Fedinecz Pál: „Nekem az a szabadság, ha énekelhetek”
„Én hamar elértem a tökéletességi állapotot” – fordul hátra vigyorogva az érdi Marianum iskola egyik lépcsőfordulójában, miközben én fényképezőgéppel rohanok utána, ő meg rutinosan gyűjti a pacsikat a nagyszünet zsibongásában. Palit, aki egy achondroplasia nevű betegség miatt 130 cm magas, néhány héttel korábban Törökbálinton látogattam meg, egy kóruspróbán. Beszélgetni ugyan nem volt lehetőségünk, de azt a „művház” zongorás termében is éreztem, hogy a kisember kisugárzása mintha az egész kórust átölelné. Akkori megérzésem aztán Pali érdi munkahelyén került a helyére, ugyanis bárkivel találkoztunk a folyosón, a legnagyobb mosollyal pacsizott Palival, legyen az diák, kolléga vagy a bejáratnál várakozó szülő.
– Mi a Fedinecz Pál-jelenség titka?
– Haha, ez jó! Ahogy azt a Képmás podcastjában is mondtam, úgy gondolok magamra, mint egy kalandvágyó fiatalra, akit nem csomagoltak ki teljesen: zippesített vagyok, mint a rendszámtáblám! (Pál rendszámtáblájának első három betűje RAR, ami az egyik legismertebb számítástechnikai fájltömörítés állományneve – a szerk.) Inkább kalandként fogom fel az élethelyzetet, ami nekem jutott, és hálát adok, hogy ebben az iskolában dolgozhatok, mert a diákok elsős koruktól kezdve láthatják, hogy vannak a világon más emberek is, akik optimista, boldog, vidám életet élnek.
2010. január 15. volt az első munkanapom az érdi Marianum Általános Iskola és Gimnáziumban. Nagyon sokáig tanár akartam lenni, de volt egy pont az életemben, amikor megijedtem ettől a hivatástól. Hatalmas a felelősség, és az én személyiségemhez sokkal közelebb áll, ha nem vezetőként, hanem barátként viszonyulok a gyerekekhez. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ez a jó út. Az első osztályosokon szoktam ugyan érezni, hogy az első napokban nem tudnak mit kezdeni a kinézetemmel, de nagyon gyorsan átváltanak, és néhány héttel később már pacsizunk, jönnek a „highfive”-ok, királyságjel, amit csak el tudsz képzelni.
Képzeld, az idei tanévben előléptettek ügyintézőnek is! Az iskola postáját intézem, tartom a kapcsolatot az önkormányzattal, koordinálom az étkezést, besegítek a számlák könyvelésénél, a portán, és az iskolai rendezvényeken is kapok feladatokat.
– A kisember kevesebbet is alszik?
– Nem-nem, hamar lemerül a motor.
– A múltkor Törökbálinton olyan energikus voltál este, mint aki 24 órás alvás után ébredt fel.
– Haha, ez jól hangzik, de inkább tudjuk be a hetedik kávénak. Sokan már inkább aggódnak értem, hogy túlhajtom magam. A suli mellett ugyanis két zenei képzést csinálok, Törökbálinton és Budapesten. Keddenként délután van egy szólistapróbám, ahonnan futok át kóruspróbára Törökbálintra, ezek után még beszédtechnika-órám is van. A hét többi napján szolfézsra és zongoraórákra is járok, de azt mondom magamnak, hogyha egyszer belekerültem a sodrásba, nem hagyhatom abba.
Az éneklést hét éve kezdtem az egyik lépcsőfordulóban: tanítás nélküli nap volt, és unalmamban elkezdtem énekelni, mert nagyon jó volt a hely akusztikája. Meghallotta az egyik volt kolléganőnk, és mondta, hogy „fú, de kéne egy ilyen hang a kórusunkba”. Azt válaszoltam, hogy én meg pont keresek egy szupi kórust. Aztán a kórusvezető egyből felfigyelt rám, és meghívott a férfikarba énekelni. Majd a férfikar zongorakísérője, Vékey Marianna átvett a saját kórusába, amikor otthagytam a férfikart. Marianna rávett, hogy járjak zeneiskolába és kezdjem el a beszédtechnikát, mert a nagyobb kórusokban már tagsági feltétel a megfelelő iskolai végzettség. Éjfél előtt soha nem alszom, de muszáj csinálni, egy ilyen jó lehetőséget nem szalaszthatok el. Sokan kérdezik, hogy van-e egyáltalán szabad hétvégém, de nekem az a szabadság, ha énekelhetek.
Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Jézus sem azt nézte a keresztnél, hogy ez mekkora igazságtalanság” – Fedinecz Pál története
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
