Szalóki Ági: „Úgy érzem, a szüleim kétszer neveltek fel”

A közösségi médiában elterjedt egy történet az afrikai himba törzsről, miszerint a himba nők a gyermekük fogantatása előtt leülnek egy fa alá, és várják, hogy meghallják a születendő gyermekük lelkének a dallamát, amit aztán megtanítanak a baba apjának és mindenkinek a faluban, hogy ez az ének végigkísérhesse a születendő gyermeket egész életében. Később a himba törzs szakértői cáfolták ezt, a legenda mégis fennmaradt, mert szép gondolat, hogy egy dallam kíséri a gyermeket a fogantatása pillanatától. A te kisfiadnak van saját dala, amelyet sokat hallott a várandósság alatt és a szülés után?

Áron már a pocakomban is rengeteg muzsikát hallott, hiszen otthon is sokat énekelek, és a próbákon, koncerteken velem együtt ő is részt vett. Amit kifejezetten az ő születéséhez tudok kötni, és amit sokat dúdoltam a várandósság alatt, az két énekelt vers. Dalt írtam Kányádi Sándor Madáretető, és József Attila Csendes kévébe című verséhez, és amíg Áront vártam, volt egy kis szertartásom. Egy finom, illóolajos krémmel bekentem a hasam, elénekeltem a Csendes kévébe című dalt, és sansulával kísértem magam.

Szinte már közhely, hogy a magzatra milyen jó hatással van a zene, főként a komolyzene. Mit gondolsz, milyen hatást gyakorolt a kisfiadra, hogy testközelből tapasztalhatta meg a te zenéd rezgéseit?

Ő beleszületett a zenébe. Kicsi babaként is a hátamon, a karomban vagy a hasamra kötve vett részt a próbákon, eleinte a koncertekre is vittem magammal. Gyakran hallgatunk zenét, egy-egy albumot hónapokig, akár százszor is meghallgatunk. Kicsit később mutatkozik majd meg, hogy milyen hatást gyakorolt Áronra a sok zene, ami a fogantatásától körülveszi. Ami biztos: csodálatosan kapcsolódik másokhoz, nagyon empatikus és figyelmes kisfiú rengeteg életerővel.

Hogyan készültél testileg-lelkileg az anyaságra?

Nagyon hosszú ideig, szinte egész életemben erre a számomra meghatározó szerepre készültem, azonban a várandósságot megelőző tíz évben heti átlag 4-5 alkalommal jógáztam, majd emellett futni kezdtem, s végül a CrossFitbe is belekóstoltam. Sok időt töltöttem a természetben, önismereti kurzusokon vettem részt, zeneterápiás, majd táncterápiás csoportokhoz csatlakoztam. Sarkadi Edit Aviva-oktató női tornaóráit, úgy gondolom, receptre kellene felírni a lányoknak és az asszonyoknak, mert testet-lelket élénkítő, mozgósító ereje a mindennapjaimra is hatással volt. Csémy Noémi kismamajóga óráin is részt vettem – sajnos már csak online formában, de még így is sokat adott hozzá a várandósságomhoz. Még óvónőképző főiskolásként tanultam némi gyermekpszichológiát, pedagógiát, mindig érdekeltek a gyereknevelésről szóló könyvek, cikkek, s bizony ezek hasznomra is válnak, hiszen lassan 20 éve gyerekekkel foglalkozom zenészként.

Az egyik legfontosabb, amit talán ennek a hosszú önismeretszerző útnak köszönhetek, az az, hogy egy picit jobban ismerem a határaimat, és jobban tudom szeretni magam, Áront pedig igyekszem olyannak látni, amilyen valójában.

Rá vagyok kíváncsi, az ő személyiségére, képességeire, ötleteire, érzéseire, gondolataira, nem pedig a rá vetített elképzeléseimre. Úgy gondolom, hogy ha fiatalabb korban szülök, talán ösztönösebb lettem volna a gyermeknevelés terén. De azt tapasztalom, hogy mindkét változatnak megvannak az előnyei és a hátrányai: egy fiatalabb mamának több segítsége van, nagyobb családba születik a kicsi, hiszen még élnek a szülők, esetleg a nagyszülők. Energikusabb, bátrabb és ösztönösebb is. Egy idősebb korban szülő nő pedig több élettapasztalattal, önismerettel, tudással, bölcsességgel, esetleg türelemmel van megáldva, mint egy fiatalabb. Természetesen nem foglalok állást egyik oldalon sem, az én esetemben ez úgy alakult, hogy Áron később érkezett az életembe, és úgy érzem, felkészültem rá, szívemből vártam őt, és jól alakultak a dolgaink.

Szalóki Ági kisfiával – Forrás: Szalóki Ági

A pszichológiai ismeretek otthonokba való beszivárgásának kezdetén már hangsúlyozták a szakemberek, hogy mennyire hasznos az önismeret a konstruktív életvezetés szempontjából. A gyermekvállalás oldaláról az önismeret hogyan segítette a te szülői szerepvállalásodat?

Az, hogy a saját lelki működési mechanizmusaimmal tisztában vagyok, nagyban hozzásegít a fiammal való kapcsolódáshoz. Intuitívabb, tudatosabb és empatikusabb lettem az önismereti műhelymunkák által, így könnyebben tudom értelmezni, amit Áron egyelőre szavak nélkül mond, és teljességében tudom átélni az ő gyermeki létezését, annak minden örömével és kihívásával együtt. Az önismeret nagy szerepet játszott abban is, hogy megismerjem, és megtanuljak együtt élni a saját határaimmal, nem erőltetem magamra a környezet vagy egy külső szemlélő elvárásait. Nagyon fontosnak tartom még, hogy tudom kommunikálni a problémáimat, tudok segítséget kérni, és a gyermekemtől sem várok el olyan dolgokat, amelyeket az életkori sajátosságaiból kifolyólag nem tud teljesíteni.

Egy idő után viszont az önismereti útvesztőben is el lehet tévedni, szerintem az nem lehet cél, sőt hatalmas csapda, ha az ember csak saját magával foglalkozik. Itt is érdemes megtalálni az arany középutat, amely során önmagunkra is tudunk figyelni, de tudjuk ápolni a társas kapcsolatainkat is.

A pszichológiai flotta magával hozott rengeteg szakértőt, hiteles forrást, magbízható ismeretet a szülői magatartás és a gyermeknevelés terén, viszont a farvizén sok önjelölt tanácsadó, közösségimédia-influenszer is úszik, akik gyakran keltik az inkompetencia érzését egy útkereső szülőben. Természetesen a legjobbat akarjuk nyújtani a gyermekeinknek, de elveszve a rengeteg információban, előfordulhat, hogy irányt tévesztünk. Te hogyan vélekedsz erről? Jó, hogy ennyit tudunk?

A rengeteg információ azt a benyomást kelti bennem, mintha kinyitottuk volna Pandora szelencéjét. A számtalan pszichológiai irányzat, az új elméletek és azok ellentéte, igazi kihívást jelent a tudatos szülőknek. Mindennek a megkérdőjelezése, a jelenségek relativizálása, úgy vélem, elvon bennünket a gyakorlattól, terheli az elménket, és gyakran összezavar. Természetesen nem azt mondom, hogy az információ rossz dolog, és hogy ne próbáljuk megérteni a családunk dinamikáját, benne a saját működésünket, mindössze azt állítom, hogy ebben is érdemes az egyensúlyra törekednünk. Fontos, hogy az elméleti tudás megszerzése mellett tudjunk a jelen pillanatra is koncentrálni, és tapasztalni, mert csak így kapcsolódhatunk a gyermekünkkel, reagálhatunk pozitívan az igényeire, és vehetjük észre a saját érzéseinket, reakcióinkat egy helyzettel kapcsolatban. Jó volna, ha nem mindig a szakirodalom irányelvei zsonganának a fejünkben, legyen az csupán egy rugalmas viszonyítási alap, amelyet mindig az aktuális igényeink, helyzetünk figyelembevételével alkalmazunk. Ezzel együtt úgy látom, hogy az évezredes bölcsességek is sajnos kikopóban vannak, amelyek régen generációkon keresztül hagyományozódtak egy családban.

Száz évvel ezelőtt még nem volt szükség szoptatási tanácsadóra, gyerekneveléssel kapcsolatos előadások hallgatására, vagy arra, hogy megmutassák, hogyan kell beosztani az időnket, vagy énekelve, mondókázva ringatni a babát.

A megváltozott életmódunk generálta az új megoldásokat, amelyeket régen a közösségből, a családból megkaptak az anyák és az apák, akik gyermekkoruktól kezdve látták az élet folyását a bölcsőtől a koporsóig. Ma már hatalmas hiányt szenvedünk a tapasztalati úton történő tanulásból, javarészt a szakirodalom marad, a régi tudást pedig újra kell tanítani. Én azt tanácsolom – és én is így teszek –, hogy keressünk egy-két számunkra irányadó, hiteles embert, sajtóorgánumot vagy weboldalt, ahol tiszta forrásból származnak az információk, és ne kapdossunk egyik könyvtől vagy videótartalomtól a másikig, inkább ragaszkodjunk a számunkra elfogadható, saját elveinkkel összeegyeztető forrásokhoz.

Hogyan emlékszel vissza a szülésre?

Huszonöt éve olyan közegbe kerültem, amelyben megismerkedhettem a háborítatlan szülés fogalmával és gyakorlatával, amely nagyon szimpatikus volt számomra. Mivel Áron a Covid-járvány második hullámának a csúcsán született, amikor a szülészetről is be kellett dolgozni a Covid-osztályra, ráadásul a babám farfekvéses volt, az orvosom úgy látta a legbiztonságosabbnak, ha programozott császármetszéssel hozom őt világra. Szerettem volna természetes úton háborítatlan szülést, de el kellett fogadnom, hogy a körülmények nem támogatják az elképzeléseimet, így megbeszéltem a Jóistennel, hogy elengedem a vágyaimat ezzel kapcsolatban, legyen minden úgy, ahogyan ő jónak látja. A kisfiam születése így is katartikus, felemelő, meghatározó, semmihez nem hasonlítható, csodálatos élmény volt.

A karácsonyi felfokozott hangulat milyen hatással volt Áronra? Hogyan készültetek az ünnepekre?

Mindig nagyon odafigyelek arra, hogy Áron biztonságos keretek között cseperedjen, napirendünk, szokásaink, szertartásaink vannak, amelyekhez mindig tartjuk magunkat, és ez karácsonykor sem volt másképp. Például étkezés előtt mindig imádkozunk, és ha véletlenül elfelejtem, ő biztosan felhívja rá a figyelmemet. Ezek a keretek nemcsak Áronnak, de nekem is mederben tartják a napjaimat, mert időnként hajlamos vagyok kaotikus lenni, ezért mindkettőnk számára nagyon jó, hogy egy-két kivételes alkalmat leszámítva meghatározott napirend szerint tudunk működni. A napunknak szerves része a zenehallgatás és az éneklés, de természetesen elővettük a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó dallamokat. Itt, Budakeszin is él az adventi ablak szokása: advent minden egyes napján más és más családnál gyűltek össze a helyiek. A közelünkben volt szerencsénk részt venni egy ilyen jó hangulatú, forralt borozós, pogácsázós, sütizős esten. A tűz mellett ajánlottam, hogy szívesen énekelek karácsonyi dalokat, és kértem, hogy csatlakozzon, aki szeretne. A Párizsban élő Gurmai Beáta barátnőm adventi anyukák néven zárt Facebook-csoportot csinált, hogy végezzünk lelkigyakorlatot az adventi időszakban. Nem volt könnyű összehozni, hogy mindenkinek jó legyen az időpont.

Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy miközben feladat jött feladat után, és millió fontos vagy fontosnak látszó dolog bukkant fel a látótérben, az ember mindent félretéve Istenre tudjon figyelni, róla tudjon elmélkedni, és ki tudja nyitni felé a szívét. 

Az év végén, ahogyan igyekszem elcsendesedni, egyre erősödik bennem a hála, amelyet a szüleim iránt érzek. Habár minden este elalvás előtt hálát adok a Jóistennek a rengeteg kegyelemért, amelyben az életem során részesített, most, hogy én is szülővé váltam, érzem csak igazán, mennyi mindent kaptam a saját szüleimtől, amit akkor nem értettem, vagy nem úgy értékeltem, mint ma. Ha rájuk gondolok, túláradó szeretet van a lelkemben irántuk, mert úgy érzem, kétszer neveltek fel. Egyszer gyermekkoromban, és másodszor most, anyaként a cselekvő szeretetükkel, támogatásukkal.

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.