Tíz jótanács, hogy koronavírus-járvány idején miként őrizzük meg józan eszünket

Bár a kínai koronavírus mindeddig távol tartotta magát Magyarországtól, sokakból meglehetősen riasztó reakciókat váltott ki. Ezért Kína-kutatóként összegyűjtöttem néhány jótanácsot mindazoknak, akik szeretnék e nehéz helyzetben is megőrizi környezetük megbecsülését azáltal, hogy nem beszélnek és írnak ostobaságokat a járvánnyal kapcsolatban.

Kép: Pixabay

1. Ne essünk pánikba!

A vírus az elmúlt két hónapban 80 ezer embert fertőzött meg, s 2500 ember halálát okozta, tőlünk meglehetősen messze, egy 1,4 milliárdos országban. Az elmúlt évtized két nagy influenzajárványa idején 2014–2015-ben 503 ezer, 2016–17-ben 481 ezer ember fordult orvoshoz influenza-jellegű tünetekkel, s 5000–8000-en valószínűleg bele is haltak – a 10 milliós Magyarországon. Kínában évente 63 ezer ember hal meg közlekedési balesetben, vagyis a motorizáció egyelőre még a gócpontban is jóval halálosabb, mint a COVID-19. Ez persze nem azt jelenti, hogy a vírustól ne kellene tartani. A jelenlegi fertőzöttségi arány eléréséhez az kellett, hogy ötvennyolc millió kínai január vége óta konkrétan szobafogságra van ítélve, s a többiek se nagyon járnak bulizni, enélkül nyilván sokkal több lenne a halott. Ráadásul a vírusról keveset tudunk, oltás nincs ellene, gyógyítani nem lehet, terjedési módjában nem vagyunk biztosak, lappangási ideje bizonytalan, vagyis sokkal parább a koronavírus miatt meghalni, mint a jó öreg klasszikus influenzában, de ne aggódjunk, ez utóbbira több ezerszer nagyobb esélyünk van.

Ezért teendőnk nemigen van vele, csak mossunk gyakran kezet, s ne most fizessünk be vuhani – és itáliai – társasutazásra.

Esetleg ha túl akarjuk biztosítani magunkat, Kínából nemrég hazaérkezett ismerőseinket kérjük meg, hogy két-három hétig maradjanak otthon sorozatot nézni. Nem fognak tiltakozni.

2. Ne higgyünk el és pláne ne terjesszünk mindent!

Egy egzotikus vidéken terjedő titokzatos járvány remek alkalmat teremt arra, hogy borzongató híreket, képeket, videókat nézzünk, gyártsunk és terjesszünk. (Már amennyire Vuhan egzotikusnak mondható – a várost valahogy úgy kell elképzelni, mintha Balmazújváros hirtelen 11 milliósra növekedne, de ezt ne most dörgöljük se vuhani, se balmazújvárosi ismerőseink orra alá). Mivel lehetetlen ellenőrizni, hogy mi mikor és hol készült, s az emberi suttyóság a butasághoz hasonlóan végtelen, a neten terjedő anyagok nagy részét nem szabad komolyan venni. Az állítólag a vuhani vadállatpiacot bemutató videóban például, ami gyorsabban végigsöpört a neten, mint COVID-19 a tobzoskán, az emberek indonézül beszéltek, tehát elég jó eséllyel nem Vuhanban vették fel.

Azok a felvételek, amelyeken kínaiak halottakat pakolnak egy halottaskocsiba, bármikor és bárhol készülhettek, mert a kínaiak – ki hinné? – a koronavírus-járványtól függetlenül is meg szoktak halni, s ilyenkor bizony értük jön a halottaskocsi.

Ugyanez igaz a kórházban fekvő embereket ábrázoló képekre és videókra is – a kínaiak is szoktak betegek lenni, például egész biztos, hogy ebben a pillanatban is sok kínainak, sőt azon belül sok vuhaninak van vakbélgyulladása vagy veseköve vagy ikerterhessége, ezek bizony fájhatnak, tehát ha egy videón kórházban emberek jajgatnak, egyáltalán nem biztos, hogy a koronavírus valódi tüneteit látjuk, amelyeket a kommunisták mindeddig el akartak előlünk titkolni. Az utcákon fekvő halottakról, hirtelen koronavírus-rohamban összeeső emberekről készült videókkal kapcsolatban is legyünk gyanakvók.

3. Kerüljük az összeesküvés-elméleteket!

Vannak, akik szerint Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államelnök személyesen rendelte el a titkos katonai laboratóriumban kitenyésztett vírus bevetését, hogy így oldja meg a túlnépesedést. Mások szerint a CIA szállíttatta Vuhanba, kínai egyik legfontosabb vasúti csomópontjába a vírust pont holdújévkor, amikor a legjobban fájt, méghozzá egy ügynöknő testnyílásában rejtve. Sokféle elmélet kering azzal kapcsolatban, hogy talán nem véletlenül van éppen Vuhanban a Vuhani Virológiai Kutatóintézet, ahol – akár hiszik, akár nem – éppen vírusokkal foglalkoznak.

Lehet hinni az ilyesmikben, de nem érdemes, mert ha van egyszerű magyarázat, akkor felesleges a bonyolultra esküdni.

Aki látott már kínai vadállatpiacot, az csodálkozhat, hogy miért csak ilyen ritkán tűnik fel egy-egy új vírus – ami egy ilyenen folyik, attól elvileg már rég mindannyiunknak meg kellett volna halnunk. A denevérsztori az összes megkérdezett virológus szerint teljesen reális, víruskutató központ pedig minden tartományban van, nem egy, hanem több tucat. Mondjuk per pillanat eléggé mindegy, hogy a denevérember a felelős vagy Vang doktor, akinek cipője talpán kiszökött a vírus a szupertitkos katonai laborból – a járványt meg kell állítani, a többin meg ráérünk később gondolkodni.

4. Ne higgyünk senkinek!

A megtévesztés egy formája, amikor a médiumok nem nettó valótlanságokat írnak le, hanem úgy válogatják össze az információkat, hogy az a saját prekoncepciójukat támassza alá. Kínában a COVID-19-től függetlenül naponta keletkezik több millió hír, adat és információ, továbbá néhány milliárd internetes bejegyzés és komment, mindezekből simán össze lehet válogatni bármikor bármennyit úgy, hogy az a mi Kínával kapcsolatos véleményünket erősítse meg. Rengeteg információ utal arra, hogy több koronavírusos fertőzött van Kínában, mint amennyit nyilvánosságra hoztak, de arra is, hogy a kínai hatóságok meglepően őszinték az ügyben, és nem nagyon titkolóznak. Ezeket csoportosíthatjuk így is, úgy is, ahogy tetszik. Fél óra alatt bárminek és bármi ellenkezőjének a bizonyítására össze lehet gyűjteni több száz kommentet. Ezt meg is teszik sokan, így mindenféle hírrel találkozhatunk. Ez nem véletlen, kissé hatásvadászan kimondhatjuk, hogy – a korábbiaknál szerencsére sunyibb eszközökkel – javában zajlik a harmadik világháború, amelynek az egyik kiemelkedően fontos terepe a média, az internet, a közvélemény befolyásolására alkalmas mindenféle felület.

Kínáról ennek megfelelően a mainstream amerikai sajtó semmi jót nem hajlandó leírni, bármit csinál Peking, az vagy gonosz, vagy nem hatékony, vagy esetleg mindkettő, és persze minden esetben hazug. Ez az álláspont szépen megjelenik a magyar médiában is, mert a magyar újságíró legfeljebb angolul tud.

Persze az se jobb, ha valaki csak a hivatalos kínai megnyilvánulásokat követi, bár ez Magyarországon kevéssé jellemző. A probléma mindezzel az, hogy ha hagyjuk magunkat félrevezetni a saját Kínával kapcsolatos elképzeléseink által, akkor a vonatkozó döntéseink rossz információkon fognak alapulni, ezért egész biztosan rosszak lesznek. Mi annyit tehetünk, hogy Kínával kapcsolatos cikkek esetén gondoljunk rá: a szerző jó eséllyel foglya saját vágyvezérelt gondolkodásának, félelmeinek vagy politikai nézeteinek, vagy félrevezetheti forrásai elfogultsága. És ne kezdjünk mondatot azzal, hogy „Az Indexen olvastam, hogy Kínában hamarosan…” (a médium neve igazából bármire kicserélhető). Magyar hivatalos lakossági tájékoztatókat itt böngészhetünk.

5. Kellemetlenség ≠ világvége

A helyzet az, hogy egy járvány meglehetősen sok kellemetlenséggel jár. Például ilyenkor egy csomó ember rosszul van, és tele vannak a kórházak. Szörnyülködő cikkek ezrei jelentek meg világszerte az érintett területeken uralkodó áldatlan állapotokról, például a jeremiádák szerint sokat kell várni, amíg az ember sorra kerül a vuhani kórházban, vagy az egészségügyi dolgozók pelenkát hordanak, hogy ne kelljen minden pisilésnél le- és felvenniük a védőruházatot. Nos, a világ egyetlen országa sem úgy építette fel egészségügyi rendszerét, hogy fogta az átlagos napi betegszámot, majd épített annyi kórházat és kiképzett annyi orvost, hogy az tízszer annyi betegnek elég legyen.

Ennek megfelelően bárhol törne ki hasonló járvány, a kórházak tele, az orvosok meg túlterheltek lennének, a vuhani helyzet tehát nem abból fakad, hogy a mélységesen gonosz kínai rendszer direkt kínozza állampolgárait.

Ha az embert karanténba helyezik, az is marha kényelmetlen, ilyenkor például nem találkozhatunk az ismerőseinkkel, és nem mehetünk el necc-partyra. Nagyjából ez a karantén lényege. Nem biztos azonban, hogy jól járna el az a kormány, amely úgy próbálna megfékezni egy alig ismert vírust, hogy nagy közös sörözéseket szervez a városi sportcsarnokba a zárlat alá helyezett lakosság szórakoztatására. Innen kívülről az értelmes reakció a kínai állapotokra nem a méltatlankodás, hanem az, ha némi nonchalance-szal megállapítjuk: egy járvány igencsak vacak dolog, reméljük, hogy nálunk nem lesz ilyen, és köszönjük a kínaiaknak, hogy sok áldozatot vállalnak ennek érdekében.

6. Mutassunk némi alázatot!

A járvány kapcsán két okból szokták bírálni a kínaiakat: egyrészt azért, mert elzárta a külvilágtól Vuhant és Hupej tartományt, korlátozva ezzel az ott élők szabad mozgáshoz való jogát, másrészt azért, mert túl későn zárta le, és nem korlátozta időben az ott élők szabad mozgáshoz való jogát. E kétfajta bírálat gyakran ugyanannál a szerzőnél jelenik meg. Ehhez hasonlóan a kínaiak kapnak hideget-meleget, amiért túlreagálják a vírust, s meleget-hideget, mert nem veszik elég komolyan. Mert arcmaszkot hordanak, ami nem ér semmit a vírus ellen; mert még mindig egy csomóan nem hordanak maszkot. Mert leálltak a telefonalkatrészeket gyártó gyárak, ezért késik az új iPhone; mert egy csomó gyár nem állt le, így a munkások megfertőzhetik egymást.

Általában úgy tűnik, Kínán kívül mindenki tudja, hogy a kínaiaknak egész pontosan mit kellene csinálniuk, egyedül a kínaiak túl buták ahhoz, hogy megfelelően járjanak el, s persze ahhoz is, hogy megfogadják a bölcs tanácsokat.

Pedig akik e kritikákat megfogalmazzák és e tanácsokat adják, már többször győztek a Pandemic nevű társasjátékban, és látták a Walking Dead összes évadját, bizonyos epizódokat többször is. Szerintünk azonban jó lenne abból a felismerésből kiindulni, hogy a kínaiak – s igen, a párt és az állam is, már amennyire ez a kettő szétválasztható egy pártállamban – abban érdekeltek, hogy a járványt visszaszorítsák, s feltételezhetjük, hogy úgy járnak el, ahogy az a rendelkezésükre álló információk alapján a legcélravezetőbbnek tűnik. Nekünk nem nagyon van olyan információnk, amivel ők ne rendelkeznének, ők viszont valószínűleg sok olyasmit is tudnak, amit mi nem, s ezt döntéseik értékelésekor érdemes figyelembe vennünk. Egy pillanatig se higgyük, hogy csak azért, mert láttuk a Csernobil-sorozatot, már pontosan tudjuk, hogy mi folyik most Kínában!

7. Ismerjük fel a kulturális különbségeket!

A kínaiak egy másik kultúra képviselői, tehát más szokásaik vannak, s adott helyzetben másképp viselkednek, mint mi tennénk. Ezt érdemes figyelembe venni, mielőtt átmegyünk rögtönítélő bíróságba. Egy konkrét és aktuális példa: Kínában semmi szokatlan nincs abban, ha valaki szájmaszkban jár, a koronavírus előtt is sokan hordtak télidőben vagy az észak-kínai homokviharok alatt maszkot. Ha most valakit maszkban látunk, az nem azt jelenti, hogy az illető vírushordozó, hanem azt, hogy nem akar azzá válni. Nálunk viszont nem divat a maszk, legfeljebb frissen műtött emberek viselik.

Ezért ha meglátunk egy maszkos kínait, nekünk a betegség jut eszünkbe róla, pedig az illető jó eséllyel makkegészséges.

Általánosságban elmondható, hogy a kínai sokkal kollektivistább kultúra, mint a mienk, s ebből is következik egy csomó dolog: például az, hogy a karanténintézkedésekre vagy a kötelező lázmérésre – akármennyire is szeretnénk – nem feltétlenül emberi jogaik durva megcsorbításaként, hanem a közösség s ezzel saját maguk érdekeit szolgáló lépésekként tekintenek. A saját államukban sem az ellenséget látják, hanem azt a szervezetet, amely talán alkalmas a közösség érdekeit szolgáló intézkedések végrehajtatására. Ha a tévében azt látjuk, hogy a kínaiak ezt vagy azt csinálják, próbáljuk azt a saját kontextusukban értelmezni, s ne abból induljunk ki, hogy mi mit tennénk hasonló esetben.

8. Ne viselkedjünk rasszista bunkó módjára!

Rengeteg történet kering olyan esetekről, amikor külföldön atrocitások értek kínaiakat a járvány miatt, s minden magyarországi kínainak is van ilyen sztorija, onnantól fogva, hogy a villamoson elülnek mellőlük, odáig, hogy a kocsi ablakából kihajoló vastag nyakú gyökér durván anyázza őket. Bizonyos iskolákból két hétre hazaküldték a kínai gyerekeket, attól függetlenül, hogy jártak-e az utóbbi időkben Kínában vagy találkoztak-e ilyen emberrel. Valójában az ilyesmi eléggé felesleges, mert a Magyarországra irányuló kínai turizmus megszűnt, a kínaiak, akiket látunk, jó eséllyel hónapok vagy évek óta nem jártak otthon, s ha mégis, akkor saját közösségük is kényszerítette őket arra, hogy két hétig ne nagyon lépjenek ki lakásuk ajtaján.

Ha valakinek tényleg nem érdeke, hogy a vírus megjelenjen Magyarországon, azok az itt élő kínaiak. Ezért ha honfitársukról megtudják, hogy visszajött Kínából (márpedig megtudják), finoman megkérik, hogy tartsa még pár hétig zárva a boltot.

A közösségi eseményeiket, holdújévi ünnepségeiket, díszvacsoráikat lefújták. A karanténintézkedésekben – például a kéthetes kötelező iskolakerülésben – nagyon együttműködők és megértők. Szóval nincs sok esély rá, hogy itteni kínaitól elkapjuk a vírust, ezért származási alapú különbségtétellel sérelmet okozhatunk ugyan, de sok értelme nem lesz. Abban pedig egész biztosak lehetünk, hogy a „fertőző vírusg..i húzzá’ haza oszt’ ott fertőzzé’!!!” jellegű bekiabálások egy egészen kicsivel se viszik közelebb az emberiséget a probléma megoldásához.

9. Ne viselkedjünk rasszistázó bunkó módjára!

Vannak honfitársaink, méghozzá a hangosabb fajtából, akik árgus szemekkel lesik környezetük minden rezdülését olyan jelenségek után kutatva, amikor valakit, aki nem fehér heteró férfi, kellemetlenség ér. Ilyenkor lehet rasszisztázni (szexistázni, idegengyűlölőzni stb.). Az ő hülyeségükön való szörnyülködés már tíz éve is unalmas volt, mostanában meg pláne semmi kihívás nincs benne, de pár mondat erejéig mégis érdemes itt kitérni rájuk. Merthogy a kínaiakat érő bántó megnyilvánulások kapcsán is találkozhattunk olyan megnyilvánulásokkal, miszerint lám-lám, ugyanaz történik most, mint amikor a középkori pestisjárványok idején a prolik a zsidókra fogták a dolgot. A helyzet az, hogy a magyar társadalom nem lett két hét alatt kínaiellenes, hanem mivel az új típusú koronavírus tényleg Kínából ered, s a médiából folyamatosan a járvány szörnyűségeiről hallunk, óhatatlanul félelmek alakulnak ki sokakban.

Ezeket a félelmeket a kínaiak is ismerik, megértik és elfogadják – arra számítva, hogy ideiglenes jelenségről van szó –, s egyáltalán nem veszik rasszizmusnak, ha most egy ideig nem puszilgatjuk őket. Hacsak nem sikerül elhitetni velük, hogy a magyarok alapvetően rasszisták.

Rasszizmusszakértők figyelmébe: az, ahogy a magyarok kezelik a kínaiakat, a kanyarban sincs ahhoz az irtózáshoz és rettegéshez képest, ahogy a nem vuhani kínaiak a vuhani kínaiakra tekintenek, mely utóbbit viszont fogalmilag képtelenség rasszizmusnak nevezni. A helyes eljárás az lenne, ha leszállnánk a rassz-témáról, s az ellenséges érzelmek felkeltése helyett mi megértenénk a kínaiak megbántottságát, ők meg a mi félelmeinket. Az biztos, hogy azzal nem vagyunk beljebb, ha sikerül saját ideológiai mániáinkat a mindennapi kínai–magyar kapcsolatoka is átültetnünk.

10. Szakadjunk el a saját politikamániánktól!

Társaságban és az interneten jellemzően azok az emberek a leghangosabbak, aki szerint mindenről az Orbán Viktor, a Gyurcsány Ferenc, a kormány, az ellenzék vagy en bloc a politikusok tehetnek. Ezek az emberek azt gondolják, hogy ez a normális, s hogy nyilván más országokban is a normális emberek így gondolkodnak. A jelen esetben tehát a koronavírusért a Kínai Kommunista Párt, Hszi Csin-ping vagy a kínai rendszer felelős, s ezt a kínaiak is így gondolják, kivéve a fizetett propagandistákat és a megtévesztett szerencsétleneket. A valóság az, hogy a kínaiak legalább négyezer éve együtt élnek saját mindenkori rezsimjükkel és a különféle katasztrófákkal, vagyis elég jól kiismerték őket, ezért tudják, hogy általános stratégiaként az működik, ha mindkettőt igyekeznek túlélni, a politikával meg csak annyit törődnek, amennyit muszáj. A jelen esetben is ez történik, már csak azért is, mert azt azért mindenki tudja, hogy ha most hirtelen összeomlana a pártállam, attól a vírus terjedése nem állna meg, sőt. A kínai rendszer nem egy monolit tömb, s nem is úgy állnak hozzá: a rendszer a kereteket adja meg, amelyen belül a különböző szinteken a szereplők rendelkeznek némi mozgástérrel, és hozhatnak döntéseket, jókat és rosszakat.

Ha valaki látványosan rossz döntéseket hoz, az előbb-utóbb bukni fog, mert a rendszer eminens érdeke, hogy az alkalmatlan vezetőket kivesse magából.

Ez történt most a vuhani és a hupeji párttitkárral, s ez akár a főfőfőnökkel is megeshet. Ha gebasz van – mint jelen esetben a járvány – az emberek nem a kereteket akarják szétverni, hanem a rossz döntéshozókat kevésbé rosszakra cseréltetni. Erre mára kialakultak a megfelelő mechanizmusok. Napi szinten viszont inkább az olyan problémákat szeretnék megoldani, mint hogy miből fognak megélni, ha nem nyit újra a gyár, honnan szereznek friss bokcsojt a vacsorához, hogyan felvételizik sikeresen a gyerek, ha csak online órákat vehet, s mit lehet csinálni az unalom elűzésére. A kínaiak többségét ilyesmik foglalkoztatják, amik persze a nyugati sajtó számára érdektelen kérdések, ezért is megy a fantáziálás a rendszer közelgő összeomlásáról meg a hasonló ostobaságokról. Ha meg akarjuk érteni, pláne nyilvánosan kommentálni szeretnénk, hogy mi folyik most Kínában, érdemes mindezt figyelembe venni.

+1. Ne váljunk az autokráciák csodálójává!

Kínában jelenleg a világtörténelem talán legnagyobb emberkísérlete zajlik: több mint egy hónapja 58 millió ember él zárlat alatt (ezt valamiféle puha kijárási tilalomként kell elképzelni), miközben az alapvető közszolgáltatások működnek, és az élelmiszer-ellátás is megoldott. Ez hatalmas teljesítmény, amire a világ összes wannabe-Napóleonja csettint: „Igen, ilyen hatékony fellépésre csak tekintélyelvű államok vagy diktatúrák képesek! Egy demokrácia nem tudna ilyet, mert jönnének a jogvédők, az ellenzék meg az alkotmánybírók, és széttrollkodnák a karantént! Micsoda szerencse, hogy a COVID-19 épp Kínában jelent meg!” Ez nagyon jól hangzik, de egyáltalán nem biztos, hogy igaz. A jelenlegi helyzetben például a demokratikus Japán kőkeményen karanténba zárta a brit Diamond Princess óceánjárót, csak a halottakért ment fel néha a fedélzetre egy különítmény, s a még demokratikusabb USA is szépen katonai táborokba zárta a Vuhanból kimenekített több mint kétszáz állampolgárát. Nem volt apelláta.

Az elmúlt évtizedek tapasztalatai összességében azt mutatják, hogy vészhelyzetben a demokráciák kellőképpen hatékonyak tudnak lenni, s az igazi nagy államösszeomlások egy-egy természeti katasztrófa esetén éppen az autokratikus országokban szoktak bekövetkezni.

A hatékony autokrácia inkább a kivétel, mint a szabály. Az égvilágon semmi nem utal arra, hogy ha a koronavírus mondjuk Chicagóban vagy Münchenben jelenik meg, akkor most több lenne a halott vagy a fertőzött.

Ha a fenti tanácsokat megfogadjuk, jó eséllyel elkerülhetjük, hogy néhány hét múlva szégyellni kelljen magunkat azért, amit most mondtunk vagy írtunk. A legfontosabb, hogy őrizzük meg józan eszünket, ne akarjunk igazságot tenni olyan ügyekben, amihez nem értünk, s lehetőleg ne okozzunk több kárt, mint maga a vírus. És persze ne tüsszögjünk a tenyerünkbe.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti