Semsei Rudolf: „Eszter a fele-ségem, a gyermekeim anyja és a legjobb haverom”

„Csapatjáték szerelemmel” – ez a most kezdődő, immár 13. Házasság Hete rendezvénysorozat mottója. Az esemény „nagykövetei” idén Dobay Eszter és férje, Semsei Rudolf, több budapesti belvárosi vendéglátóhely, köztük a Vakvarjú éttermek tulajdonosa. Négy gyermekük van. Huszonévesen találkoztak, és véleményük szerint a Jóisten is segítette őket abban, hogy a felnőtté válás rögös útján nem eltávolodtak egymástól, hanem igazi csapatjátékosok módjára szépen összecsiszolódtak. Harmónia – amire oly sok házaspár áhítozik, nekik megadatott, persze rengeteget tettek is érte. Íme, az ő receptjük.

Kép: Vivien Naomi Photography/Harmat

– Miért érzitek fontosnak, hogy a „nagykövetei” legyetek ennek az eseménysorozatnak, és népszerűsítsétek a házasságot?

Dobay Eszter: Mert mi is hiszünk benne, és a gyerekeink mellett más fiataloknak is példát szeretnénk mutatni. A házasság nemcsak egy papír, ahogy manapság sokan beszélnek róla, hanem ad egy belső tartást is ahhoz, hogy egy életen át ki tudjunk tartani a választottunk mellett. Nekünk ebben egyébként a Jóisten kegyelme is rengeteget segít.

Semsei Rudolf: Régen apró finomhangolásként csavargattuk az autós rádiót, amikor az érdi emelkedőnél elment az adás. Reméljük, hogy az ifjú házasok vagy a házasulandók is pici finomhangolásokat tudnak tenni a kapcsolatukon a mi életpéldánkon keresztül. Nekem Eszter elsősorban a „fele-ségem”, és Istennek hála, vannak gyermekeink is. Egyébként éppen őmiattuk van különösen nagy jelentősége annak, hogy a szüleik házasok. Nemcsak együtt élnek, nem kollégiumi lakótársak, hanem házasok. Ez egy életre szóló eskü, amihez tartanunk kell magunkat. Ha megromlik egy kapcsolat, nem eldobni kell, hanem megjavítani. Egy-egy nehezebb időszak után mi a templomban tett szentségi fogadalmunkból tudunk erőt meríteni a folytatáshoz. 

– Nagyon fiatalon találkoztatok, mi fogott meg benneteket a másikban?

Eszter: Tizenéves korunk óta ismerjük egymást, mindig képben voltunk, hogy épp mi van a másikkal. Rudi 24, én 22 éves voltam, amikor összejöttünk, és rá három évre házasodtunk össze. Nagyon vonzott Rudi optimizmusa, életszeretete, az, hogy szenvedélyes mindenben, amit csinál.

Rudolf: Az fogott meg Eszterben leginkább – azon túl persze, hogy vonzónak találtam –, hogy már a kapcsolatunk elején is nagyon jókat tudtunk beszélgetni, és ez ma is így van. Egy kulcskarikával kértem meg a kezét, azt mondtam, hogy szeretném vele bearanyozni. Eszter nem ugrott azonnal a nyakamba, mint ahogy a filmekben szokás, kért egy kis időt. Ez engem akkor nagyon bosszantott.

– A filmekben gyémántgyűrűvel történik a lánykérés. Nem ez lehetett a gond?

Rudolf: (nevet) Valakinek biztos ez a fontos, de tudtam, hogy Eszternek nem szeretetnyelve az ajándék, mint ahogy nekem sem, ezért inkább ezzel a romantikus húzással akartam emlékezetessé tenni a lánykérést.    

Eszter: Igent mondtam, csak az időpontban, hogy pontosan mikor, egy vagy két év múlva legyen-e az esküvő, nem voltam biztos. Ezzel kapcsolatban kértem egy kis időt. Előtte nem sokkal halt meg édesanyám, korainak éreztem volna egy azonnali esküvőt.

– Hány éve vagytok házasok, és hogy jöttek a gyerekek?

Rudolf:

Jövőre lesz a 20. házassági évfordulónk, született négy csodálatos gyermekünk, és a szerelmem egy picit sem csökkent Eszter iránt.

Az esküvő után két évvel született meg az első gyermekünk, aztán rá két évre a második, majd négy év múlva a harmadik, és újabb négy év elteltével érkezett a negyedik.

Kép

A Semsei család

– Szerintetek mi tart össze két embert, mitől működhet jól egy házasság?

Rudolf: Fontos, hogy hasonló értékrendű társat válasszunk, és ha nem is gondolkodunk mindenről teljesen egyformán, fogadjuk el, hogy a másik elképzelései eltérhetnek a miénktől. Számít persze a külsőség is. Elhagynia, elhanyagolnia magát egyik félnek sem szabad.  Folyamatosan törekednünk kell olyan vonzónak maradni a másik számára, mint amilyenek a kapcsolat elején voltunk. Nálunk ez vált be.

Eszter: A dicséret még nagyon fontos szerintem, hogy folyamatosan értékeljem a másik erőfeszítéseit. Rudinak alapvetően ez a szeretetnyelve, és én ezt megtanultam. Én sem rejtem véka alá egyébként, hogy ennyi idő után is jólesik, ha rám segíti a kabátot, vagy kinyitja előttem az ajtót. Rudi is jól tudja, hogy engem az apró szívességekkel tud levenni a lábamról, mert nekem meg ez a szeretetnyelvem.

Ha belekényelmesedik az ember a kapcsolatba, nem figyel a másik igényeire, óhatatlanul ellaposodik, aztán ki is hűl a házasság.

Rudolf: Egy házasság „működtetése” sokban hasonlít egy étterem üzemeltetéséhez. Mindenki az esküvőjére készül nagy erőkkel, pedig a házasságra kéne. Az étteremnek sem a megnyitása a legnagyobb attrakció, hanem az, ha hosszú éveken keresztül tudod nívósan üzemeltetni. Ehhez rengeteg befektetett energia szükséges, ami viszont általában megtérül, legyen szó étteremről vagy a házasságunkról.

– Ti a hagyományos családi munkamegosztás szerint éltek: a férj keresi meg a betevőre valót, a feleség pedig ellátja az otthoni teendőket, őrzi a családi tűzhely melegét. Mindig ilyen egyértelmű volt számotokra ez a feladatmegosztás, soha nem okozott konfliktust köztetek?

Rudolf: Alapvetően tényleg ez a „leosztás”, annyival kiegészítve, hogy nekem sem derogál a házimunka. Zokszó nélkül pelenkáztam, amikor kellett, kérés nélkül megterítek, letörlöm az asztalt vacsora után, és ha Eszter elalszik az esti imánál, természetes, hogy én fektetem le a gyerekeket. Apukám is mindig besegített otthon, és nekem is ez lett a természetes. Nem várom el Esztertől, hogy kiszolgáljon, és a gyerekeknek sem hagyom, hogy ugráltassák. Akinek kell a só, az elbattyog érte, ennyi.

Eszter: Persze van olyan is, hogy a nap végére Rudi teljesen kimerül, ez normális, ilyenkor én viszem a feladatok java részét. Fontos, hogy figyeljünk a másik igényeire. „Csapatjáték szerelemmel” – ez a házasság.  

Kép

Kép: Vivien Naomi Photography/Harmat 

Rudolf: Eszterrel tényleg úgy működünk, mint a csapattársak: kiegészítjük, támogatjuk egymást a közös céljaink elérése érdekében. A szerelem az, ami megkülönbözteti ezt a csapatjátékot, a házasságot a többitől, akár egy éttermi csapat működésétől.

A szerelmet pedig folyamatos munkálkodással azért kell ébren tartani, mert a gyerekek idővel kirepülnek, mi viszont együtt, egy fedél alatt fogjuk leélni az életünket, és egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan.

– Nyilván nektek is voltak nehéz időszakaitok? Hogy jutottatok túl rajtuk?

Eszter: Rögtön a kapcsolatunk elején, amikor anyukám beteg volt, az rengeteg feszültséget generált köztünk. Rudi nem értette, hogy miért töltök annyi időt otthon, miért nem vagyok mellette folyamatosan.

Rudolf: Ez szimplán önzőség volt a részemről, tényleg nehéz időszak volt, szerintem a Jóisten segített minket akkoriban (is), hogy együtt maradjunk.

Eszter: Viszont múlt év végén hunyt el az apukám, szintén rákban, és most már teljes mellszélességgel tudott Rudi támogatni.

Rudolf: Az önkritika és a változni, alkalmazkodni akarás szerintem elengedhetetlen minden emberi kapcsolatban. Nekem is rengeteget jelentett, hogy amikor tele voltunk jelzáloggal, Eszter nem nyaggatott, nem aggodalmaskodott, hanem hagyott dolgozni. Többet vállalt az otthoni teendőkből, és mindvégig vakon bízott benne, bennem, hogy ura vagyok a helyzetnek. Nagyon nagy szerencsém, hogy Eszter „úgy van kódolva”, hogy hivatásának érzi az anyaságot, és nincs hiányérzete amiatt, hogy évekre kiesett a munkából. Ha nagyobbak lesznek a gyerekek, és szeretne „önmegvalósítani”, akkor pedig majd én fogom támogatni.

– A jegyesoktatás hogy fér bele az életetekbe? Ez egyfajta misszió?

Rudolf: Igen, és a gyermekeink óvodáját fenntartó egyesület vezetését is ilyen megfontolásból vállaltuk el. Úgy gondoljuk, hogy kötelességünk tovább adni abból, ami nekünk adatott.

Eszter:

A társadalmi munkákra mi az életünk színfoltjaiként tekintünk. A jegyesoktatásokon például nemcsak adunk, hanem mi is rengeteget kapunk a fiataloktól.

– Ki a szigorúbb szülő?

Eszter: Alapvetően Rudi. Szerinte már 10–12 évesen simán beállhatnának a gyerekek nyáron az étterembe segíteni, szerintem ez még nagyon korai lenne.

Kép

A Semsei család

Rudolf: Szeretném, ha egyszer nem minden az ölükbe hullana, hanem megtanulnák, hogy kemény munkával honnan hova lehet jutni. Ha a nagyok egy drágább cipőre vágynak, a felét már most is maguknak kell előteremteniük. Az egy különleges ajándék lesz egyébként, ha majd az egyik gyerek a nyomdokaimba lép, de alapvetően azt szeretném, szeretnénk, hogy a saját vágyaikat legyenek képesek megvalósítani.

– A hétköznapi stresszt hogy vezetitek le? Mi az, ami feltölt titeket?

Rudolf: Sok a dolgunk, de nekünk ez így jó. A közösségi vállalásokat is azért keressük, tesszük, mert feltölt. A munkámra sem teherként, nyűgként tekintek, hiszen igazi „flow élményt” nyújt, illetve, ha már nem, akkor váltok, új célokat tűzök magam elé. Nyilván ez csak úgy működhet, ha otthon harmónia van. Fontos az is, hogy adjunk a másiknak szabadságot.

Teljesen természetes, hogy Eszternek időnként szüksége van kimozdulni, beszélgetni a barátnőivel is, ahogy én is kapok kimenőt, időnként ellógok sörözni a haverokkal, az „ökörkörrel”. Akkor is van erre igényem, ha történetesen egyébként Eszter a legjobb haverom.

Eszter: Nagyon szeretünk színházba is járni. Már könnyű a dolgunk, mert a nagyok vigyáznak a kicsikre. Van egy „házas közösségünk”, akikkel kéthetente találkozunk, beszélgetünk, számunkra fontos témákról. Több forrásból merítünk tehát erőt a hétköznapokhoz: a hitünkből, a családi és baráti kapcsolatainkból, és persze egymásból, a közös programjainkból. Ez mind kell ahhoz, hogy jól működjünk egyénileg, házastársakként és szülőkként is. Nélkülözhetetlen, de nem kizárólagos forrásai vagyunk egymás boldogságának. Szerencsére ebben is egyetértés van közöttünk.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti