Szabó Csilla: „Taníts meg a jég hátán is megélni” – Három lány története nevelőszülői családban

A nevelőszülők áldozatos munkája gyakran a háttérben zajlik, de történeteik megmutatják, hogy egy befogadó család milyen hatalmas változást hozhat a nevelt gyerekek életébe. Szabó Csilla, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője egy nevelőszülői hálózatról készített műsort, amelyben egy három fiatal lányt nevelő család történetét mutatja be. Irénke, a nevelőszülő, korábban a gyámhivatalban dolgozott, ahol megismerte azoknak a gyerekeknek az élettörténetét, akiket végül magához vett és felnevelt – méghozzá nem is akárhogyan – a riport a Média a Családért díj hónap győztese lett.

Szabó Csilla húsz éve, az alapítás óta a Magyar Katolikus Rádió munkatársa. Pályafutása külsősként kezdődött, elsőként a Nyelvédesanyánk és a Hagyományok éltetői című műsorokban dolgozott. Később, már belsős munkatársként színházi műsorokat készített a magyar színjátszás legendás alakjairól. Első gyermeke születése után két évig otthon maradt, majd visszatérését követően a rádió kulturális ajánlóműsorának, az Akvarellnek szerkesztőjeként frissítette a műsort. Második gyermeke születése után a családi magazinműsorok készítésébe kapcsolódott be. Műsorvezetői és riporteri munkája során kiemelten fontos számára a mély kapcsolódás a meghívottakkal, ami a hiteles műsorkészítés alapja.

BEMUTATKOZÓ KISFILM: 

 

Szabó Csilla: „Taníts meg a jég hátán is megélni” – Három lány története nevelőszülői családban

 

Szavazok

Média a Családért díj 2024 támogatók

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti