Dr. Vesztergom Dóra: „A petefészek nem botoxolható”

Figyelem! A következő interjú a nyugalom megzavarására alkalmas mondatokat tartalmaz, szánt szándékkal. Célunk kifejezetten az, hogy megkongassuk a vészharangot, és felhívjuk a 30–35 közötti fiatalok figyelmét arra, hogy ha gyermeket szeretnének, ideje minden mást egy időre háttérbe helyezniük. Karriert építeni, utazgatni, jó autót, kertes házat venni 40 felett is lehet, a termékenység időszaka viszont véges, 37 éves kor felett meredeken csökken a gyermekáldás esélye. Dr. Vesztergom Dóra reproduktív endokrinológus, meddőségi specialista nap mint nap azért dolgozik, hogy „az időből kicsúszott” pároknak gyermekük születhessen.  

Vesztergom Dóra

dr. Vesztergom Dóra - Fotó: Muray Gábor

– Miért épp ezt a viszonylag szűk területét választotta a nőgyógyászatnak?
– Az első gyermekem születése előtt nekem is voltak endokrinológiai nehézségeim. Nőgyógyászként is több olyan pacienssel találkoztam, akinek vagy endometriózisa volt, vagy más hormonális probléma miatt nem fogant meg a gyermeke, ezért egyre mélyebben beleástam magam a témába. Aztán amikor megtapasztaltam, milyen fantasztikus eredményeket lehet elérni a hormonok, a női ciklus, a tüszőérés precíz megfigyelésével, mondhatni „beszippantott” ez a terület.

– Ahol most beszélgetünk, az a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Centruma, egy vadonatúj részleg. Kik fordulhatnak ide segítségért?
– Ez a centrum azért jött létre, hogy minél több vágyott gyerek megszülethessen, ahol minden meddőséggel küzdő férfi és nő segítséget kaphat. Államilag finanszírozott a komplex kivizsgálás, megnézzük akár a legkorszerűbb 3D technikával a méh anatómiáját, vizsgáljuk minden fontos szervrendszer hormonális működését, ha szükséges, az immunfunkciókat és a véralvadási rendszert, sőt, a genetikai tényezőket is. A férfipartner vizsgálata kapcsán is minden korszerű módszert bevetünk, és azonnali konzultációra is lehetőség van az andrológusunkkal. Minden páciensünknek térítésmentes pszichológiai szűrést ajánlunk, sőt, a szükséges kezeléseket is helyben visszük végig. A rászorulók akár dietetikai konzulensünk segítségét is igénybe vehetik. Ezeket az igen költséges eljárásokat, az inszeminációs kezeléseket és a lombikkezeléseket itt teljes egészében az állam finanszírozza.

– Nemrégiben volt egy TEDx előadása, amiben megdöbbentő adatot közölt: az elmúlt 10 évben megháromszorozódott a meddőségi klinikákra segítségért jelentkező párok száma. Mi lehet ennek a drasztikus emelkedésnek az oka?
– A legnagyobb probléma a gyermekvállalás idejének kitolódása. A petefészekben található tüszők száma születésünk pillanatában genetikailag meghatározott, és a kor előrehaladtával folyamatosan csökken. Ezzel párhuzamosan a petesejtek minősége is romlik, ami növeli a rendellenességek és a vetélés esélyét is. Az elmúlt időszakban a férfiak megtermékenyítő képessége is sokat romlott, erről kevesebb szó esik.

A meddőséget a közhiedelem alapvetően a nők problémájának tartja, pedig a statisztika azt mutatja, hogy a gyermektelenség a nő és a férfi szervezetéből szinte fele-fele arányban eredeztethető.

– Hogy viselik ezt a férfiak?
– Nagyon nehezen, sokszor rosszabbul, mint a nők. Van, akit egy spermiumvizsgálatra is nehéz rávenni. Személyes kudarcukként élik meg, azt érzik, hogy a férfiasságuk kérdőjeleződik meg azzal, hogy nem sikerül megtermékenyíteniük a párjukat. Normál esetben a nőknél 40 a „bűvös” szám, férfiaknál pedig 50 éves kor után romlik nagyobb ütemben a hímivarsejtek megtermékenyítési képessége.

– Mi befolyásolja még a termékenységet?
– Az életmód. A mozgásszegény életvitel, az elhízás egyértelműen csökkenti az esélyét a várandósság kialakulásának. A diétázás mellett vagy helyett én azt javasolnám mindenkinek, aki babát szeretne, hogy sportoljon aktívan hetente háromszor egy órát, ennek bizonyítottan jótékony hatása van a termékenységre. Persze az sem jó, ha valaki túl vékony, ahogy az sem, ha túl kövér, mert nőknél ilyen esetekben elmaradhat a menzesz, tehát nincs tüszőérés. A spermiumok szempontjából az a jó, ha a férfiak a túlzottan szűk nadrágjaikat kényelmesebbre cserélik, a családtervezés időszakában pedig a rendszeres szaunázást és a melegvizes fürdők látogatását is érdemes szüneteltetni.

A dohányzás pedig a fő ellenség, amely rontja a hímivarsejtek és a petesejtek minőségét.

Ráadásul a rendszeresen cigiző nőknél a menopauza is két-három évvel korábban kopogtat, és ez a káros szenvedély egyértelműen rontja a lombik sikerességének esélyét is. Hatalmas a jelentősége a pszichés faktornak is, annak, hogy mennyire feszült, stresszes állapotban vannak a babára vágyók.

Kép

– Az az ideális, ha a húszas éveiben, de legkésőbb 35 éves koráig egy nő meg tudja szülni az összes gyermekét, akire vágyott a párjával együtt. Rengetegen vannak azonban manapság, akik csak 35 felett találják meg az „igazit”. Nekik mit tanácsolna?
– Ha csak az a kérdés, hogy „éljünk”, utazgassunk-e még három évet a baba előtt vagy ne, én, inkább mielőbb a gyerek mellett döntenék.

– Mozgással, helyes táplálkozással, rendszeres vitaminszedéssel nem lehet kicsit kozmetikázni a korunkon? A 40 az új 30, hirdetik a reklámok, és a tudatos életmódváltás következtében tényleg sok nő csinosabb, fittebb, mint 25 évesen volt… A látszat mennyire csal?
– A petefészket nem lehet botoxolni! – ez a találó mondás ugyan nem az én fejemből pattant ki, egy brit orvosnőtől származik, de teljesen egyetértek vele.

Külsőleg akármennyire is fiatalos valaki, a petefészekben található tüszők mennyisége valós képet ad az illető koráról.

Rengeteg kutatás zajlik ezen a téren, de jelen pillanatban semmilyen módszer, kúra nem létezik, amivel fiatalítani lehetne a petesejteket.

– Mennyi ideig tartó sikertelen próbálkozás után fordulnak általában a párok a meddőségi klinikákhoz, egyáltalán meddig érdemes várni a gyermekáldásra?
– A nő 35 éves kora előtt 1 év, 35 felett viszont fél év sikertelen próbálkozás után ajánlatos szakemberhez fordulni. Sok dolog állhat a hátterében annak, ha nem jön a baba, az okokat jó minél előbb kideríteni. Akinek például volt többször súlyos kismedencei gyulladása, hasi műtétje, vagy endometriózissal küzd, ezek mind okozhatnak olyan komoly összenövéseket, amelyek a petevezető átjárhatóságát és ezáltal magát a fogantatást is akadályozzák.

– Nem tart attól, hogy ezektől a statisztikáktól, amiket az előadásában is említett, megrettennek azok a negyvenhez közeli párok, akik épp azon vannak, hogy még szülessen gyerekük?
– Komoly dilemmát okozott ez bennem az előadás előtt. Hosszas latolgatás után végül meggyőztem magam.

Nyilván sokkolóak ezek az adatok, de akkor ne is beszéljünk róluk? Úgy gondolom, nekünk, szakembereknek fel kell hívnunk a fiatalok figyelmét arra, hogy ha gyereket szeretnének, harminc körül muszáj kapcsolniuk és sokkal tudatosabban foglalkozniuk a családtervezéssel.

Hál’ Istennek sok 40 éves nő spontán módon esik teherbe, és szül teljesen egészséges gyermeket. Az előadásom alapvető célja nem a riogatás volt, sokkal inkább a figyelemfelkeltés azzal kapcsolatban, hogy sajnos szintén sokan vannak, akiknek ez már nem megy ilyen flottul. Az a tapasztalatunk, hogy a gyermekáldásra várók körében jelentős a tájékozatlanság ezen a téren, és egyszerűen kifutnak az időből. Az például, hogy 37 éves kor után rohamosan csökken a női termékenység, nem él ilyen egyértelműen a köztudatban. Ilyenkor már egy év halogatásnak is komoly jelentősége lehet, fontos, hogy ezzel tisztában legyenek a fiatalok. A felvilágosításnak ezen a téren össztársadalmi feladatnak kéne lennie.

Kép

– Annyira húsba vágó, sokkoló kifejezés a meddőség. Orvosi értelemben ki és mikortól tekinthető annak?
– Nem szeretem a meddőség szót. Az angolszász terminológia infertilitásként említi, de újabban a szubfertilitás (csökkent fertilitás) kifejezést használjuk inkább, mert sok pár a termékenységi kezelések hatására képessé válik a fogantatásra. Definíció szerint a korábban már említett életkortól függő fél illetve egy év sikertelen próbálkozás a vízválasztó, ezt követően merülhet fel egyáltalán a meddőség. A szakmai protokoll pedig az, hogy 45 év felett már nem támogatja a társadalombiztosítás a lombikkezelést, mert 10 kezelésből átlagosan egyetlen egy gyermek születik csak meg. Az ezt megelőző években is – hiába finanszíroz öt próbálkozást a társadalombiztosítás – lehet olyan az illető hormonális állapota, tüszőállománya, hogy egy-két stimuláció után már nem látjuk értelmét több lombikciklus lefuttatásának, és akkor ezt, bármily fájó is, muszáj közölnünk a páciensekkel.

– Vannak csodák? Találkozott olyan esettel, amire orvosként nem talált magyarázatot?
– Igen, többször.

A pszichés tényezőn, ahogy említettem már, rengeteg múlik.

 Nemrég olvastam, hogy 15% körül van azoknak a nőknek az aránya, akiknek a sikertelen lombikkezelés után spontán sikerült megtermékenyülniük. De említhetném azt is, hogy 43 évesen mondjuk 3-4% esély van lombikkal a teherbe esésre, és vannak, akiknek sikerül. Ezért nem szeretem a hozzám forduló negyvenhez közeli párokat a lesújtó statisztikákkal terhelni. A fiatalok körében viszont, a saját érdekükben, szívesen emlegetem, hogy hogyan változnak a termékenységi mutatók a kor előre haladtával, ha úgy tetszik, kongatom a vészharangot.

Hazánkban mintegy 150 ezer olyan pár van, akinek természetes úton nem születik gyermeke. A kormány ezért 2020 február elsejétől ingyenessé tette a meddőségkezelésben használt gyógyszereket és beavatkozásokat, júliustól pedig a megelőző vizsgálatok is teljes egészében államilag finanszírozottá válnak. Tovább növeli az esélyeket, hogy eltörlik a teljesítményvolumen-korlátot is, vagyis megszűnnek a várólisták. Dr.Vesztergom Dóra, meddőségi specialista szerint a költséges beavatkozások ingyenessé tétele jelentős segítség, de fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a meddőséget sok esetben pusztán a késői gyermekvállalás okozza. A fiatalok tudatosságát ezen a téren társadalmi összefogással kellene növelni.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>