Racionális stratégiák helyett játék és mese – A Szia, Életem! című filmről pszichológusszemmel

A történet

Keserű Barna (Thuróczy Szabolcs), a Szia, Életem! című film főszereplője közkedvelt, sikeres író, aki fantasyregényeivel robbant be a köztudatba, és aki éppen az ihlet fájdalmas hiányával küzd. Mivel a kiégés szélén egyensúlyozva egyetlen épkézláb ötlete sincsen, ezért a kiadója már az elválást fontolgatja. Barna nemcsak a tollát forgatja jól, hanem élőszóban is meggyőző tud lenni, így végül sikerül kialkudnia tíz nap haladékot, hogy friss, eredeti, de legfőképpen piacképes történettel álljon elő. 

Nem sokkal később egy hatalmas piros bőrönddel beállít hozzá a volt szerelme, Sára, és közli, hogy Tokióba kell mennie tíz napra, mert remek ösztöndíjlehetőséget kapott, és addig Barnának kellene vigyáznia a tízéves fiukra. 

A rövid párbeszéd egy rég elfeledett tanár-diák viszonyra utal, illetve arra, hogy belátván alkalmatlanságát az apaszerepre, Barna annak idején önként mondott le mindenről, ami a gyermekével kapcsolatos. Parázs vita alakul ki köztük, Barnának esze ágában sincs ekkora terhet venni a nyakába, amikor az egzisztenciája és a karrierje a tét. Néhány másodpercig azt hiszi, ügyesen kituszkolta Sárát és vele együtt a problémát is az ajtón, ám ekkor a bőröndből kiszűrődő, cingár hang jelzi, hogy kisfia már a lakásban tartózkodik, és bizony ott is marad. 
Ahogy az a váratlan nehézségek során lenni szokott, Barna is erősen ágál a körülmények ellen, mindent megpróbál, hogy megszabaduljon a felelősségtől, de erőfeszítései rendre kudarcot vallanak. Nem marad más hátra, meg kell ismerkednie ezzel a kisemberrel, akinek látszólag tengernyi bizodalma van frissen megismert édesapjában, és a gyermekek kíváncsi természetével várja közös kalandjaik kezdetét. Nem is tehet mást, édesanyja hiányában rá kell bíznia magát a legközelebbi felnőttre, és remélni, hogy minden a lehető legjobban alakul.

Apaszerepben

Adott egy felnőtt férfi, akinek bele kell nőnie az apaszerepbe, és egy kisfiú, akinek az apa mint fogalom ismeretlen. A kapcsolatuk nem indul könnyen, hiszen Samu csupán édesanyja elmondásából, egy idealizált szemüvegen keresztül ismeri apját, aki az apaszereptől menekülve, a saját feladatai nyomása alatt nehezen tud ráhangolódni a gyermekére. Egyszerűen fogalma sincs, hogy mi jár a kisfiú fejében, ám túlzottan nem is érdekli, amíg az nem zavarja a köreit. A fiú gyermeki bizalma apja irányába szép lassan csalódottságba, elutasítottságérzésbe, a felszínen pedig dühbe fordul át, és egyre inkább olyan magatartást mutat, ami megnehezíti a békés légkör kialakítását. Kívülről figyelve nagyon is értjük a kisfiú ellenszegülését, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy szülőként sokkal nehezebb meglátni, mit tehetünk azért, hogy az együttműködés jellemezze a család életet.

Gyermekeink nevelése során gyakran kell reflektálnunk saját magunkra, arra, ahogyan pillanatnyilag érezzük magunkat. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a legtöbbünknek nem tanították meg, hogyan.

Általában a megoldandó nehézség tornyosul a szemeink előtt, és a problémamegoldó agyunk egyből elkezd különböző megoldási stratégiákat futtatni. A gyereknevelés során azonban ezek többnyire használhatatlanok lesznek, mert ha a kapcsolatról van szó, akkor a racionális stratégiák ritkán működnek. Éppen ezért érdemes először tudatosítani és értékelni a saját érzelmi állapotunkat, mert ez nagyon is hatással van a gyermekeink érzelmeire és viselkedésére. 

Barna eleinte rosszalkodásnak látja a fia viselkedését, mintha direkt akarná megzavarni a munkában. Ettől dühös lesz, és ez határozza meg a reakcióját is, ami még inkább elmérgesíti a helyzetet. Ugyanakkor, ha kíváncsian fordulna saját maga felé, és a dolgok mélyére nézne, akkor könnyebben szét tudná választani a saját érzelmi állapotát és a gyermek viselkedését („feszült és dühös vagyok, mert nyomaszt a határidő, és sehova sem jutottam eddig”). Ez segítene abban, hogy kíváncsian forduljon a gyermek felé is, és észrevegye, hogy Samu talán magányosnak érzi magát, és időt szeretne vele tölteni. A nyitott odafordulás a saját érzelmi folyamataink felé segít, hogy könnyebben megértsük a gyermekünk belső történéseit, és helyet teremtsünk annak átgondolására, hogy mire is lenne neki szüksége.
Samu minden egyes megmozdulásával próbára teszi Barnát, aki a saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy gyerekeink olyan tükröt képesek elénk tartani, amelyben megláthatjuk esendő, gyarló önmagunkat. 

A szembesülés sokszor fájdalmas, de ugyanakkor terápiás jellegű az, ahogyan a hibáink egy aprócska ember szemében feltűnnek, majd elfogadásra találnak. 

Arra is rá kell jönnie, hogy mik a valós és jelentőségteljes problémák az életben, és mik azok, amik csak foglalják a teret és az időt, de igazából nem fontosak. 

Kép

Jelenet a filmből – Fotó: Filmsquad /Gordon Eszter

Samu érdeklődő, okos és kreatív, csupán szeretetre, figyelemre, érzelmi biztonságra és őszinteségre van szüksége. Ez utóbbiból talán túl sok lakozik Barnában, mert kendőzetlenül válaszol a fia minden kérdésére, és néha bizony többet mond és nyersebben, mint amit egy ekkora gyermek meg tudna emészteni. A hitelessége és a belátási képessége azonban kiegyensúlyozza a baklövéseket, mert ha a hibázás esendőséggel és valódi megbánással párosul, akkor a gyermekeknél szinte mindig nyert ügyünk van.

Gyermeklélek

Ismét szembesülhetünk a sokat hangoztatott igazsággal, hogy a gyermekeknek nincs szükségük csillogó-villogó játékokra, programok halmozására vagy óriási térre ahhoz, hogy jól funkcionáljanak. Temperamentumuktól függően ugyan, de kellően rugalmasak, ha világos keretekkel találkoznak. Ha elegendő információval rendelkeznek az adott helyzetről, akkor képesek működni benne. 
Barna ösztönösen ráérez arra az életkori sajátosságra, hogy a képzelet és a fantázia útján milyen jól meg lehet szólítani a gyermek lelkét. A kisgyermekek a mindennapok történéseit gyakran a játék és a fantázia segítségével dolgozzák fel. Ahogy Jean Webster írja: „Az ember legnagyobb kincse a képzelőerő. Az teszi az embert képessé arra, hogy beleélje magát mások helyzetébe, együttérzővé és megértővé váljék.” A fantázia és a mese világa ebben az esetben nemcsak Samunak segít, hanem Barnának is, hogy harmonikusabban tudjanak kapcsolódni egymáshoz. 
Ugyanis a képzelet nemcsak egy elkülönült mesevilágként létezik, hanem ugyanazokat az agyi területeket érinti, mint a tényleges észlelés. 

Kép

Jelenet a filmből – Fotó: Filmsquad /Gordon Eszter

Ahogy Gőbel Orsolya írja, a fantáziának kettős funkciója van. Egyrészt segít előkészíteni a tényleges cselekvést azáltal, hogy valamit előre elképzelünk és előrevetítjük a tettet. Máskor a képzelet mágikus, vágyteljesítő formája kerül előtérbe, amelynek segítségével a nehéz történetek feldolgozhatóvá válnak. Mindkét forma mozgósítja azt a belső erőt, amelyre építve könnyebben megküzdünk a minket érő kihívásokkal. Különösen igaz ez óvodáskorban, amikor a mágikus világkép uralja a gyermek látásmódját, így a meséken keresztül jól lehet kapcsolódni hozzá. Carl Gustav Jung szerint „a mese a mindenség kulcsa. A lélek ajtaján kopogtat.” Megtanít hinni a csodában, életbátorsággal elhagyni a jól megszokott komfortzónát, észrevenni a lehetőségeket, rugalmasan alkalmazkodni a változásokhoz, segítséget kérni, és megtalálni magunkban mindazt a belső erőt, ami mindehhez szükséges. Felnőttnek és gyereknek egyaránt. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>