Ősfák, bobpálya, különleges palacsinták – Egy meglepően gyerekbarát magyar város, ahova érdemes elutazni

Valószínűleg nem ez az első hely, amely eszünkbe jut, amikor a családi nyaralást tervezzük, de aki egyszer ellátogat a Bükk hegység lábánál fekvő, gyönyörű városba, garantáltan elkezdni tervezni a visszatérést. Remek adottságai miatt a kellemes, hegyvidéki klímát kedvelők, a fürdőzni vágyók és a természet nyugalmára éhezők igényeit egyaránt kielégíti Miskolc, ez a meglepően színes, élettel teli egyetemváros.

Miskolc
Kép: pannontenger.hu

Rengeteg itt a jól karbantartott, igényes, tiszta zöld terület. Mindjárt a város szívében, a régi Népkert óriási fái között három árnyas, csudaklassz játszóteret találunk, ahol a forróságban is kikapcsolódhatnak, biciklizhetnek a gyerkőcök, ezt semmiképp sem szabad kihagyni.

Közel van ide a Herman Ottó Múzeum, amely rendkívül gyerekbarát tárlatával, a Pannon-tenger Múzeummal kápráztatja el a látogatót. Interaktív, játékos módon, észrevétlenül tanulhatnak itt a Kárpát-medence földtörténetéről, vulkánokról, ásványokról, de persze nem hiányozhatnak a kisfiúk kedvencei, a dinók sem, vagy épp a rudabányai őslénytani lelőhely leletegyüttese. A kiállítás régészetileg legjelentősebb része pedig a bükkábrányi lignitbányából tökéletes állapotban előkerült 7 millió éves mocsáricipruserdő – itt megismerhetjük az ősfák útját a múzeumig, a feltárásról és a szállításról is megtudhatunk több mindent. A sok megfogható, elindítható, mozgatható kiállítási darab mellett modern, (valóban működő!) infotechnikai eszköz segíti a gyerekeket a látottak jobb megértésében.

A belvárosban járva ne hagyjuk ki a gyerekek kedvencét, a villamosozást sem, amely egyben a legolcsóbb, legkényelmesebb városnéző alkalmatosság. Végigzötyöghetünk vele a Szinva patak mentén, gyönyörködhetünk a barátságos sétálóutca műemlék épületeiben, és bárhol leugorhatunk egy kicsit bámészkodni a helyes üzletek, kávézók forgatagában, vagy épp elfogyasztani egy kellemes ebédet valamelyik kerthelyiségben.

Miskolc gasztronómiája mára országos rangra emelkedett, bisztrók és ételbárok sokasága várja az éhes vándorokat, ám gyermekkel érkezők számára egyértelmű, hogy a Creppy Palacsintaház a legjobb választás. Sós és édes fogások tömkelege, gusztusos szószok, mártások, egészséges fogások közül választhatunk, és mind-mind palacsinta!

A jó ebédet pedig illik lemozogni, így hát muszáj lesz felkaptatnunk az Avasra is (csak 10 perc innen, menni fog!), erre a város fölé magasodó, kis vulkanikus hegyre, ahonnan tiszta időben messzire ellátni a futurisztikus, valaha szebb napokat látott kilátóból.

Visszafelé megnézhetjük a belváros legrégibb gótikus épületét, a református templomot, innen pedig érdemes a rusztikus pincesoron indulni vissza a belvárosba. Ősszel nagyon hangulatos a színes fák között, a jó levegőn gesztenyét gyűjteni és a régi épületcsodákban gyönyörködve „időutazni”, de persze tavasszal is érdemes idelátogatni, amikor megnyílnak a pincék, és gasztronómiai különlegességeket, finom borokat kóstolhatunk.

Kép
Miskolc
Kép: Wikipedia

Miskolcnak egyébként nemcsak a belvárosi része ilyen csodás, hirtelen nehéz is kiválasztani, merre induljunk a városközpontból, de az bizonyos, hogy a Miskolctapolcai Barlangfürdő bármely évszakban elsőrangú választás. A gyerekek garantáltan emlékezni fognak erre a helyre, ahol egy igazán különleges, a természet által zegzugosra formált barlangrendszer folyosóiban pancsolhatnak. A wellness szolgáltatások, az élménymedencék, a sziklafalról lezúduló víz hangja és a sejtelmes csillagterem miatt hamar megszeretjük majd ezt a helyet.

A fürdő környéke is festői, sétára csábító parkrendszer, már-már arborétum vár mindenkit a Hejő patak mentén. A Csónakázó-tó nevéhez hűen vízibiciklizésre és csónakázásra invitál, de ha csak hattyúkat lesnénk, vagy szaladgálnánk a platánokkal, ősszel aranyba burkolódzó páfrányfenyőkkel teleültetett ősfás ligetben, azt is bátran megtehetjük itt. A hőforrások táplálta, kisebb tavon még novemberben is sárga, bíbor, lila, hófehér, egyszóval színpompás vízililiomokban gyönyörködhetünk.

Ha itt felszállunk a Dotto kisvonatra, pár perc után az Avalon Parkhoz érünk, amely egy luxusszálloda komplexum a tölgyerdő kellős közepén. A lenyűgöző, ápolt park azonban bárki számára látogatható, belépődíj ellenében pedig egy 2500 négyzetméteres, maja tematikájú játszóház várja a gyermekeket, csúszdával, mászófalakkal, tornyokkal, kötélpályával. Iskolai szünetek, ünnepek idején pedig színvonalas, animátorok által levezényelt programok is színesítik a kínálatot. Nem utolsó szempont, hogy helyes büfé is üzemel itt (a forró csokira érdemes várni), kulturált mosdókkal és pelenkázási lehetőséggel. A parkban található Magyarország egyik legmodernebb elektromos gokart pályája, olyan, amilyentől tényleg leesik az állunk. Hatéves kortól, szülő felügyelete mellett lehet használni – apukák és kisfiúk álma!

Miskolc és környéke amúgy is mintha csak az aktív pihenés szerelmeseinek lenne kitalálva. A miskolctapolcai bobpálya ugyanis májustól szeptemberig este 10-ig várja a látogatókat, de érdemes kipróbálni a Kalandtúra Parkot is, mert ott szintén gyönyörű környezetben, jó levegőn erősíthetjük az izmainkat.

Kép
Miskolc
Kép: Wikipedia

Ugyanez elmondható a Lillafüredi Sport- és Kalandparkról is, hiszen egy miskolci pihenés alkalmával Lillafüred is kihagyhatatlan, noha minimum egy hetet igényelne, hogy teljes egészében bebarangoljuk: libegő, segway túrák, kötélpálya, ejtőgép, szabaduló szoba, kisvasutazás, barlanglátogatás, meseszép túraösvények várják az ideérkezőt.

Ha ennyi időnk nincs, csak egy délután kedvéért is érdemes felkeresni a Bükk lábánál fekvő DVTK Parkot (mindjárt a Kalandparkkal szemben), mert egyedi játszótere szakít a megszokott piros-sárga-kék EU-s látványvilággal, és gyönyörű, fából faragott játékeszközöket vonultat fel kicsik és nagyok örömére.

A játszótér és a mosdók használata ingyenes, külön szoptatós-pelenkázó helyiség várja a kismamákat, és a hatalmas étteremben, amelynek teraszáról jól rálátni a játszótérre, büféárakkal és bőséges meleg étel választékkal kényeztetik a betérőt, a parkolás pedig ingyenes.

Lillafüredhez hasonlóan Diósgyőr is szinte Miskolc külvárosának számít, annyira szerves egységet képez vele. A már említett villamossal fél óra alatt kizötyöghetünk a várhoz, amit tényleg vétek volna kihagyni. Évekig tartó, grandiózus felújítást követően 2014-ben adták át újra a nagyközönségnek, szóval aki gyerekkorában látta csak, rá sem ismer majd a nagyszerű épületre, amely már most is vetekszik bármely francia kastéllyal, pedig további nagy beruházás előtt áll. Idén például korszerű, hangulatos baba-mama szobát adtak át, ahol tápszermelegítésre, pelenkázásra és diszkrét szoptatásra is van lehetőség.

Kép
Miskolc
Kép: Wikipedia

A vár egyes helyiségeiben gyerekcsalogató tárlatokat rendeztek be, minden teremben tájékoztató táblák állnak a legfőbb tudnivalókkal, és érintőképernyős gépeken lehet játszani tematikus játékokkal vagy részleteiben is megszemlélni a térképeket, maketteket.

Gyerekeim nagy kedvence az illatos gyógyfüvektől hemzsegő, hangulatos boszorkánykonyha volt, de van itt fegyverszoba, vadászat terme, lakószobák, várkápolna és lenyűgöző lovagterem is, amely tanácskozások, békekötések színtere és építésének idején Közép-Európa legnagyobb ilyen célra használt csarnoka volt.

A vártörténeti kiállítást jól kiegészíti az a 3D-s film, amelyet a körpanorámás rondellában nézhetünk meg (gyerekkel érkezők garantáltan kétszer fogják végigülni), és nagyban segíti az időutazást a tárlatvezetéseket tartó jelmezes animátorok felbukkanása is. Fenséges látvány tárul a szemünk elé a magas toronyból kitekintve, így könnyen érthető, miért volt évszázadokig a királynék jegyajándéka ez a meseszép vár.  

Ha több órás vártúránk után még maradt a lábunkban erő, mindenképp keressük fel a Miskolci Állatkertet, amely a pécsihez hasonlóan fantasztikus adottságokkal rendelkezik, hiszen gyakorlatilag az erdőben van. Láthatunk itt szibériai tigrist, szurikátákat, marákat, gyűrűsfarkú makikat és még sokszáz állatot. Ahogy a legtöbb állatkertben, itt is lehet etetni és simogatni háztáji állatokat, biztos, hogy a kecskék és a birkák elvarázsolják majd a családot. Az állatkert egyik legklasszabb pontja a kilenc méteres magasles, amelyről csőcsúszdán lehet távozni, mellette rövid kötélpálya és egy tanösvény is várja a kicsiket.

Szóval ha eddig csak egy unalmas iparvárosként gondoltál Miskolcra, itt az ideje, hogy közelebbről is megnézd!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti