Az aranytorkú lány, aki apja büszkesége volt, és a legszebb férfiszínész felesége lett – Benza Károly és Ida élettörténete, 2. rész

Benza Károly utolsó éveinek nagy öröme lánya, az 1846. március 9-én született Ida énekesi tehetségének és karrierjének egyengetése volt. Ida sokat köszönhetett édesapjának, aki első énektanáraként elindította a pályán, és 1863-ban lányával és feleségével együtt költözött Bécsbe, hogy Ida a legnevesebb énektanároknál tanulhasson. Már korábban is mindent megtett apaként, hogy tehetséges lányát megismertesse az úri körökkel, 15 évesen például felléptette a pesti jótékony nőegylet javára rendezett esten, ahol Ida Garay János Magyar leány dala című versét szavalta – akkor még kissé bátortalan hangon, amint azt korabeli kritikusa írta róla. Énekesként 19 évesen, 1865-ben debütált Gounod Faustjában mint Siebel. Három év alatt meghódította a bécsi közönséget, majd 1868-ban, nagy olaszországi turnéja során az operaműfaj egyik fellegvárában, a milánói Scalában Eboli hercegnő szerepét énekelte Verdi Don Carlosában.

Hét év a világot jelentő deszkákon

Mindössze hétéves művészi pályafutása lenyűgöző, elénekelhette az operairodalom legszebb és legnehezebb szoprán szerepeit. Csak ízelítőül néhány: Leonóra (Verdi: A végzet hatalma); Amália (Verdi: Az álarcosbál); Elza (Wagner: Lohengrin); Erzsébet (Erkel: Hunyadi László); Az Éj királynője (Mozart: A varázsfuvola).

Hatalmas sikere volt, annak ellenére, hogy vetélytársaihoz képest nem volt szép, és erős hangjához már fiatalon telt, kövér testalkat társult. Hangja, művészi alakítása lenyűgözte közönségét.

Kortársai szerint tömör, nagy terjedelmű hang, kifejező alakítás jellemezte művészetét. „Amiben alig volt párja, azon ellenállhatatlan tűz és drámai erő, mely egész előadásán átlengett, s mely önkénytelenül magával ragadta a hallgatót, továbbá játékának átgondoltsága, mozdulatainak plasztikai nemessége” – írta róla később a Pallas Nagy Lexikona szócikkének lelkes szerzője.

Az 1870-es évek elejéig leginkább Bécsben lakott, de eljutott Portugáliába is. 1872 elején Moszkvában, majd Szentpéterváron lépett fel a cári operában, ahol a publikumot annyira extázisba hozta, hogy előadás után az utcán végig fáklyákkal kísérték szánkóját, amelyet mágnások húztak a lakásáig. Oroszországi sikerét azonban beárnyékolta apja halálhíre, akinek nem tudott ott lenni halálos ágyánál, sem a temetésén. 26 éves volt ekkor.

A karrier árnyoldalai és a hazatérés

Az apja karrierjét is megnehezítő időszakos rekedtség, már-már hangvesztés réme őt is fenyegette. Az újságok is írtak róla, hogy amikor 1870-ben Torinóban lépett fel, váratlanul berekedt, olyan súlyosan, hogy félévnyi pihenésre volt szüksége hangja visszanyeréséhez. Második súlyos rekedtsége oroszországi turnéja idején tört rá, amit akkor a hideg időjárásnak tulajdonítottak. Csak a német fürdővárosokban töltött nyári pihenés hozta rendbe.

Ilyen előzmények után tért haza Magyarországra 1872 őszére, és a Nemzeti Színház öt évre szerződött vele. A magyar közönség és az újságírók lelkesen köszöntötték.

Szemben azokkal a magyar származású „világművészekkel”, akik külföldön működtek, és „dicsőségüknek csak árnyékát vetették hazánkra”, Benza Ida, „egy valódi hivatott hazai művésznő körünkbe jő, hogy tehetségével hazai művészetünket szolgálja” – írta a Vasárnapi Újság címlapcikke.

Kép

Benza Ida a Vasárnapi újság litográfiáján, 1872

Normafa

Természetesen Benza Idához is fűződik egy budai anekdota. A zugligeti völgy legmagasabb, Normafának nevezett pontján egy százéves bükk állt, amelyhez szívesen kirándultak a pest-budai művészek. A hely furcsa névadását úgy magyarázza az egyik anekdota, hogy Benza Ida ott énekelte el Bellini Norma című operájának nagyáriáját. Egy másik változat szerint a művésznő nem is énekelt, csak kijelentette, hogy a Bellini-opera díszletére emlékezteti a fa, s innen eredt a Normafa név.

A Nemzeti Színháznak nem sokáig lehetett vezető drámai énekesnője. Huszonhét évesen – a kor ítélete szerint már vénlánykorban – hatalmába kerítette a szerelem, és 1873-ban Pesten, a Kálvin téri református templomban feleségül ment a tőle három évvel fiatalabb Nagy Imre színművészhez.

A szép Csongor és az ő Tündéje

Nagy Imre már bölcsőjétől kezdve különleges embernek számított, mert Kossuth Lajos keresztfia volt. Később színművész, rendező, színészpedagógus, festő és akadémiai tanár lett.
Ő volt a Nemzeti Színház első Faustja, Csongorja és Ádámja, igazi hősszerelmes típusú színész, nem utolsó sorban a nagy férfifaló hírében álló Jászai Mari egyik állandó partnere.
Így jellemezte őt a Magyar Színművészeti Lexikon a 20. század elején: „Mint egykorú feljegyzések tanúsítják, magas növésű termetét arányosan fejlődött szép vonalú izomzat borította, széles vállán erőteljes kifejezésű és valódi színészfő nyugodott. Domború homloka alatt mély tekintetű szemek, kissé ívelt orr és szabályos száj jellemezte arcát. Hangjának érce és csengése mindvégig hatást keltő tulajdonsága volt. Valamikor az egész ország hölgyközönsége rajongott érte.”

Benza Ida, hogy férjével egy valláson legyen, az esküvő előtt református hitre tért, és hogy jó feleség lehessen, a visszavonulás mellett döntött. Talán vissza-visszatérő hangszálgyulladása is kényszeríthette erre a lépésre. 1873. március 27-én énekelt utoljára Massenet Lahore királya című operájában. A Zenészeti Lapok így búcsúztatta és méltatta: „Tömör, nagy terjedelmű és szenvedéllyel telt hang, szép színpadi alak, kifejező játék, öntudatos alakítás, melegség, mindezt oly mérvben találjuk fel nála, aminővel a világ kevés művésznője dicsekedhetik. Oly magas színvonalú művésznő, kit mindenkor a legnagyobb élvezettel lehet hallgatni, mert a művészet legfőbb hatalmával rendelkezik: tud érzést, szenvedélyt, lelkesülést kelteni, s ábrázolásában van élet és igazság.”

Nem sokáig lehetett jó felesége szép férjének és szerető anyja kisfiuknak és kislányuknak, a később szintén énekesi pályára lépő Nagy Idának. Ötéves kisfiuk 1879-ben meghalt, Benza Ida pedig hosszas betegeskedés után, 1880. március 10-én, egy nappal 34. születésnapja után hunyt el. Sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található, férjét is mellé temették, aki 13 évvel később önként követte őt. De Nagy Imre és Nagy Ida apa–lánya-története már egy másik cikk témája.

Felhasznált irodalom:

• Divatcsarnok. Szépirodalmi, Művészeti és Divatközlöny. Pest, 1861, 11, 12, 13. szám, márczius 29-én.
• A Pallas Nagy Lexikona, Benza
• https://nemzetiszinhaz.hu/magazin/2017/12/1-154?fbclid=IwAR3EBjV8ezEU8dCUTT6cx1snINU5ANLexWQCZJYz7FZz46K0E2fPpM-s3Ys
• https://www.yumpu.com/hu/document/read/4599366/vasarnapi-ujsag-1872-19-evf-43-sz-oktober-epa
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Benza_Ida
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Imre_(sz%C3%ADnm%C5%B1v%C3%A9sz,_1849%E2%80%931893)
• http://mek.niif.hu/08700/08756/pdf/szlex03_2.pdf