„Örökbe fogadtuk, és én tudtam, hogy szeretni fogom”

– Hogyan kerültek kapcsolatba az egyesülettel?
– Csecsemőgondozó vagyok, igaz, csak három évet dolgoztam ebben a szakmában, de most éppen azon gondolkodom, hogy jó lenne majd folytatni, amikor újra elkezdek dolgozni. Szeretek gyerekek között lenni, nem is tudtam elképzelni, hogy ne legyen gyerekünk. Sajnos természetes úton nem lehetett, a lombikbébi-programmal is próbálkoztunk, de hamar kiderült, hogy az eljárás súlyos tüneteket okoz nálam, így ezt a lehetőséget kizártuk, és úgy döntöttünk, hogy az örökbefogadást választjuk.

– Nehezen döntöttek, voltak félelmeik ezzel kapcsolatban?
– Azt biztosan tudtam, hogy egy örökbe fogadott gyereket is ugyanúgy fogok szeretni, mintha én szültem volna, a procedúrával kapcsolatban viszont voltak bennem aggodalmak: azon például gondolkodtam, hogy mit állapít majd meg rólunk a pszichológus. Azon is töprengtünk, hogy milyen lesz a tanfolyam, de összességében nagyon hasznos volt: nem a gyermekápolásról szólt, hanem az örökbefogadásról, ennek a kérdéseiről, és nagyon sokat adott.

Kép: Boros Marianna

Érdekes egyébként, hogy a papíron még azt is meg lehet jelölni, milyen nemű gyermeket szeretnél. Arra emlékszem, beírtuk, hogy ne legyen egyévesnél idősebb a baba. Végül is megkaptuk a papírt, alkalmasnak nyilvánítottak az örökbefogadásra. Elkészült a gyerekszoba is, lényegében csak a babára vártunk. Aztán jött a telefon, egy nap múlva már nálunk volt a lányunk. Anna kéthetes volt, amikor örökbe fogadtuk.

Tudtuk, hogy van még négy hét, amíg a szülőanya meggondolhatja magát: úgy dönthet, hogy mégis ő szeretné nevelni a gyereket. Egyszer hívtak is a Gólyahírtől, azt mondták, a szülőanya arról érdeklődik, hogy van a kislány. A férjem meg is ijedt, de korábban, amikor találkoztunk a vér szerinti anyával, én láttam a szemében, hogy már döntött, és emiatt kevésbé féltem.

Egyébként a gólyahíres rendezvényekre azóta mindig megyünk, egy bérelt helyen szoktunk találkozni. Bízom benne, hogy a mostani gyűjtés eredményeképp lesz egy központunk.

Kép: Boros Marianna

– Az örökbe fogadó nők egy része azt meséli, hogy az anyai ösztönök rögtön beindultak, amikor megkapták a babát. Még arra is akad példa, hogy az anya szoptatni tud. Ön mit tapasztalt?
– Én nem szoptattam, de az tény, hogy igazi anyatigrissé váltam, már egy tüsszögés miatt is rászólok a férjemre, mert félek, hogy Anna felébred. Van egy vidám, okos kislányunk, épp most volt hároméves, nagyon boldogok vagyunk. Leírhatatlan érzés, amikor azt mondja, hogy „nekem van a legjobb, legszebb anyukám”.

A Gólyahír Egyesület gyűjtéséről, melyhez a Képmás magazin is csatlakozott, ITT tájékozódhat>>