés, megismerkedünk, kicsit felmérjük a csoportdinamikát, aztán elkezdünk különböző témákról beszélni. Az alkalmak végén zárókört tartunk.

Az első alkalommal arról beszélgetünk, milyen hatások érnek minket, mely nehéz dolgok viszik el az erőt, és miből tudunk erőt meríteni. Ezt a beszélgetést megpróbáljuk átfordítani egy papírból és fából készülő mobil szoborba, ami leképezi azokat a viszonyokat, ahogyan egyensúlyt tudunk teremteni az életünk dolgai között. A lányok felsorolják és különválasztják a frusztrációt, szomorúságot okozó dolgokat az életükben erőforrásként jelen lévő dolgoktól. Ez nagyon egyszerű vizualizációs feladat. A foglalkozások is úgy vannak felépítve, hogy a könnyűtől a nehezebb felé haladunk. 

A második alkalom az énkép és a környezetünk rólunk alkotott képe témáit járja körül. 

Azt boncolgatjuk, mit gondolunk, hogyan lát bennünket a környezetünk, miként viszonyulunk a környezetünk rólunk kialakított képéhez. Melyiket tartjuk fontosabbnak, van-e köztük feszültség?

Majd ezt az egészet átfordítjuk egy asztali tükörtárgy elkészítésébe, ami az önismeret metaforája. Ezek nagyon egyszerű szerszámhasználati feladatok, közben megtanulják a fúró, a fűrész, a csiszoló használatát. A végén elkészül egy tárgy, ami komoly sikerélmény, kézzelfogható eredménye annak, hogy bejártunk egy utat. 

A harmadik alkalommal egy picit befelé fordulunk, ez egy beszélgetősebb, tervezgetősebb, rajzolgatósabb alkalom, ami azzal foglalkozik, hogyan néznek ki a tereink, milyen a saját terünk. Nagyon sok családnál nincs saját szobája a gyerekeknek, hanem közös térben laknak. Hogyan lehet kialakítani az intim teret vagy az elvonulásra alkalmasabb teret egy ilyen helyzetben? 

A térhez való viszonyunk és az ott feltérképezhető, megoldandó kihívások adják az alkalmat, hogy beszéljünk arról, a mostani helyzetünkben mely faktorokra van ráhatásunk, és mikre nincsen. Amire van hatásunk, arra tudunk-e a tervezés eszközein keresztül megoldást találni? Milyen választ adok a problémámra? Ennek a tervezési feladatnak a végén eljutunk odáig, hogy az utolsó alkalommal készítendő tárgyat – a vidéki workshopok esetén egy lámpát – elkezdjük tervezni. A lámpát a saját képükre formálják, például a kivágás alakját, formáját ők találják ki.

Az utolsó alkalommal el is készítjük ezt a tárgyat, ezzel kerekké válik az élmény: meghatározták, mit szeretnének csinálni, azt megtervezték, és a végén el is készítették. 

Ott van egy működő, világító tárgy. Hazaviszik maradandó nyomaként annak, hogy erre is képesek.

Az egész foglalkozást egy beszélgetős körrel zárjuk, ahol megpróbálják megfogalmazni, mi volt a legnagyobb tanulási eredményük, a legfontosabb felismerésük, hogyan lendültek át a nehézségeken.

Fotó forrása: MOME

Milyen pozitív változást indított el a program? Mik az eddigi eredmények, visszajelzések, személyes tapasztalatok?

Ennek a módszernek a része egy hatásmérési elem is, ami abban segít, hogy lemérje a négy alkalommal bekövetkezett attitűdbeli változásokat. A nyitó és záró kérdőív összehasonlítása is lehetőség arra, hogy ezt mérhetővé tegyük, de mindig vannak beszélgetések, írásos visszajelzések is, majd az egészet lezárjuk egy nagy közös értékeléssel. 

A tudományos eredmény azt a tapasztalati megfigyelést igazolja, hogy a lányok nyitottabbá válnak, ki mernek próbálni új dolgokat, kevésbé lesznek kritikusak magukkal, a sikerélmény hatására jobban értékelik magukat. Megtanulják, hogy nem szabad az első elakadás után feladni, szóval sok olyan pozitív hatás van, ami kézzelfogható és mérhető is egyben. 

Ezen kívül a tanodákkal is beszélgetünk, hogy meg tudjuk határozni, ők mit látnak a csoporttal kapcsolatos változásnak. 

Elfogadóbbak lesznek-e egymással, a csoporton belüli piszkálódás, a bullying csökken-e azzal, hogy közösen tanultak meg valamit, együtt ünneplik meg a sikereiket. 

A mérések azt igazolják, hogy a módszer működik. Másrészt ez folyamatos tanulás – azt is lehet mondani, nem az az eredmény, hogy létrejött a módszer, hanem az, hogy rajta keresztül mennyi mindent tanulunk egymástól.

Kikhez jutott el ez a program? 

Amikor létrejött a módszertan, 2021-ben budapesti és környéki tanodákat kerestem meg, illetve ifiklubokat, iskolákat. Már akkor az volt a vágyam, hogy a módszertan szélesebb körben is elterjedjen. Mivel infrastruktúraigényes, tehát sok szerszám és anyag kell hozzá, felvetődött, hogy legyen egy olyan jármű, ami kifejezetten ezeket az igényeket szolgálja ki. Idén, az év első felében az egyetemi hallgatókkal meg a lányokkal közösen megterveztünk egy mozgó műhellyé átalakított buszt, aztán megépítettük, nyár végén pedig elindultunk a turnézással vidéki közösségekhez. Négy-öt helyen tartunk foglalkozást, ebben az évben 80–100 lányt érünk el.

A FRUSKA kézikönyv bárki számára elérhető? 

Igen, a módszer nyílt hozzáférésű, letölthető a MOME weboldaláról magyar és angol nyelven. Minden szervezet, amellyel együtt dolgozunk, kap egy ilyen könyvet. Arra bátorítjuk őket, csinálják végig velünk a foglalkozásokat, és azok egyes elemeit vagy az egészet önállóan is alkalmazzák. Ahol erre nincs infrastruktúra, ott megpróbálunk segítséget nyújtani. A célunk, hogy átadható is legyen a program.

Milyen további lépéseket terveztek még?

A busz létrejötte nagy eredmény, de vannak további terveink. 

Esetleg nemzetközi irányba elvinni, illetve forprofit szervezeteknek elérhetővé tenni mint csapatépítő foglalkozást, ahol a lányok a mentorok, és tőlük tanulnak, velük együtt alkothatnak a résztvevők. 

Azon is dolgozunk, hogy a busz fenntarthatóságát oly módon próbáljuk kialakítani, hogy örökbefogadható legyen egy-egy foglalkozás. Így egy vállalat meg tud ajándékozni egy tanodát vagy iskolát azzal, hogy egy kitelepülést finanszíroz. Ezzel együtt a projekt kutatásként indult, és továbbra is ez a legfontosabb eleme. Nagy öröm, hogy egy nagy hazai bankkal létrehozott közösségi finanszírozási kampány biztosította a hátteret a műhelybusz kialakításához, a jövőbeni fenntarthatóságon pedig folyamatosan dolgozunk kreatív eszközökkel.