Tóthicó ma már nem „csak” ráktúlélő – Az orvosok kollégának, ő magát boldog embernek tekinti

A sugárzó szépségű nő második kislánya pár hónapos volt, amikor bagatell tünetekről panaszkodott nőgyógyászának, aki csak legyintett. Az első vizsgálatok is azt mutatták, minden rendben. Nyugtalanságát, aggodalmát könnyen rá lehetett fogni a szülés utáni depresszióra. A panaszok mégsem szűntek, és így újabb szakembert keresett fel, aki az első vizsgálat alkalmával azt kérdezte: „Maga mikor találkozott utoljára az orvosával?” 
„Abban a pillanatban, amikor ezt a mondatot kimondta, tudtam, hogy rákos vagyok – kezdi Icó. – Előtte nézegettem a neten, sejtettem, hogy ezek a méhnyakrák tünetei. Befeküdtem úgynevezett konizációra, de csak szövetmintát vettek, majd annyit mondtak, hogy ki kell venni a méhem. Ez is elég szörnyű volt, sírtam, és akkor anyukám azt mondta: ez a legkevesebb azért, hogy életben maradj. A vizsgálatok sorából állt fel aztán a diagnózis, CT mutatta ki a 4 cm-es daganatot a méhszájon. 2011. december 7-én Wertheim-műtétre került sor. Két héttel később kiderült, hogy nyirokcsomóáttét is van, ezért a Kékgolyóban harminc sugarat és négy kemoterápiát kaptam.” 

Ha érzéseket kell felelevenítened ebből az időszakból, mi volt a legjellemzőbb? 

Azt gondoltam, meg fogok halni. Akkor ez nagyon félelmetes volt. Az járt a fejemben, hogy a lányokkal mi lesz. Meg azt éreztem, hogy nem akarok senkivel se beszélgetni. Akkor kezdtem naplót írni. Nagyon féltem. A halálfélelem és minden más félelem is bennem volt: milyen lesz a műtét, fel fogok-e ébredni, mennyire fog fájni, milyen lesz az életem utána.
 
Volt benned düh, vád, keserűség, hogy nem ezt érdemelted, hisz jártál rendesen szűrésre? Alkudoztál a Jóistennel, hogy még picik a gyerekeid? 

Nem. József Attilának van ez a verssora: „Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot”

Én nem dühös voltam az Istenre, nekem az Isten megfogta a kezemet. És vezetett. 

Soha nem vádoltam senkit. Abban hittem, hogy ez valahol elindult, valami kiváltotta, ezt a lelki vonulatot megkerestem, meg is találtam, de nem volt bennem soha düh vagy vád. 

Nagyon összecseng ezzel, amit a könyvben is írsz több helyen: „Küzdeni nem szabad, a küzdelem harc, a harc mindig veszteséggel jár. Végig kell vinni a feladatot, amit kaptunk, békével, szeretettel, hálával.” Te ezt nem utólag fogalmaztad így, hanem a kezelések közben. 

Mélységesen hiszek abban, hogy ezt a békességet meg kell találni. Hiszem azt, hogy ebben a békében sikerült a gyógyulást beindítanom. Ez adta a hozzáállást, hogy másképp kezdtem látni a dolgokat. Mi a Mályvavirágnál tudatosan nem is használjuk azt a kifejezést, hogy méhnyakrák elleni harc vagy küzdelem. 

Hogyan lett a te betegségedből és gyógyulásodból szervezet? 

Nagyon természetesen alakult. A naplómat szerettem volna felajánlani, hátha másoknak is segít. Írtam a TV2-nek, nagyjából ennyit: „Tóth Icó vagyok, 30 éves méhnyakrákos, keresem Hadas Krisztát.” Pillanatok alatt sikerült, ma nem menne így! Azonnal visszahívtak, mert akkor – 2012-ben – nem volt nő, aki kiállt volna azzal, hogy neki méhnyakrákja van. Olyan volt, mintha nem is létezne ez a betegség. A tévé munkatársai összehoztak az akkori vakcinát fejlesztő céggel. Ők támogatták a könyv kiadását, megszervezték a könyvbemutatókat. Ezeken már rengeteg sorstárs jött oda hozzám. Sok olyan téma volt, amit egymással meg tudtunk beszélni, és amikre az orvosok nem tudtak válaszolni. Aztán egyre több minden történt, találkozások, és egyszer csak felvetettem, mi lenne, ha létrehoznánk egy alapítványt. Ez lett a Mályvavirág. 
Ennek tíz éve. Aki követi a munkátokat, felmegy a honlapotokra, látja, hogy micsoda eredményeitek vannak. 
Te hogy látod a Mályvavirág elmúlt tíz évét? 

Onnan indultunk, hogy a Tóth Icónak nem volt más muníciója, mint a saját története. De nagyon jó szakemberekkel kerültem össze. Zöldfülű voltam, naiv, lelkes. Ez kellett ahhoz, hogy azt gondoljam, semmi sem lehetetlen. Ez bevonzott embereket. Egy honlappal indultunk, pár támogatóval, egy-két kampányt csináltunk, megalakult a közösség. A Mályvavirág mögött még nem volt igazán nagy tartalom, de volt már ereje, tudtuk, hogy ezzel okosan kell élni. Aztán a szakemberek javaslatára a méhnyakrák mellé bejött a petefészekrák, és innentől nagyon gyorsan bővültünk, nagyon felgyorsult mindent. Duzzadtunk, egyre több projektet vittünk, és a szakma is felfigyelt ránk. 

Ma öten dolgozunk ebben napi szinten, tizennyolc Mályvavirág-pont van az országban, rengeteg önkéntes segít, az éves bevételünk ötvenmillió forint. 

Az éppen aktuális legnagyobb sikerünk, a Mályva Betegút, amely a különböző nőgyógyászati daganatok kezelésének állomásain, tudnivalóin kíséri végig a pácienseket, és amit átvett az Európai Nőgyógyász Onkológusok Szervezete is, az ESGO. Valamint most nagy büszkeségünk az induló HPV-honlap tele a legfrissebb információkkal, hiszen ilyen weboldal még nem létezik a témában, és természetesen a Tinik program, a Cooltás HPV képregény. 

Nagyon sok elismerést, díjat kapott a Mályvavirág Alapítvány, de kiemelkedő, hogy a szakma is megbecsül titeket. A Magyar Nőgyógyászati Onkológiai Társaság tiszteletbeli taggá választott, kórházi zárójelentéseken javaslatként szerepel a Mályvavirág Alapítvány. Mi kellett ehhez? 

Alázat. Leginkább ez kell hozzá. Meg hogy tudj az emberekkel bánni. Tíz egészségügyi dolgozóhoz tízféleképp kell beszélni, de én ismerem mind a tíznek a nyelvét. Nagyon kevés konfliktusom volt orvosokkal, de nagyon vigyázok is erre a jó viszonyra. Az áttörés az volt, amikor először bejutottunk egy nőgyógyászati konferenciára, és az elő­adásom végén ezt kérdeztem az orvosoktól: „Tudnak róla, hogy azok a nők, akiknek megmentik az életét, mindennap nagy szeretettel gondolnak magukra?” Mondtam, hogy az ő nevükben is állok itt, és mondok köszönetet. Csend volt a teremben, senki nem tapsolt, azt hittem, elrontottam valamit. És akkor felállt egy orvos, elmondta a többieknek, hogy ő használja az alapítvány anyagait, és ajánlja a kollégáknak is, mert nagyon sokat segít. Onnantól nagyon sok szakmai kapcsolat alakult. Megtisztelő volt, amikor egyszer az egyik szakember így fogalmazott: „Icó, én ismerem és tiszteletben tartom az utadat, de én egy szakmailag felkészült kollégaként tekintek rád.” Egyetértek vele: ma már nem „csak” egy ráktúlélő vagyok, aki segít a sorstársain, hanem egy szakmai civil szervezet, a Mályvavirág Alapítvány elnöke is. 

Ugyanakkor a munkátok nem csak a sikerekről, örömökről szól. Tavaly készült el az Életem gyöngye című szobor, amely egyszerre jelképezi az erős, szép és kitartó nőt, de a lehullott szirmok egyúttal emlékeztetnek mindazokra, akiket elveszítettetek. 

Nekem sokat jelent ez a szobor és a jelentése. Valóban nagyon nehéz a veszteség része a munkánknak. Nem tudunk, és nem akarunk felejteni, ezt jelképezi a szobor. Persze ugyanúgy jelenti a prevenciót is, de elsősorban a veszteséget. Az én szívemben ott van mindenki, aki már nincs velünk. 

Ha bevallhatom, a könyved címével tulajdonképp ezért nem tudtam megbékülni. Az a címe, hogy Minden anyuka meggyógyul. De tudjuk, hogy sajnos nem minden anyuka gyógyul meg. 

Ma sem adnék más címet. 

Ez a mondat a négyéves kislányomról szól: ő hitt benne, hogy az anyukája nem fog meghalni. 

Nem vagyok önző ember, de ebben az vagyok, ez a cím így van jól. Inkább érzés ez a mondat, mint tény. Ugyanakkor ott a honlapunkon a Szirmaink nevű menüpont, ami a túlélőknek készült, ott mindenki kap egy saját szirmot, és feltöltheti a fotóját, a történetét. Nagyon sokat jelentenek ezek nekem. 

2012-ben, tíz éve te voltál egyedül, aki kiállt, hogy méhnyakrákja van, ma pedig egy hatalmas közösség vagytok. Sejtetted tíz éve, hogy a köztársasági elnökkel fogsz találkozni, beszélgetni erről a munkáról? Mit jelentett neked ez a találkozás? 
Nekem Novák Katalin régóta a példaképem. Mint nő, mint anya, a szüleivel való kapcsolata, az értékei. Mindig úgy gondoltam, hogy tanulhatok tőle. Aznap este, miután itt járt, a férjemmel kinyitottunk egy üveg bort, egymásra néztünk, és azt mondtam: „Egyszer majd azt meséljük az unokáinknak, hogy a papánál meg a mamánál itt ült a köztársasági elnök!” Óriási mérföldkő volt az életünkben, hatalmas megtiszteltetés. 

A beszélgetésünk elején azt említetted, huszonévesen nem érezted magadat a helyeden. HR és szociális munka szakot végeztél, de nem tudtad, hogyan tovább, duzzadt benned az energia, csak nem volt világos, mi a te utad. Ma már elégedett vagy? 

Van egy szuper férjem, két gyönyörű gyerekem, a szüleim, testvérem közel vannak, azt csinálom, amit szeretek, van benne megszállottság, szenvedély, lelkesedés, bőgés, röhögés. Van egy szuper csapatom, és ez hatalmas siker. Nagyon különös kapcsolódás van közöttünk, ugyanazt érezzük, és ugyanazon célért dolgozunk. Boldog ember vagyok. 

A Mályvavirág Alapítvány a HPV-prevencióért és a nőgyógyászati daganattal (méhnyakrák, petefészekrák, méhtestrák, szeméremtest-, hüvelyrák) érintettekért dolgozik. A szervezet missziója az érintett nők megmentése, a betegutak megfelelő, teljes menedzselése, kíséret és támogatás mind a HPV-megelőzésben (tini és felnőtt edukáció), mind pedig a nőgyógyászati daganatok területén. www.malyvavirag.hu

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>