Milyen nyomot hagysz mások lelkében? – Csatlakozz a „kedvességmozgalomhoz”!

A fenntarthatóság érdekében társadalmi szinten és egyéni életünkben is egyre tudatosabban figyelünk a Föld energiáinak megfelelő hasznosítására, a természet védelmére, a hulladékaink mennyiségére. Számítgatjuk az ökológiai lábnyomunkat, hogy milyen lenyomatot hagyunk magunk után a közvetlen és tágabb környezetünkben. De vajon mennyire figyelünk oda arra, hogy milyen nyomot hagyunk egymás lelkében? Hogy a saját erőtartalékainkat – időnket, energiánkat, képességeinket – megfelelően hasznosítjuk-e, vagy fölöslegesen elpazaroljuk? Tiszteletben tartjuk-e a közvetlen környezetünk energiaforrásait, vagy energiavámpírként leszívjuk egymás tartalékait, és folyamatosan szennyezzük önző elvárásainkkal, bántó és negatív megjegyzésekkel? 

Mennyi „lelki hulladékot” termelünk, amivel ártunk a szeretteinknek és a környezetünknek?

A kedvesség és a boldogsághormonok

Emlékszem, diákkoromban levetítettek nekünk egy rövid oktatóanyagot, amiben a főnök elég csiszolatlan stílusban teremtette le a közvetlen beosztottját, és ez a láncolat ment tovább a ranglétra legalsó fokáig. Mindenki továbbadta, és senki sem tudta a negatív élményt a helyén kezelni. Sajnos az efféle sorozat nem ritka a mindennapokban. Hajlamosak vagyunk a saját belső feszültségeinket, kudarcélményeinket éreztetni családtagjainkkal, munkatársainkkal, a szomszéddal, az előttünk totyogó sofőrrel, a buszon elénk tolakodó idegennel, a közösségi médiában véleményt nyilvánítóval, bárkivel. 

Pedig a negatív füzér helyett elindíthatnánk egy pozitívat is. Egy jó szóval, dicsérettel, elismerő megjegyzéssel, apró figyelmességgel elindíthatjuk a „kedvességmozgalmat”. „Ahogy a nap elolvasztja a jeget, úgy oszlatja el a kedvesség a félreértést, a bizalmatlanságot és az ellenségességet” – hangoztatta Albert Schweitzer. Nincs anyagi vonzata, mégis csodákra képes. Japán kezdeményezésre 1998 óta világszerte ünneplik a kedvességet november 13-án. Jó lenne, ha nem csupán egyetlen nap figyelnénk arra, hogy egy-egy találkozás alkalmával ne lehangoljuk, hanem inkább felüdítsük egymást; ne haraggal, hanem derűvel lépjünk tovább.

„Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte!” – cseng a fülemben Teréz anya egyik bölcs gondolata. 

A kedvesség valóban boldoggá tesz, a tudósok szerint boldogsághormonok – dopamin és endorfin – termelődnek a hatására. A jókedv pedig ragadós, és az a szép benne, hogy aki adja, az sem lesz kevesebb tőle, sőt, mindkét fél boldogabb lesz általa, és kapcsolatok is épülnek. 

Angyalszolgálat

Főiskolás koromban elgondoltam, milyen jó lenne időnként néhány üres órát szakítani az angyalszolgálatra. Ülni az utcán a padon, és figyelni az arra járó embereket, ki szorul egy kis vigaszra vagy segítségre. Jön-e egy idős néni táskákkal megpakolva, akinek jólesne, ha átvenném a csomagjait, és miközben hazakísérem, egy kicsit beszélgetnénk. Látok-e bárkit, aki szomorú, magányos, és néhány jó szó vagy a meghallgatás könnyítene a lelkén. Ha nem is sikerül félnapokat szánni az efféle küldetésre, nagyon nem kell keresnünk a kedvességre vágyókat. 

Elég szétnézni a saját portánkon; a munkából hazajövő házastársunk, a kisebb vagy kamasz gyermekeink, a négy fal közé kényszerülő nagyszülők, egy beteg rokon, a kisunoka mind-mind arra várnak, hogy beszámolhassanak a napjukról, kapjanak egy kis figyelmet, meleg ételt, önfeledt és vidám perceket. A munkahely is számtalan lehetőséget kínál röpke kedvességekre; az orvosnak a betege, a tanárnak a tanítványa, az eladónak a vásárló felé, de a fodrásznál vagy kozmetikusnál is adott az idő egymás jobb megismerésére. 

Bár a közösségi média felületein keresztül növekszik a személytelen kapcsolatok száma, valljuk be őszintén, szükségünk van valódi, személyes, hús-vér találkozásokra is. Egyik kedvencem az egri kezdeményezés, ami néhány éve indult útjára Boldog utca program néven. Nem meglévő baráti társaságok, hanem egy utcában, szomszédságban élők, lakóközösségek pályázhatnak némi anyagi keretre, hogy egy közös főzéssel, piknikkel, összejövetellel közelebb kerüljenek egymáshoz. 

Bár a mondás szerint a jó szomszédság záloga a jó kerítés, én jobban hiszek a másik mondásban, miszerint egy jó szomszéd felér egy tucat rokonnal. 

Milyen jó is az, amikor megkérhetem a szomszédomat, hogy vegye át a csomagot, vagy ha megszorulok, kérhetek tőle egy fej hagymát, egy kis sót, bármi apróságot. Gyerekkoromban ez még így működött. És akkor még nem kellett pályázati felhívás ahhoz, hogy mi, egy lépcsőházban vagy lakótelepen élő gyerekek összejárjunk játszani, görögdinnyét enni, vagy egy üres tárolóból kialakított klubhelyiségben farsangolni, programokat szervezni. Mindez egy jó alapötleten, kezdeményezőkészségen, egymás megszólításán múlik, és a jó hangulat csakis tőlünk függ. 

Ha szó esett a fenntarthatóságról, akkor nem hagyhatjuk ki a „kedvességmozgalomból” az adakozás lehetőségét. Ha valamire nincs szükségem, ha a gyerekek kinőtték a ruhát, megunták a játékot, ha maradt az ünnepi ebédből és süteményből, ha több gyümölcs termett a kertben, mint amennyit fel tudunk használni, akkor ne dobjuk ki a fölösleget, hanem ajándékozzuk el! A megunt játék óriási öröm lehet egy gyermekotthon lakóinak, a gyermekosztály betegeinek, rászoruló családoknak, a maradék étel pedig talán a legnagyobb ajándék a hajléktalanok számára. 

Mennyivel felemelőbb érzés látni mások arcán a hálát és az örömet, mint egy mozdulattal a kukába dobni, amire nincs szükségünk. A jó elosztás segít megteremteni azt az egyensúlyt, amire a társadalom rendszere nem képes. A meglepetés erejével hat, amikor bizonyos pontokra könyveket, gyümölcsöket helyeznek ki, hogy az arra járó vigye el magával, és legyen szép napja. Vannak, akik kis csomagokat, idézeteket, festett kövecskéket rejtenek el, hogy a megtalálónak örömet szerezzenek. 

Nem is az anyagi értéke számít, hanem a szándék, hogy szeretném jobbá, boldogabbá tenni a másik napját. 

Ha ezek a cselekedetek mindannyiunkat hasonló gondolkodásra és tettekre ösztönöznek, akkor ez a „kedvességmozgalom” boldogabbá, elégedettebbé és kiegyensúlyozottabbá teheti az életünket. „Az őszinte kedvesség és mosoly külső, tévedhetetlen jele annak, hogy valaki belül rendben van” – állítja Müller Péter. Figyeljünk a belső békénkre, és hagyjunk pozitív nyomot mások lelkében!