Egy budapesti előadása után beszéltem meg vele találkozót, már a telefonban figyelmeztetett: „Sokan akarnak majd beszélni velem, nem küldhetem el őket. Tud várni?” Mintha...
Hajléktalan zarándokok fürdője
Bagdy Emőke
Életfélelem-halálfélelem
Böjte Csaba
„Csodálkozzunk rá a barokk mestereinek alkotásaira!” - Böjte Csabával
Böjte Csaba Pompeo Batoni Szent Család c. képéről Számomra Jézus Krisztus egyik legszebb, irányt adó kijelentése az Evangéliumból: "Azt szeretném, hogy az én örömöm...
Halálba rejtett élet - Harcsa Veronika gondolatai a Schiele-kiállításról
Mit vár az ember, amikor kiállításra megy? Művelődni, gyönyörködni vagy éppen felzaklatódni vágyik. Mit vártam én a Schiele kiállítástól? Azt gondoltam, elsősorban aktokat fogok...
Szám Kati
Átlépni a remény küszöbét – Beszélgetés Dr. Roska Tamás akadémikussal
Dr. Roska Tamás egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja számos kitüntetés mellett 2002-ben elnyerte a Bolyai-díjat, 2007-ben Prima Primissima-díjat kapott, 2010-ben a Magyar...
Molnár-Bánffy Kata
Négygyerekes anya a WHO élén
Dr. Pusztai Zsófia hat hónapos terhes volt az első kisbabájával, amikor egy korábbi interjú eredményeként felajánlották neki az irodavezetői állást. A WHO-nál 4+2 hónap...