Vasárnap kezdődik a házasság hete

Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen több mint kétszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára - közölték a szervezők a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Kép: Unsplash
Kép: Unsplash

Kép: Unsplash

Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora elmondta: a Magyarországon 12. alkalommal szervezett rendezvénysorozathoz bárki csatlakozhat újabb programmal a rendezvény honlapján. Kiemelte: az ember alapvető igénye, hogy szeressék, és hogy elköteleződjön valaki mellett. A gyorsan változó világban „haladnunk kell a korral, ugyanakkor az örök értékekhez ragaszkodnunk kell”. Éppen ezért idén először „Házasság start” címmel online tréninget is tartanak a házasság hetében a házasságra készülőknek és a már házasságban élőknek a hagyományos programok mellett.

Székely János szombathelyi katolikus megyés püspök arról beszélt: a házasságkötés szertartásán is elhangzó jézusi mondat – „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza” –  sokkal inkább örömhír, mint tilalom. Jézus arra tanít, hogy létezik a teljes önátadás, lehet feltétel nélkül szeretni, és ezt a szeretetet megkapni valakitől – mondta a katolikus főpásztor.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a párkapcsolatok nem maguktól maradnak meg. Csak ha két ember képes újra és újra lebontani a közöttük felépülő falakat, akkor marad szép a házasságuk, ehhez pedig sok újrakezdésre, megbocsátásra, humorra, bölcsességre és mindenekelőtt rengeteg egymásra szánt időre van szükség.

Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke azt mondta: a házasság Isten ajándéka, és mindig akkor fut zátonyra, amikor az ember egymaga akarja irányítani. Hozzátette: a házasság hetében arra biztatják a párokat, hogy merjék megújítani és „Isten elé vinni” házastársi kapcsolatukat, mert „ha megmentjük a házasságot, akkor megmentjük a családot és a nemzetet”.

Pethesné Dávid Beáta, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének igazgatója azt mondta: az elmúlt időszakban kitolódott a házasságkötések ideje, az emberek nem merik meghozni hosszú távra szóló döntéseiket. Csakhogy – figyelmeztetett –  nemcsak a döntéseknek, a döntések elodázásának is életre szóló következményei vannak.

A rendezvénysorozat idei „házaspár arca” Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár. A programsorozat általuk választott idei mottója: „Randevú egy életen át”. A sajtótájékoztatón a házaspár elmondta: több év házasság után jutottak arra a felismerésre, hogy öt gyermekük nevelése mellett szükségük van hetente egy estére, havonta egy napra, amit kettesben töltenek. Meglátásuk szerint ezek a mai napig megtartott „randevúk” segítették őket abban, hogy megőrizzék kapcsolatukat. 

A házasság hete központi programjai református istentisztelettel kezdődnek vasárnap Noszvajon, ahol Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdet igét. Február 14-én a Deák téri evangélikus templomban tartanak istentiszteletet Bálint napi áldással, ott Kondor Péter evangélikus püspök hirdet igét. A hetet lezáró szentmisét a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatja be.

A központi programok sorában konferencián, beszélgetőesten, táncfoglalkozáson járják körül mentálhigiénés szakemberek, művészek, sportolók a házasság, a párkapcsolat témáját.

A 21 országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége. A programok megtalálhatók a Házasság Hete honlapján.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti