Duna-parti álmok és főhősük: Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Él Dunaújvárosban egy lány, aki tornászként már háromszor lett Európa legjobbja, ám esze ágában sincs nem dunaújvárosinak maradni. Kovács Zsófia Rióban és Tokióban már olimpián is szerepelt, most a jövő évi párizsi játékokra készül, de jó eséllyel Los Angeles (2028) is belefér még a karrierjébe. Edzője azt tartja róla, olyan, mint egy macskanő: mindig talpra esik, és nagyon tudja, hogyan kell kimenekülni egy-egy szorult helyzetből. A tornában mindkét képesség jól jön. De vajon Zsófi huszonhárom évében, különösen abban a tizenhétben, amelyet tornával töltött, könnycseppből vagy mosolyból volt több? 

Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász
Kovács Zsófia - Kép: Páczai Tamás

Példa nélküli példakép  

Hol máshol ülnénk le beszélgetni, mint abban a dunaújvárosi tornacsarnokban, ahová annak idején a hatéves Zsófit az édesanyja először lehozta tornázni egy ovis válogatóra nagycsoportosként. És ahol az  Európa-bajnokságokon eddig hét érmet szerző tornász ma is edz – az akkorinál modernebb körülmények között. Ugyanannak a Trenka János trénernek az irányítása mellett dolgozik, akivel 2006-ban kezdte. Ahogyan leülünk, egy olyan apró fiúcska téved mellénk edzésről hazafelé indulva, amilyen a kicsi Zsófi is lehetett, amikor ismerkedett a sportággal.  

A srác oda is kiáltja az olimpikonnak: „Zsófi, nagy rajongód vagyok ám!”  

Adja magát a kérdés: Zsófinak volt-e valaha hasonló példaképe. 

„Sportemberek vannak inkább, akikre felnézek, egy konkrét példaképem sohasem volt” – feleli, és miután elhangzik az olimpiai bajnok Berki Krisztián vagy az ugyancsak Dunaújvárosból indult Supola Zoltán neve, rávágom, hogy most már Kovács Zsófiára is biztosan sokan felnéznek. „Nagyon jó érzés a hosszabb versenyek után visszatérni a csarnokba – gondolkodik el –, olyankor különösen, de már a hétköznapokban is érzem, hogy a kislányok és a kisfiúk figyelnek rám. Próbálok hát utat mutatni nekik. Előttem nem volt idősebb csoport, az edzőmmel ketten jártuk a kis utunkat, és ma is én vagyok a rangidős a csarnokban. Az a dolgom, hogy segítsem az ifjabbakat, amiben csak tudom! Pedig nem szeretek igazán a középpontban lenni, noha már a válogatottban is csapatkapitánynak választottak. Ott is inkább a közös döntések, a csapatmunka híve vagyok, nem én akarom megmondani a tutit.” 

Ahogy felváltva figyelem Zsófit és a körülöttünk jövő-menő tornászgyerekeket, azon tűnődöm, neki kislányként milyenek lehettek az első benyomásai a miliőről és a sportágról. „Amikor óvodásként bejön az ember egy foglalkozásra, nyilván még csak a játékot látja benne: a mozgást, a bukfencet, az ugrálást a szivacsgödörbe. Később jönnek azok a nehézségek, amelyek miatt legszívesebben itt hagynál mindent, és inkább hétköznapi életet élnél.  

De pont ezeken kell túllendülni, és folytatni ahhoz, hogy a sport a civil életedben is plusz erőt, tartást adjon a mindennapokhoz. Ez a legtöbb, amit kaphatsz tőle.  

Ma már el sem tudom képzelni, mi lenne velem torna nélkül, pedig negyedikes koromig jól is futottam, atlétikaversenyekre is hordtak, amikről szintén érmekkel tértem haza. De nem bánom, hogy amikor választanom kellett, a tornára voksoltam. Itt a helyem, ez az életem!”  

A tehetség csak szerencsés plusz  

Zsófival végigvesszük az élsportolói sikereit – a két olimpiai részvétel mellett az elmúlt hét év Európa-bajnokságain három arany-, két ezüst- és két ­bronzérem – és legfontosabb összetevőit. Első helyen a kitartást említi, ami nélkül a tehetsége mit sem érne. Talán észreveszi, hogy itt felpillantok a csarnok bejárata feletti Dan Millman-idézetre: „A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt”, s rögtön hozzáteszi: „A legnehezebb időszakokban sem adtam fel, pedig nagyon sok sérülésből kellett már visszajönnöm.  

A tehetség igazából csak szerencsés plusz a kitartás és a szorgalom mellé.  

Meg az edzőm, Jani tulajdonságai mellé, aki már a legapróbb rezdüléseimből tudja, milyen napom van, hogyan kezeljen. És kell persze az is, hogy ne legyek túl izgulós. A verseny előtt és közben csak magamra koncentrálok, kicsit önző módon a csapatverseny esetén is, de ez hozza meg az eredményt. Utána persze szurkolok a többieknek! A nyugalmamat az adja, hogy huszonhárom éves koromra már pontosan tudom: ha a felkészülés során minden rendben ment, akkor a versenyen sem lehet nagy gond.”  

 

Az interjú folytatása a szeptemberi Képmás magazinban olvasható, amely augusztus 31-től kapható az újságárusoknál. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti