Simonton-tréning: „Bennünk van a gyógyító erő” – Daganatos betegek sikertörténetei

A daganatos betegségek hátterében mindig lelki okok, traumák állnak?

Lehet, hogy vannak lelki eredetűek is, de ez erős általánosítás. Komplex problémáról van szó, amibe belejátszik a táplálék, a víz, a levegő, a stressz, a személyiség. Ehhez jön valami utolsó csepp, amely az immunrendszert végleg ledönti. Apósom világéletében rákkeltő vegyi anyagokkal dolgozott, mégis akkor lett leukémiás, amikor anyósom meghalt. Általában megvan ez a pont a betegeknél, az életkrízisek: nyugdíjba vonulás, a gyerekek kirepülése, munkahelyvesztés, válás, vagy amit hoz a múltból, a gyerekkorából. De nem szabad bűntudatot táplálni az okok keresésével.

Hogy jött az indíttatás, hogy rákos betegekkel foglalkozz?

Amikor először hallottam a Simonton terápiáról, rögtön éreztem belül, hogy ezt kellene csinálnom. Ugyanakkor kizárt dolognak tartottam, hiszen annyira érzékeny vagyok, bárkivel együtt sírok.

Amikor rákos lett az édesanyám, a nagymamám, a férjem és a legjobb barátnőm, mégis megadtam magam. Mivel náluk működött a terápia, 12 évvel ezelőtt én is megtanultam, és azóta alkalmazom.

Mit lehet tudni erről a módszerről?

Carl Simonton onkológus és Stephanie Simonton pszichoterapeuta dolgozták ki a saját texasi klinikájukon. Ide végstádiumú betegek érkeznek, akiknek a negyede teljesen meggyógyul, és további egy negyedük hosszabb ideig, jó életminőségben él. Mindent megtesznek értük, amit lehet, sokféle gyógyulási módszert kipróbáltak. Az életmódváltástól kezdve a tornán át a gondolkodásmódig, a célok megfogalmazásáig mindent ötvöztek. Kidolgoztak egy tréninget, amely más krónikus betegségek esetén is alkalmazható. Dolgozom például egy izomsorvadásos, kerekesszékes fiatalasszonnyal, aki csak nyak fölött mozog. A másfél év során elkezdtek visszanőni az izmai. Erre mondjuk azt, hogy ilyen nincs, pedig az orvosok látják, és a gyógytornász is tapintja. Szinte nincs lehetetlen, sok minden az ember fejében dől el. A képzelet óriási fegyver, hihetetlen dolgokra képes. Bennünk van a gyógyítóerő.

Mindeközben nagyon fontos lehet a közösség szerepe, hogy ne egyedül menjenek ezen az úton.

A módszert meg lehet tanulni egyénileg és könyvből is, de amit a sorstárscsoport ad, az elképesztő erő. Bármikor felhívhatod a másikat, aki jól tudja, hogy min mész keresztül. Emellett ez információs bázis is az orvos ajánlásától kezdve bármilyen segítségig. Közben pedig mély barátságok szövődnek. A Covid nagy hozadéka volt, hogy az online csoportokat is megengedték. Ennek köszönhetően került kapcsolatba egy anyaországi és egy külföldön élő csoporttag, akik mindketten elveszítették a férjüket.

Képzelheted, milyen segítséget jelentett ez a barátság annak a fiatal anyukának, aki külföldön maradt egy szál egyedül, egy pici gyerekkel! Azóta is rendszeresen találkoznak.

Egy családtag vagy hozzátartozó lelkileg ugyanúgy elszenvedője a betegségnek?

A hozzátartozók általában még jobban szenvednek, mert a beteget viszi a mókuskerék, jár kontrollra, vizsgálatra, kezelésre, a hozzátartozó pedig maximum fuvarozza, tehát teljesen tehetetlen, ráadásul erősnek kell mutatkoznia. Mivel el kell rejteniük az aggódást, gyakran utólag jön ki a sok feszültség, amikor elvesztik a szerettüket, vagy amikor az meggyógyul.

Mindenképp a gyógyulás a cél, vagy inkább egy olyan életminőség megélése, hogy a hátralévő idő ne rettegés és kínszenvedés legyen, hanem örömteli időszak?

Ez a lényeg. A betegség valójában lehetőséget ad arra, hogy az ember elkezdje élni a saját életét. Azt mondják a bölcsek, hogy minden szenvedés az ébredés kapuja lehet. Nem biztos, hogy az is lesz, de ha igen, onnantól egy csodálatos élet kezdődik. Felkérésre egészségügyi dolgozóknak is tartok tréningeket, és ha nem tudnám, melyik a betegek és melyik a gyógyítók csoportja, azt mondanám, hogy a betegek az egészségesebbek lelkileg.

Az elején fel szoktunk sorolni húsz különböző örömforrást, amire építjük a gyógyulást. A betegek összeírják, az egészségügyi dolgozók pedig alig néhányat tudnak kipréselni magukból.

Az önismeretnek milyen szerepe van a gyógyulásban?

Sokszor mások elvárásainak felelünk meg, vagy úgy neveltek, hogy a sor végére tegyük magunkat. Egyik betegem úgy fogalmazott, hogy még a kutyának is hamarabb adok vacsorát, mint hogy leüljek az asztalhoz. És előkerül a kérdés, hogy nem önzés-e, ha magammal is foglalkozom. Hát, nem! Ha történik veled valami, ki fog gondoskodni a családodról? Az ő érdekükben is érdemes magad tölteni. Ahogy egyik kedves betegem fogalmaz: üres tányérról nem lehet kínálni.

A REGEA Alapítvány kirándulásokat is szervez a betegeknek - Kép: REGEA Alapítvány

Van kedvenc gyógyulástörténeted?

Orosz Juli nem daganatos beteg, hanem tüdőfibrózisa volt, amit csak a transzplantáció gyógyít. Egy nagy oxigénpalackkal jött a csapatba, két fiatalember cipelte utána. Megkérdeztem tőle, hogy mi a célja, a nagy álma. Azt válaszolta, hogy szeretne előadásokat tartani motivációs trénerként, de úgyse érdekelne senkit, hogy mit gondol. Biztattam, hogy próbálja ki kicsiben, tartson nekünk előadást. Óriási sikere volt, hatalmas tapsot kapott a csoporttól. El is indult az úton, és motivációs tréner lett. Mindent megtanult, amit lehetett a coachképzéstől kezdve az asszertív kommunikáción át, és fantasztikus előadásokat tart.

Ahogy ezt elkezdte, javultak a laboreredményei, sőt ki akarták venni a transzplantációs programból.

Komoly dilemmát jelentett számára a döntés, végül csak bevállalta. Rövid idővel a műtét után köztünk ült, össze-vissza varrva, új tüdővel, maszkban és kesztyűben, de boldogan. Annyi szép történet születik. Van, aki elkezdett énekelni; van, aki túrákat vezet; van, aki egyszerűen csak nem hagyta magát; van, akit az első unokája születése gyógyított meg.

Hogy lehet megélni, ha mégis elveszítetek valakit a közösségből? Nem nagy csalódás?

De, nagy fájdalommal és sírással jár. Annak idején, kezdőként, eltitkoltam, nem mondtam el a csoportnak, nehogy elvegyem a reményüket. Hogy én mit kaptam, amikor ez kiderült! Pont ez az egészséges út: ha együtt vagyunk, együtt is köszönünk el, és ha valaki elmegy, akkor együtt emlékezünk. Ez történik Ildikó névnapkor is, egy fiatal hölgy emlékére, aki három kisgyereket hagyott itt. Minden évben találkozunk Ildikó kedvenc helyén, a Bükkben. Ez egy vidám hangulatú összejövetel, ahol túrázunk, sportversenyt szervezünk a gyerekeknek, zsíros kenyeret eszünk. Egyszer úgyis el kell menni mindenkinek, és példát adunk, hogy így is lehet emlékezni.

Fel lehet készülni előre a távozásra?

A betegek sokszor tőlem kérnek elnézést, hogy csalódást okoznak, mert nem tudtak meggyógyulni. Borzasztó fontos, hogy erről beszéljünk.

Az a gyermek, akinek úgy megy el az anyukája vagy apukája, hogy tabutéma volt a betegség, veszélyeztetett lesz, meginog a lelki egyensúlya.

Dr. Simkó Csaba, a miskolci hospice osztály vezetője az előbb említett Ildikó családját hívta össze, és mindenkit leültetett körben, hogy elköszönjenek és elmondhassák, amit gondolnak. Az egyik kisfiú megkérdezte: biztosan nem ő az oka az anyukája betegségének? A doktor úr megnyugtatta, hogy nem, ennek semmi köze hozzá. És ha ez nem kerül szóba, lehet, hogy egy életen át hordozta volna.

Az érintettekkel együtt sírsz és nevetsz; felemelő, olykor viszont tragikus történetek részese vagy. Hogyan éled meg mindezt?

Egy onkológus-sebész könyvet írt Szeretet, gyógyítás, csodák címmel. Amíg nem olvastam, bűntudatom volt, hogy mindent elkövetek, amit nem szabad ebben a szakmában. Közel engedem és megszeretem a pácienseket, nem védem magam a fájdalomtól, és veszélyeztetett vagyok a kiégésre, mert teljesen bevonódom. Az orvos leírja azt az utat, ahogyan a távolságtartó, futószalagos hozzáállástól eljutott a Simonton csoportokig. Ő is ugyanígy bevonódik, és megerősített abban, hogy ezt csak így érdemes csinálni. Ezáltal én is fejlődöm, és nagyon sokat kapok.

Bővebb információ a regea.hu oldalon.