Őszi reggel

Amolyan első reggeli kedvetlenség ül a fiatal lány arcán, ünneplőben van, évnyitóra indulhat. Lázasan kutatok gondolataimban, mikor is hallottam ezt utoljára. Ezt a varázsigét. Ezt a bűvszót, a kreativitást, amely rendszerint szimbiotikusan fordul elő egy másikkal, a motivációval. Nem kell sokat keresnem, számos emlék bukkan elő.

Például azé a fiatal, pályakezdő kollégáé, aki néhány hónap után azért hagyta ott biztos, de sokat követelő, patinás munkahelyét, mert úgy érezte, motivációját megfojtják, és nem hagyják kiteljesedni a kreativitását, mert gyakran kijavítják.

Vagy egy másik ifjú ismerősömé, aki úgy véli, hogy egy iskola vagy munkahely csak akkor jó, ha teret enged kreatív energiáinak. Vagy éppen azé a hallgatóé, aki a harmadik szövegjavítás után sértődötten jelezte, hogy eddig még mindig nagyon kreatívnak tartották az írásait, nem érti, nekem mi lehet a problémám.

Egy munkafelvételi beszélgetésen egyszer azután nem bírtam magammal, és a hirdetés-szöveg ízű bemutatkozást követően, mely szerint az illető „nagyon szeret emberekkel kommunikálni, jól tud csapatban dolgozni és kreatív”, megkérdeztem, hogy mit ért „kreativitás” alatt. Azt válaszolta, hogy azt, amikor egyéni módon oldunk meg egy feladatot.

„Tehát például egyénileg megírunk egy levelet?” kérdeztem, remélve, hogy leleplezi provokációmat. Ehelyett, kis gondolkodás után jelezte, hogy tulajdonképpen igen. Éreztem, hogy most kreatívan megfogtam.

Az a gyanúm, hogy ezek a szlogenszerű sikerszavak a sok készség- és kompetenciafejlesztés gyümölcseként értek meg. De nem ártana, ha mellékhatásaikra felfigyelnénk. Ahogy elnyomják például az alázat és a szolgálat szavakat.

Mert néha bizony motiváció nélkül is tanulni és dolgozni kell. Néha, sőt elég sokszor kreativitás helyett el kell végeznünk a feladatainkat. És el kell fogadnunk, hogy nem alkottunk, csak tettünk. Hogy ennek is van méltósága.

Nehéz ma az iskolába járóknak, a pályakezdőknek. Mert olyasmit várnak a hétköznapok kötelességteljesítéseitől, amit a nyári jégkrém-, és üdítőreklámok, a videófeltöltő honlapok és számítógépes programok ígértek. Új, édes, izgalmas valóságot.

És csalódnak, amikor kiderül, hogy nem úgy kell csinálni, ahogy ők gondolták, hogy lesz, aki kijavítja őket. Sokadszor is. Amikor rá kell jönniük, hogy a kreativitás nem az egyéniség forradalma, hanem közösségi érvényű teremtés. Csalódnak, amikor felismerik, hogy az ötlet a legkevesebb: kitartás, szorgalom, tudás és belső tartás kell a tanuláshoz és a munkához is. Mert alkotni csak úgy van értelme, ha hatunk és gyarapítunk is általa.

Itt vannak tehát a motiválatlan őszi buszjáratok, házi feladatok és az antikreatív óra- és munkarendek. És nem marad más, csak a remény. Mert úgyis az hal meg utoljára. Közvetlenül a kreativitás után…