Hiányosságból erő – Boronkay Péter sosem érezte hátránynak, hogy bal alkar nélkül született

Péter bal alkar nélkül született, de ezt sosem tekintette hátránynak. „Márpedig én ennek az állapotnak csak köszönhetek” – vallja. Ez az életszemlélet tette őt nemcsak sikeres sportolóvá, hanem olyan emberré, aki másokat is inspirál. Ma triatlonos szövetségi kapitányként és motivációs előadóként fiatalokat tanít arra, hogy hiányosságaikból erőt kovácsoljanak.

Gyermekkor: Az elfogadás és helytállás alapjai

Péter életében meghatározó volt édesapja hozzáállása: „Nem volt tutujgatás, babusgatás. Amit a többiek csináltak, azt én is.” 

Ez a nevelés megadta azt a stabil alapot, ami később az élsportban is segítette a helytállásban.

Gyerekként nem kivételezést, hanem teljes értékű részvételt kapott a sportban. „12–16 éves koromig én voltam az egyetlen leigazolt vízilabdás az országban végtaghiánnyal. Élveztem, hogy a csapat teljes jogú tagja voltam.” A sport szeretete már gyógytornászi javaslatra indult nála úszással, de hamar versenysport lett belőle.

„Mondtam a testnevelő tanáromnak, hogy kötelet mászni nem tudok, de minden mást megcsinálok” – emlékszik vissza. Ez a hozzáállás vezette el a triatlonig, ahol ép sportolók között is bizonyított. A sport azonban nemcsak a teljesítményről, hanem az önbizalomról is szólt neki: „Ha egy lány nemet mondott, azt mindig a karomnak tudtam be. Ma már máshogy látom, de akkor a sport adott önbizalmat.”

Nyolcszoros világbajnokként és paralimpikonként hosszú évekig a triatlon határozta meg Péter életét. Amikor az élsportból kilépett, új kihívásokat keresett. „Most a helyemen vagyok” – vallja. A sport után a család, a szövetségi munka és az előadások adnak értelmet a mindennapjainak.

Kép

Fotó forrása: Boronkay Péter

Az élet kihívásai és fordulópontjai

2012-ben Péter személyes és szakmai válságba került. Egy párkapcsolat vége, anyagi nehézségek és bizonytalan jövőkép terhe alatt döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot. 

„Kimentem Ausztriába, Bécsbe biciklifutárkodni... De ott nem a világbajnok Boronkay Péter voltam, hanem egy külföldi melós.”

Bécsben kemény körülmények között dolgozott: műkézzel, hóban-fagyban biciklizett. „Reggel forró teát töltöttem a termoszomba, és 10 órára már belefagyott.” Ennek ellenére nem tekintette kudarcnak, inkább tanulási folyamatként élte meg.

A fordulópontot a Magyar Triatlon Szövetség egyik vezetőjének segítsége hozta el, aki támogatta, hogy Péter újra célirányosan készüljön a paralimpiára. Emellett iskolákban tartott érzékenyítő előadásokat a parasportról, megmutatva, hogy a sport nemcsak teljesítmény, hanem eszköz a világ megváltoztatására is.

Kép

Fotó forrása: Boronkay Péter

„Megfogtam a kezét, és onnantól kezdve nem engedtem el”

Második feleségével való kapcsolata különleges történet. Bár korábban már találkoztak, csak a riói paralimpia után kezdtek el beszélgetni. Egy Bocelli-koncert lett közös életük szimbolikus kezdete: 

„Kézen fogva jöttünk ki a Szent István Bazilikából. Akkor fogtam meg a kezét, és onnantól kezdve nem engedtem el.”

Péter története nemcsak sportolók számára tanulságos, hanem mindazoknak, akik valaha megkérdőjelezték: merre tovább, és hogyan találhatják meg önmagukat. „Nekem csak nyereségérzésem van” – vallja, és ezt az érzést mindannyiunk számára példává emeli.

A beszélgetés a lejátszóra kattintva hallható.

A Mégis podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös podcastja. Az adások támogatója a Szerencsejáték Zrt. Köszönjük a Magyar Paralimpiai Bizottság szakmai támogatását a 3. évad elkészítéséhez.