„Van bennem egy kiolthatatlan győzelemvágy” – Simon Petra a kézilabdában és a jogi pályán is nyerni akar

Amikor azt mondom: Simon Petra, válogatott kézilabdázó – mit tennél még hozzá a névjegyedhez, hogy jobban megismerjünk?

A Ferencváros irányítója, 21 éves, joghallgató. Határozott, lelkiismeretes, makacs ember. Bevállalós is vagyok, de türelmetlen is. A makacsságom része az eltökéltség: mindenáron ragaszkodom ahhoz, amit elhatároztam, vagy amit az eredmény érdekében tudom, hogy meg kell tennem.

Kislányként is ilyen voltál?

Igen. És egy nagyon fontos dolgot még nem is említettem: a győzelemvágyat. Imádok nyerni, szerintem ez az egyik legmeghatározóbb tulajdonságom. Ezzel együtt nagyon utálok veszíteni, ez folyamatosan hajt előre. Van bennem egy kiolthatatlan láng a győzelem iránt – legyen szó társasjátékról vagy bármi másról.

Ezt a családból hoztad?

A szüleim is sportoltak, onnan is eredhet, de az évek során magától kialakult bennem. Az iskolában is maximalista voltam. Öt évig jártam gimnáziumba a nyelvi előkészítős nulladik évvel együtt, és a tizenhárom év alatt végig kitűnő voltam. Az érettségim is kitűnő lett. Az életem célorientált: semmit sem csinálok félgőzzel, mindent százszázalékosan próbálok megoldani. Persze az egyetem már más terep. Fejben is át kellett állnom arra, hogy ott néha akár egy kettes is ötösnek is számíthat.

Úgy hangzik, mintha mindezt magadtól várnád el, nem a környezeted követelné meg.

A szüleim sosem támasztottak ilyen elvárásokat. Ha rosszabb jegyet vittem haza, még ők vigasztaltak, hogy nincs semmi probléma. 

Az elvárásokat saját magam elé állítom. Ez így nehezebb, mert ha nem tudom megugrani, akkor magamban csalódom.

Persze ha sikerül, minden szuper. De sajnos nem mindig sikerül.

Olyankor hogyan reagálsz, összetörsz, sírsz vagy dühöngsz?

Változó. A kézilabdában tudom, hogy mindig van esély javítani, ezért ott elfogadóbb vagyok magammal. A magánéletben vagy a tanulásban viszont néha hajlamos vagyok úgy érezni, mintha összedőlne a világ. Anyukám ilyenkor mindig mondja, hogy nem dőlt össze, én pedig makacskodom, hogy de.

A sportban nagyon fiatalon reflektorfénybe kerültél – ezt hogyan élted meg?

Nem éreztem különösebb nyomást emiatt. Szeretem, amit csinálok, örültem, hogy eljutottam egy bizonyos szintre, de közben tudtam, hogy még rengeteget kell dolgoznom. Fontos volt, hogy ne csak bemutatkozzam magas szinten, vagy legyen egy-két jó meccsem, hanem tartani is tudjam a szintet. Azt is tudtam, még messze van mindaz, amiről gyerekként álmodtam. Úgy neveltek, hogy örüljek annak, amit elértem, mert az önbizalmat ad, de nem szabad elszállni. A földön járva maradhatunk igazán emberek.

Milyen meccshelyzeteket szeretsz a legjobban, hogy viseled, amikor rajtad van a felelősség?

Nagyon szeretem a kiélezett helyzeteket, a szoros végjátékokat. Vannak a „hidegkirázós” meccsek, amikor nagy a tét, és mindenki feszültségszintje az egekbe szökik – engem ezek kifejezetten feldobnak. A felelősséget is szeretem felvállalni. Fontos helyzetekben imádok a pályán lenni, döntéseket hozni, bevállalni azt, ami abban a pillanatban a legkézenfekvőbb.

Kép

Simon Petra – Kép: fradi.hu

Ha kiélezett mérkőzésen hibázol, mennyire tudsz gyorsan túllépni rajta?

Ebben sokat fejlődtem. Mindenki hibázik, ez természetes. Ha viszont egymás után jönnek a rossz döntések, akkor tudni kell, mibe kapaszkodhat az ember – például abba, amit jól csinál. Régebben nagyon szigorú voltam magamhoz, ma inkább meccs után gondolom át, mit kellett volna másképp. Sokszor visszanézem a saját játékomat, hogy a jövőben javítani tudjak.

Golovin Vlagyimirt, a válogatott szövetségi kapitányát sokan ismerik már a kézilabdán túl is. Te milyennek tartod őt, mit lehet tőle ellesni?

Nagyon jó ember. Külön figyelmet fordít a játékosok mentális egészségére, pszichés állapotára, ami az élsportban kulcsfontosságú. 

Sokan csak a fizikális meg a taktikai oldalra gondolnak, pedig rengeteget számít, egy játékos hogy van, mit érez, miből merít erőt téthelyzetben. 

Ő többször is leült velem beszélgetni, egy az egyben is elmondta a véleményét. Amikor kevesebb időt töltöttem a pályán, akkor is segített visszaépíteni az önbizalmam. Mondta, hogy neki az a „Simi” kell, aki bevállalós, aki bármikor veszélyes a kapura, és mer vállalkozni.

A csapattársakkal mennyire beszélgettek mély, magánjellegű dolgokról?

Nagyon sokat. Mindennap együtt töltjük a napunk felét, így természetes, hogy szóba kerül a család, a párkapcsolat, az életünk. Néha össze is járunk, a sport nagyon összehozza az embereket. Van, akivel a klubon túl a válogatottban is együtt vagyunk, velük még szorosabb kötelék alakult ki. De a háttérstáb tagjai, akár a masszőrünk is jól ismeri az életünket. Vele sem csak akkor beszélgetünk, amikor felfekszünk a masszázsasztalra.

Mennyire tapasztalod, hogy a Ferencváros különleges klub?

Mindenki érzi, hogy hatalmas klub, nagy történelemmel. Amikor felvesszük a mezt, tudjuk, mit képviselünk. A legjobbunkat akarjuk adni a szurkolóknak, akik szintén a klub részei. Az, hogy ilyen közönség előtt játszhatunk, akik folyamatosan biztatnak minket, felemelő érzés.

Válogatott játékosként az utcán is felismernek?

Egyre többen. Ilyenkor mosolygok, gratulálnak, néha közös képet is kérnek. Jó érzés, hogy civil ruhában is felismernek, nem csak mezben vagy melegítőben. Örülök, hogy ennyien követik a sportot, ezen belül a női kézilabdát.

Tanulásban miért éppen a jogot választottad?

Mindig szerettem a rendszereket, az igazságosságot és a történelmet. Másfél év után azt mondhatom, nagyon tetszik a jog, látok benne potenciált. Ha majd véget ér a kézilabdás karrierem, jó alap lehet egy új szakmai út felépítéséhez. Néha talán unatkoznék is a kézilabda mellett, ha nem lenne ott az egyetem. Mivel minden évben új tárgyak jönnek, még nem tudom pontosan, hosszú távon melyikkel foglalkoznék. Volt, amiről azt gondoltam, biztosan nem az én világom – például a büntetőjog –, aztán amikor elkezdtük tanulni, izgalmasnak találtam. Néhány éven belül biztosan letisztul bennem, merre szeretnék elindulni.

Hogyan segítik egymást a jogi tanulmányok és a sport?

Sok hasonlóság van köztük. A jogról azt mondják, „seggelős”, sokat kell tanulni. Szerintem nem vészes, de alázat és kitartás kell hozzá. Tudod, hogy még négy év hátravan, nem látod pontosan, hová vezet az út, de akkor is le kell ülnöd tanulni, akár latinul magolni. 

A kettőben az is hasonló, hogy a sport sem kiszámítható, és a jogban is rengeteg változás történik. Emellett mindkettőben fontos a rendszer és a struktúra.

Azt is lehet mondani, hogy jól kiegyensúlyozza egymást a kettő?

Ha egy edzés nem sikerül jól, a tanulás segít, hogy ne rágódjak rajta. Amikor hazamegyek, és otthon tanulnom kell, teljesen kikapcsol az agyam, csak arra koncentrálok. Ez segít kiszakadni abból a világból, ami néha nagyon nyomasztó is tud lenni. Az élsportban sokan küzdenek kiégéssel, főleg, akik fiatalon kerültek a csúcsra. Amikor már azt érezném, hogy túl sok, nekem van egy másik világ, amibe átléphetek.

Kép

Simon Petra – Kép: fradi.hu

Olyan, mintha lenne két éned, és tudnál köztük váltani?

Pontosan.

Összeegyeztethető a kettő?

Nagyon ritkán adódik ütközés. Ha mégis, kivételes tanulmányi renddel tudok más időpontot kérni. Eddig nem volt olyan, hogy meccs vagy edzés miatt ne tudtam volna levizsgázni, még a világbajnokság közben is megoldottam.

Ha mindkettőből ki akarsz kapcsolni, mit csinálsz?

A családommal vagy a párommal vagyok. Nagyon szeretek utazni, bár erre nincs sok időnk. Télen általában kapunk egy hetet, nyáron valamivel többet. Ilyenkor is van kiadott futó- és kondiprogram, amit megcsinálok, de azon túl szeretek programokat szervezni, nem vagyok otthonülős típus.

Melyik utazásod volt a legemlékezetesebb?

Nagyon szeretem Olaszországot. A páromhoz és hozzám is közel áll az olasz kultúra, a gimnáziumban olaszul is tanultam. Tetszik az életfelfogásuk, hogy néha csak kiülnek beszélgetni, nem rohannak. A tengerpart, az ételek, az italok mind megfogtak. De bármerre szívesen utazom. Ha nincs rá lehetőség, latinos zenéket hallgatok vagy magyar előadókat. Nagyon szeretek olvasni is, főleg Musso könyveit. Könyvesboltba járok, figyelem az újdonságokat, vagy csak elolvasom, amit anyukám a kezembe ad. A családdal és a barátokkal társasjátékozni is imádunk. A sorozatok közül végignéztem az Alfahímeket meg a Stranger Things-t, Max és Dustin karaktere volt a kedvencem.

Milyennek szeretnéd látni magad öt év múlva?

Nagy álmom egy Bajnokok Ligája Final Four-szereplés, nagyon örülnék, ha öt éven belül sikerülne. A BL-győzelem pedig még ennél is nagyobb álmom. 

2027-ben itthon rendezzük a világbajnokságot, ami hatalmas lehetőség a válogatottnak – nagyon boldog lennék, ha ott dobogós helyezést érnénk el. 

Szeretnék kijutni az olimpiára, hogy két olimpián is játszhassak, legközelebb akár jobb eredménnyel, mint Párizsban. A következő öt évben szeretnék lediplomázni is. És természetesen boldog akarok lenni.

Most boldog vagy?

Igen. Teljes mértékig harmóniában vagyok az életemmel.