„Nagyon fontos a szavak és az érintés ereje” – Andi bohóc és aki a maszkja mögött rejtőzik

– Három, már felnőtt gyermekem van, közülük a középső lány gyerekkorától kezdve sokat járt fellépni. Énekelt, gyerekdalokat adott elő, maga szervezett műsorokat. Tízévesen azonban elég sok volt neki egyszerre szerepelni és irányítani azt, ami a színpadon zajlik, ezért beálltam segíteni. Kitaláltam, hogy nem hétköznapi ruhában leszek, hanem beöltözöm bohócnak, ami annyira jól sikerült, hogy a gyerekek még lufit is kértek a végén! Ám az akkor még nem volt nálam. Viszont – hiszem, hogy nem ok nélkül – nem sokkal ezután találkoztam egy lufihajtógató bohóccal, aki látott engem műsor közben, és megtanított a lufihajtogatás alapjaira. Ezt tökéletesítettem, és mivel hiány volt lufihajtógatóból, mindenhol szívesen láttak. Idővel kitaláltam hozzá a saját műsoromat, amellyel főleg szezonban, azaz májustól szeptemberig megyek gyerekzsúrokra, szülinapokra, falunapokra, fesztiválokra. Az év többi részében egy hotel játszóházában szórakoztatom a gyerekeket kézműves foglalkozással, műsorral. Nyáron a legsűrűbb a program, szinte mindennap megyek valahová, akár többször is.

Körülbelül tizenhárom éve adok bohócműsorokat, és kezdetben egyáltalán nem volt konkurenciám.

Most már azért van több bohóc az országban, például a lufihajtogató képzések miatt is. De a kettőt, vagyis a hajtogatást és a műsorozást együtt kevesen csinálják.

– Napi két-három műsor és a hajtogatás igen fárasztó lehet. Hogy bírod, nem fogy el a türelmed?

– A szülők, ismerősök közül sokan mondják, hogy ők ezt biztosan nem csinálnák. Valóban megterhelő a napi akár 200–300 gyermek, a műsor, majd a lufihajtogatás. És végig kedvesnek, mosolygósnak kell lenni akkor is, ha mások esetleg nem azok, vagy ha nagy a tömeg, és nem látod a sor végét. Viszont az évek során kifejlesztettem egy módszert: van egy sárga A/4-es táblám, erre nagybetűkkel felírtam három szót, amelyek kimondása szükséges ahhoz, hogy valakinek hajtogassak. No, mik lehetnek ezek?

Némi gondolkodás és találgatás után kilyukadok a helyes válaszoknál: „Szia”, „Kérek szépen” és „Köszönöm”. Andi bohóc úgy dicsér meg, mint egy ügyes gyerkőcöt, aztán mondja tovább:

– Az „Akarok”, a „Kell” és társaik nálam nem válnak be. A gyerekek be is tartják ezt, ezért azt gondolom, egy kicsit nevelek is azzal, ahogyan foglalkozom velük. Nagyjából hasonló célt szolgál az is, hogy műsor előtt megkérem a szülőket: tegyék el, illetve vegyék el a gyerekektől a telefonokat. Tiszteljük meg egymást a figyelmünkkel.

– Hogyan épül fel egy-egy műsor?

– Inkább a klasszikus mesék híve vagyok, a gyerekek pedig többnyire áhítattal hallgatják a Hupikék törpikékhez, a Micimackóhoz és hasonló mesékhez kötődő történeteket. Aki nem ismeri őket, azt beavatom, vagy arra biztatom, hogy fedezze fel otthon a szüleivel az adott mesét. A szülinapokon a műsor után tortázás, ajándékozás, lufihajtogatás, csillámtetoválás van. Néha változtatok, és korosztály szerint is változhat, mit hogyan adok elő.

Számomra a 6–8 évesekkel a legjobb foglalkozni, de akadt már olyan 3–4 éves is, aki nagyon jól be tudott kapcsolódni, illetve volt tapasztalatom 10 évessel, aki egyáltalán nem tudott együttműködni.

Az a jó, ha a gyermek meg tud maradni a saját szintjén, és nem akarja a felnőttet játszani.

 – Mit tapasztalsz, sokat változtak a gyerekek ahhoz képest, amikor jó tíz évvel ezelőtt kezdtél?

– Igen, változtak, és nem jó irányba. Jellemzően ott van náluk a telefon, már akár ötévesen is. Illetve valahogy hamarabb érnek, vagyis hamarabb kell felnőniük a körülöttük lévő világhoz, mint korábban. Szerintem az a jó, ha minél tovább meg tudják őrizni a gyermeki lelkivilágukat, és a korosztályuknak megfelelő foglalkozásokkal kötjük le őket. Ezért szoktam vinni magammal különböző kiadványokat, rejtvényeket, hátha kedvet kapnak hozzájuk.

 – Volt olyan, hogy eleged lett, vagy más miatt be akartad fejezni az előadásokat?

– Olyan nem, mert nagyon szeretem azt, amivel foglalkozom. A Covid időszaka azonban nehéz volt, mivel nem tarthattam foglalkozásokat, így nem tudtam, mi lesz velem. Hogy lesz-e még igény rám, a műsoromra. Ha nem, akkor mit találok ki helyette? És nagyon hiányoztak a gyerekek, már elvonási tüneteim voltak! Csináltam persze valamit, például bevásároltam időseknek. Aztán amikor már lehetett, ismét elkezdtem szülinapozni, rendezvényekre járni. Még sokáig szeretnék Andi bohóc lenni, mert hiszek abban, hogy a gyerekeknek – és a szülőknek – szükségük van arra, amit csinálok.

Nagyon fontos a szavak és az érintés ereje, és én ebből igyekszem adni, akinek csak lehet.

 – A bohócműsorok, a lufihajtogatás, tehát a szórakoztatás mellett jó pár éve elkezdtél jótékonykodni: decemberben Mikulás-csomagokat gyűjtesz, amelyeket sérült emberekkel foglalkozó intézményekbe juttatsz el. Hogy jutott ez eszedbe?

– A Halmozottan Sérültek Fejér megyei Szülőszövetsége minden évben szervezett Mikulás-ünnepséget fogyatékossággal élőknek. Én is voltam műsort adni még a lányommal. Egyszer megtudtam, hogy már nem kapnak támogatást a csomagok készítéséhez, ezért nem tudnak ajándékozni. Én pedig arra gondoltam: annyi ismerősöm van, biztosan össze tudunk dobni 50 csomagra való apróságot. Kiírtam a Facebook-oldalamra a felhívást, és amikor már azt hittem, senkit nem érdekel, egyszer csak elkezdtek jönni a felajánlások, és össze is jött az 50 csomag. Már akkor eldöntöttem, hogy folytatom. A következő évben ugyanígy meghirdettem a gyűjtést a saját oldalamon. Akkor már 150, majd pár év múlva 400 csomagot tudtunk összeállítani! Ezután adtam ennek az egésznek egy keretet, és a Facebookon létrehoztam az „Újra segíthetsz egy Mikulás csomaggal!” oldalt. A gyűjtés idejét is kitoltuk kissé, már nem december 6. előtt ér véget. Óriási összefogás alakult ki, elsősorban Fejér megyében, de már azon kívül is vannak gyűjtőpontok, ahonnan a segítőimmel összeszedjük a csomagokat. Ezúttal 1900-at sikerült begyűjteni! Ezeket karácsonyig idősotthonokba, fogyatékossággal élőket ellátó intézményekbe, gyermekotthonokba szállítottuk ki, és kis műsor keretében adtuk át. Ilyenkor rajtam kívül mindig van egy fotós, egy krampusz, egy Mikulás és a Télanyó, s megható pillanatokat élünk át a segítőkkel. A következő évi gyűjtést már most elkezdtem szervezni – remélem, még több csomagot tudunk összeszedni!