Együtt rajzolják szebbre a világot – Csenge és Márk, a hittel alkotó házaspár
Közel járok a Városligeti fasor „templomos” részéhez, mégis meglep az égig ható harangzúgás, ahogy felérek a másodikra. Ez véget vet a csendes játékomnak, ahogyan...
Dr. Szász Adrián
Szandi és a nagy találkozások – „Isteni ajándék volt, hogy apu még az oltár elé tudott kísérni”
Tizenhárom évesen már lemeze volt, nem is akármilyen – a Kicsi lány (1989) nagy sikert aratott. Ma háromgyermekes családanya, a rock műfajában is otthonosan...
Jean Orsolya
Négy érzelmes film a házasság, a párkapcsolat szépségeiről és nehézségeiről
Mindig is szerettem az emberi érzelmekről, kapcsolódásokról szóló filmeket, és egyre jobban vonzanak a régi nagy klasszikusok. Arra is rájöttem, miért: ezekben az alkotásokban...
Szőnyi Lídia
Éger Csaba
Zuhanás védőháló nélkül – Pszichológusszemmel a „Hat hét” című filmről
Tizenhét év, kilenc hónap, majd hat hét. Egy nehéz gyermekkor, egy nem tervezett terhesség és a szülést követő fájdalmas hetek, amelyek alatt az örökbe...
Szám Kati
Gubik Petra: „Nem vagyok egyedül az utamon, valaki vigyáz rám.”
Játékos, kedves, fiatal, sikeres, szép. Csukott szemmel vagy hunyorogva élvezi az ablakon beáramló nyári napsütést. Vékony alakjára és arcára a műterem régi gyárablakai finom...
Jean Orsolya
Filmforgatáson szerettek egymásba, ma is együtt vannak – Hat sztárpár, akiket a filmkészítés hozott össze
Goldie Hawn és Kurt Russell, Ryan Reynolds és Blake Lively, Penélope Cruz és Javier Bardem – hogy csak néhányat említsünk azon hírességek közül, akik...
Jean Orsolya
Berg Judit, a világutazó írónő: „Egy nő nem kalandozhat csak úgy…”
Nem készült írónak, holott gyakorlatilag egész gyerekkorában sztorikat talált ki, gondolatban a saját fantáziája kalandjait élte át. Kalandor, világutazó szeretett volna lenni, ám a...
Németh Ványi Klári
Asszonyok, akik a hallgatást választották – Kováts Judit regényei feltárják az elhallgatott múltat
Kováts Judit a kortárs magyar próza szelíd, ám erőteljes női hangja. Történész-levéltárosként évtizedeken keresztül kutatta a múltat. Ebből az alázatos szorgalommal végzett munkából és...
Jean Orsolya
Popeye-től James Bondig – Mesehősök és filmlegendák, akik valóban léteztek
James Bond, Mary Poppins, Popeye, Sherlock Holmes – legendás film- és mesehősök, akikről azt gondolnánk, mindannyian az írói képzelet szülöttei. Ám ezekhez az izgalmas...
Szám Kati
Fekete Fanni
„Több évtizedes története van annak, amikor átölelem” – Interjú Lackfi Jánossal és Bárdos Júliával
Amikor egy házaspár kerül a címlapra, furcsamód többet is, és kevesebbet is tudunk meg róluk egy közös beszélgetésből. Hiszen míg a fotókon egy vállátkarolásban...
Csák-Nagy Kriszta
Eötvös Loránd és lányai kiváló hegymászók voltak, új hegycsúcsokat hódítottak meg – Az Eötvös-expedíció 120 évet ment vissza az időben
Ha magunk elé idézzük Eötvös Loránd alakját, akkor az elmélyült, kísérletező tudóst látjuk, akit Einstein a „fizika fejedelmének” nevezett. Észak-Olaszországban azonban, ahol hegycsúcsot és...
Jónás Ágnes
„Kezdjetek el élni!” – hogy fájdalom nélkül fogadhassátok az elmúlást
„Ha az ember a veszteségélményét nem kezeli, elfojtja, később nagyon nagy árat fizet érte mind fizikailag, mind mentálisan. A halálról kötelességünk beszélni, és kötelességünk...
Bagdán Zsuzsanna
Mesés történet a Magyar népmesékről
Két veszély fenyegeti azt, aki arra vállalkozik, hogy cikket ír a Magyar népmesék sorozatról. Az egyik, hogy anyaggyűjtés közben könnyelműen elindítja a kedvenc epizódját...
Süll Kristóf
A nagypapa áldozattá válik, az unoka revansot vesz – Film egy nem mindennapi nagyapa–unoka kapcsolatról
Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező új filmje, Az unoka izgalmas tanmese a generációk közti szakadékokról és hidakról, az idősek tiszteletéről, megfűszerezve thriller- és akcióelemekkel, szívderítő...
kepmas.hu
„A jó vers zenévé válik bennem” – Ivaskovics József kárpátaljai zeneszerző, zenetanár
Dallamai, megzenésített versei nagy elismertséget hoztak Ivaskovics József számára a kárpátaljai magyar költők és a közönség körében. „Hazataláltam a magyar közösségbe” – emlékezik vissza...
Jónás Ágnes
Trill Zsolt: „Számomra Hadik András azt sugallja, hogy érdemes férfinak lenni”
Javában folyik a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilm forgatása, amely a 18. században élt híres huszártiszt, a későbbi tábornagy Hadik András kalandjait dolgozza...
Jónás Ágnes
Huszárik Kata: „Az idei karácsony lesz az első, amikor együtt készítjük a bejglit
Huszárik Kata kicsit olyan nekünk, magyaroknak, mint a világnak Audrey Hepburn. Törékenysége, bájos arca, kortalansága, kedvesen csengő hangja és a belőle áradó energia azonnal...
Király Eszter
„A legnagyobb kincsekhez sosem szerzés, mindig lemondás által jutunk el” – Interjú Navratil Andreával
Felismernénk-e, ha a harmónia egyszer csak besétálna az ajtónkon? Erre gondolok, mikor Navratil Andrea megérkezik az interjúra. A kutatóbiológus, a Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, a...
Lackfi János
Lackfi János: Improvizatív betlehemes
Volt olyan karácsony, amikor meg kellett küzdenünk kettőnk vadonatúj ünnepéért, köszönjük, anyuka, a hívogatást, szívesen megyünk egy nappal vagy két nappal később, de szenteste...
Hajdú Tímea
Egy angol paplak, ahol világok születtek: a Brontë nővérek története
Charlotte, Emily és Anne a világirodalom leghíresebb nővérei, regényeik sikere töretlen. Könyveikkel versenyez érdekes életük, amely során egyaránt átéltek reménytelen szerelmeket, megaláztatást és váratlan...
Petz Anna
„A fotó betekintést enged a társadalom legrejtettebb zugaiba”
Orvosnak készült, majd műtősként dolgozott a traumatológián, végül a fényképészetnél kötött ki. Szívtranszplantációs beavatkozásokat örökített meg, míg más fotósorozatai drámai erővel mutatják be a...
Jónás Ágnes
Jámbor-Miniska Zsejke
A gyufaárus kislánynak nem kell meghalnia!
Míg sok reklám azt sugallja, hogy csak a saját boldogságoddal kell foglalkoznod, az egyik legnagyobb magyarországi telekommunikációs cég Gyermekhíd Alapítványt támogató karácsonyi kampánya ennek...
Jónás Ágnes
Nagy Katica: „A mi generációnknak kötelessége, hogy kiálljon magáért”
Amikor Nagy Katicát először megláttam, az első gondolatom az volt, hogy arca, perzselő tekintete, törékeny alkata alapján akár Kristen Stewart dublőre is lehetne. Erős...
Koncz Veronika
Búcsúzik a rock nagyasszonya, aki negyven fölött hódította meg a világot – Tina Turner élete
Néhány éve egy protokollról szóló előadáson ültem, amikor a szakértő felhívta a jelen lévő hölgyek figyelmét arra, hogy negyven fölött már senkinek se jusson...