A boldogság nem állapot, hanem folyamat

A boldogság kérdése már hosszú évszázadokkal ezelőtt is társadalmi kérdés lehetett, erre több művészeti alkotás is emlékeztet minket. A boldogság érzése manapság sem csak a költőket, írókat és filozófusokat foglalkoztatja. A boldogság utáni vágy, a boldogság keresése valamilyen formában minden emberben megfogalmazódik, mert ki ne szeretne boldog lenni?

mosolygó nő virággal
Kép: Pexels

Örökké visszatérő téma az életben ez az érzés, s 2012 óta a mai nap, azaz március 20. a boldogság világnapja, amelyet az ENSZ jelölt ki. A célja felhívni a figyelmet az emberek jóllétének, tényleges boldogságának a fontosságára. De nem az ENSZ volt az első szervezet, amely úgy gondolta, társadalmi szinten is szükséges foglalkozni az emberek boldogságállapotával.

Ennek fontosságával először a Bhutáni Királyság törődött átfogóbb szinten, amely bevezette a „Bruttó Nemzeti Boldogság” fogalmát, hogy mérhetővé tegye lakosai életének minőségét és nem anyagi jó(l)létét.

A kilencpontos index segítségével megbecsülhető, hogyan érzik magukat az ország lakosai, a gazdasági, társadalmi és érzelmi szempontokat is vizsgálva.

A mentális jóllét a boldogság fontos összetevője. Hazánkban már számos kezdeményezés létezik arra, hogy lelki egészségünket – és ezáltal boldogságunkat – megtartsuk vagy javítsuk, ha szükséges. A Végeken Egészséglélektani Alapítvány is ezért tevékenykedik: projektjeik, amelyek fiataloknak és időseknek egyaránt szólnak, az ember aktuális lelkiállapotát segítik. „A Covid-időszak elején telefonos lelkielsősegély-szolgálatot indítottunk, hogy a korlátozások alatt az emberek egy kicsit jobban érezzék magukat, beszélgetve könnyítsenek a problémáikon, félelmeiken. Azóta is folyamatosan működnek ezek a vonalak” – mondta Székely András, az Alapítvány vezetője, a CallForHelp megálmodója. „Foglalkozunk fiatalokkal a Velem Lehet Beszélgetni projekt keretében is, amely azt segíti, hogy találjunk vissza az online kommunikációból a valós, szemtől szembeni beszélgetésekhez. Nem utolsósorban a depressziótól szenvedő embereken is szeretnénk segíteni a nemzetközi EAAD (European Alliance Against Depression) projekt keretében.
Ez egy nemzetközi összefogás arra, hogy segítsük a depresszió felismerését, az öngyilkossági cselekmények megelőzését.
Ahhoz, hogy teljes életet élhessünk, hogy boldogok legyünk, fontos, hogy a lelki problémáinkkal meg tudjunk küzdeni”
– folytatta munkájuk bemutatását az Alapítvány vezetője. „Lényeges a depresszió felismerésével és gyógyításával foglalkozni. Ne felejtsük el, hogy minden olyan lépés, amellyel a lelki egészségünket segítjük, egy lépést jelent a boldogság útján! – tette hozzá Székely András.

Néhány idézet a boldogságról
„Az igazi boldogság abban áll, hogy elfogadod önmagad, és kapcsolatba lépsz magaddal.” (Carl Rogers pszichológus)

„Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.” (Teréz anya)

„Az a baj, hogy azt hisszük, ha ezt a vágyott boldogságot elérjük, akkor innentől boldogok vagyunk, és hanyatt dőlhetünk, pedig ez nem így van. Carl Rogers, a 20. század legzseniálisabb lélektani szakembere kimondta, hogy ez nem ilyen egyszerű – sajnos –, a boldogság nem egy állapot, hanem egy folyamat. Nem egy cél, hanem irányultság. A boldogság egy jó irányba haladó élet.” (Pál Ferenc atya)

„Törekednünk kell arra, hogy nyitott szemmel és szívvel járjunk a világban. Mert csak így élhetünk tartalmas és hosszú távon boldog, kiegyensúlyozott életet.” (Pál Ferenc atya)

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.” (Hamvas Béla)

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti