Énidő – nem biztos, hogy mindig a családtól távol kell keresni

A szülők gyakran érezhetik azt, hogy létezik „teidő”, „őidő”, „miidő”, „tiidő”, „őkidő” – és a sorból valahogy mindig kimarad az „én”. A gyerek(ek) fuvarozása, altatása, etetése, szórakoztatása, tanítása, ügyeinek intézése és a munka, a háztartás mellett mégis hogyan férne bele az, hogy valaki időnként kizárólag saját magával foglalkozhasson? 

Énidő családi körben?

Anikó tíz éve él tanyán férjével és két gyermekükkel. Nagy életmódváltást jelentett a kiköltözés egy szinte „Isten háta mögötti” környezetbe, ahol azonban – a nehézségekkel együtt – nagyon jól érzi magát. Senkivel sem cserélne, annyira megszerette azt a nyugalmat, amit a környzete ad. Annak ellenére gondolja ezt, hogy a tanya fenntartása, fejlesztése sok munkával jár, nem beszélve a gyerekek gondozásáról, a házimunkáról. 

Általában hajnali öt körül kel, hatkor ébreszti a gyerekeket, akiket ő visz iskolába egy 30 kilométerre lévő településre. Ezután intézi az ügyeket, a bevásárlást, majd a nemrég indított vállalkozásával foglalkozik otthonról. A délután, az iskola utáni idő a családé, ahogyan a hétvégék is – ritkán tölt időt távol az óvodás és kisiskolás gyermekeitől, a férjétől. Állítása szerint nem is szeretne gyakran elkülönülni, főleg most, hogy már a gyerkőcök is jobban el tudják foglalni magukat. Régebben nagyon hiányzott neki néhány egyedül töltött óra, kedvenc kikapcsolódása a vásárlás, nézelődés volt a városban. Mára ez megváltozott. 

„Szerintem az énidőbe az is beleférhet, hogy valaki a családja körében, velük együtt tudja elengedni, jól érezni magát” – mondja Anikó. – Egyszerű volna a csajos, kávézós programokat említeni, viszont engem az is kikapcsol, ha a gyerekeimmel együtt csinálunk valami kreatív dolgot. 

A fiam és a lányom is jól elfoglalja már magát, időnként nagyokat nevetünk közösen. Engem ez ugyanúgy feltölt, mint egy barátnős délután kettesben. 

Persze az is nagyon jó, különösen, ha két anyáról van szó, akik ritkábban és nehezebben tudják megszervezni a találkozást. Éppen ezért az ilyen alkalmak már másért kiemeltek.” Anikó szerint tehát érdemes átgondolni, mit élünk meg énidőként. 

Dr. Szijjártó Linda pszichológus, szervezetfejlesztő, a Mindsetland alapítója az énidőt az öngondoskodás egyik megvalósítási formájának tartja, és azt ajánlja, tegyünk így mi is. Konkrétan: legyünk tudatosak abban, hogy az öngondoskodás fontos, és mindenekelőtt ismerjük meg a lehetséges formáit. Legyen az énidő az az idő, amit ennek tudatában, a körülményekhez és reális lehetőségekhez igazítva az öngondoskodásra szánunk. 

Tehát például, ha valakinek egy háromnapos wellness-hétvége jelenti az igazi kikapcsolódást, az énidőt, de közben párhetes kisbabája van, annak lehetséges, hogy az adott élethelyzetben le kell mondania erről a hétvégéről. Vannak azonban más módok is, ahogyan időt tud szánni magára adott keretek között. Ilyenkor egy kiadós alvás vagy séta is megfelelhet az énidőnek, amennyiben ez találkozik a lehetőségekkel és a saját igényeivel is. 

„A személyiségünktől, az adott életszakasz sajátosságaitól is függ, hogy mihez nyúlunk, mire van igényünk az öngondoskodásra fordított idő terén. Azt azonban nemzetközi kutatások eredményei is igazolják, hogy a magunkra szánt idő a mentális és a fizikai jóllétet is támogatja. Sajnos kialakulhat olyan helyzet, hogy úgy érezzük: semmire sincs időnk, ami végképp elviszi a fókuszt önmagunkról. Illetve észlelhetjük, hogy valamit szeretnénk megcsinálni, de egyszerűen nem megy, nem fér bele a napba. 

Ilyenkor érdemes megfordítani a helyzetet: a reális és elérhető öngondoskodási célok kijelölése után célszerű előresorolni, tehát prioritásként kezelni az adott dolgot, és megnézni, hogyan férhet bele például az előttünk álló hétbe, hónapba. 

Lehet, hogy valami másról le kell miatta mondani, ami ugyancsak fontos, de ha az a tevékenység nélkülözhető, elhalasztható vagy átadható másnak, akkor az így felszabadult idő fordítható az öngondoskodásra. Persze, felvetődhet a kérdés, hogy mi lesz a gyerek tízóraijával, a takarítással és hasonlók, ám ilyenkor át kell gondolni azt, hogy milyen lehetőségünk van ezekben a dolgokban segítséget kérni” – tanácsolja a pszichológus. 

„Lehet, hogy elfelejtettem, hogyan kell ellazulni?”

Ezt a kérdést már a szintén kétgyermekes, de egészen más életet élő Zsanett tette föl magának. Ugyan ő is vállalkozó, ám férjével együtt üzemeltetnek fitneszklubot, így szinte állandóan szolgálatban vannak. Maguk csinálják a marketinget, tartanak órákat, újra és újra képezik magukat, követik az újdonságokat. Általában hétvégén is munka van, legalábbis egy napon egyiküknek biztosan, még ha otthonról dolgoznak is. Ráadásul a nagyszülők sem laknak közel: az édesapa szülei külföldön élnek, Zsanetté pedig az ország másik felében

A szülők maguk oldják meg a felügyeletet – hol egyikük van a gyerekekkel, hol másikuk. Ebből kifolyólag a kettesben töltött idő esélye is kevés, az énidőnek nevezett fogalom pedig az édesanya számára az utóbbi időben meglehetősen elérhetetlennek tűnik. Mert még ha meg is tehetné, hogy elmegy pár magányos órára kikapcsolódni, akkor is inkább úgy dönt: megcsinál helyette valami fontos munkát, főz, takarít, vagy a gyerekekkel van. Ezen elgondolkodva tette fel tehát a fenti kérdést Zsanett. Igen, lehetséges, hogy már elszokott attól, hogy pihenjen, hogy teljesen ki tudjon kapcsolni.

Mivel egészségügyi vonalon tevékenykedik, tudja, hogy nincs ez így jól, és hosszú távon megbosszulhatja magát ez az aktivitás. Ráadásul újabban fizikai tünetek is utalnak arra: változtatnia kell(ene). 

Zsanett érzi: a legegyszerűbb határidős tevékenység is rossz hatással van rá, nyomasztja. Pedig nincs főnöke, akinek meg kellene felelnie – illetve, saját maga, valamint a vendégek azok. 

Úgyhogy elhatározta – miután már a férje is figyelmeztette és ajánlotta, hogy megoldja helyette a gyerekfelügyeletet –, hogy visszavesz a tempóból. Nem nézi annyit a telefont, félreteszi a céges ügyeket, és megpróbál többet elvonulni, magával foglalkozni. 

Férje ugyancsak törekszik erre, esetében előfordult például, hogy két napot együtt töltött egy régi baráttal, amíg Zsanett otthon maradt a gyerekekkel. Ám ez belefért, ráadásul az édesapának tavaly komoly egészségügyi kihívással kellett szembenéznie, így számára különösen fontos, hogy megtalálja magának a szabad idősávokat, perceket, órákat. 

Legyen az énidő az öngondoskodás egyik formája

A pszichológus szerint az is lényeges, hogy ha már időt szánunk az öngondoskodásra, akkor figyeljünk a rendszerességre. Viszont abban is belátónak kell lennünk, ha aktuálisan olyan időszakot élünk, amikor az adott időtöltés nem valósítható meg más prioritások (pl. betegség) miatt, vagy időben nem tudunk állandó egységet szánni rá. Lehet, hogy egyik alkalommal egy óra, máskor néhány perc jut önmagunkra. 

Jó tudni azt is, hogy az énidő, az öngondoskodás tekintetében több aspektus különböztethető meg. Az egyik a fizikai – például időt szánni az alvásra, evésre, mozgásra. Van szakmai oldal, vagyis az, amikor valaki a munkájával szeret időt tölteni, abban szeretne kiteljesedni, de ide sorolható a határállítás is a munkában. A kapcsolati aspektus a másokkal való kapcsolódást és ezen keresztül a közös élmények keresését jelenti. A társsal, barátokkal töltött idő mellett a baba-mama klubok felkeresése is idesorolható, akárcsak a rendszeres, tervezett heti telefonos vagy online beszélgetések a számunkra fontos emberekkel. 

Az érzelmi oldalnál a saját érzelmeinkkel való kapcsolódás és az egészséges megélésük, feldolgozásuk a fontos. Ebben nagyszerűen segíthet a naplóírás, a hála gyakorlása, a meditáció vagy a terápiás folyamatban való elköteleződés. 

A mentális/pszichológiai aspektust támogathatja az olvasás, egy új hobbi, egy kiállítás látogatása. A spirituális öngondoskodás pedig megvalósulhat akár jóga, önkénteskedés, imádkozás, a természettel való kapcsolódás pedig séta vagy kirándulás során.

Érdemes szem előtt tartani: nincsenek elvárások, nem kell mindenkinek kötelezően heti három óra énidőt keresni. Vannak időszakok, amikor tényleg lehetséges, hogy egy fél délelőttöt öngondoskodással töltsünk, de nyilván lesznek olyan napok is, amikor csak pár percünk lesz rá – teszi hozzá Linda, aki maga is kétgyermekes édesanya, így nagyon is van tapasztalata e téren. 

Szerencsés, mert számíthat segítőkre, akikkel megosztják a teendőket. Ám egy ideig neki is a kisbabájával közös babakocsis futás jelentette az énidőt, az öngondoskodást a mozgáson keresztül. Manapság pedig legszívesebben valamilyen kreatív tevékenységben vagy olvasásban éli ki magát, amikor van rá alkalom.