A Gyűrűk Ura világából a magyar Parlamentbe – Az Országház és „arca”, ahogy még sosem láttuk

Hogy érzed magad nálunk, és hogy tetszik a munka a forgatáson?

Életemben először járok Magyarországon, és nagyon örültem a sok kedvességnek, amivel fogadtak. Csak néhány napot tudok itt tölteni, aminek a nagy részét a munka teszi ki, és holnap már indulok is – sajnálom, hogy ilyen kevés időm van, nagyon szerettem volna többet látni Budapestből is. Igencsak meglepődtem, amikor a producerem felajánlotta ezt a szerepet, mert sosem csináltam még ilyet. Amikor először beszéltünk a filmről, nagyon száraznak tűnt a karakter, de amikor elolvastam a forgatókönyvet, már láttam magam előtt, hogy alkalmas vagyok erre a szerepre. Mivel egy másik filmsorozatban egy okoskodó építészt játszom, ez a karakter is közel áll a szívemhez.

Kislányként rengeteget rajzoltam, és én is kacérkodtam az építészettel, ezért hatalmas élmény számomra, hogy most ebben a csodálatos házban dolgozhatok.

Amikor megláttad a Parlament épületét és beléptél, mi volt az első benyomásod róla?

Teljesen le voltam nyűgözve! Első alkalommal Andrással voltam (Nagy András rendező-operatőr – a szerk.) egy privát látogatáson, ahol sok mindent mesélt nekem a Parlament történetéről és építészeti jelentőségéről. Annyira izgatott lettem, mint egy iskolás lány az első randevúja előtt. Mindent látni akartam, mindent be akartam fogadni, és teljesen magával ragadott az az aprólékos kidolgozottság és komplex struktúra, amely az épület egészét jellemzi.

A dokumentumfilmben rengeteg információ elhangzik a korról, amelyben az Országház épült, az alkotókról, akik létrehozták, a nehézségekről és kihívásokról is, amelyekkel szembesülniük kellett. A film mely aspektusa volt számodra a legmeglepőbb vagy legszebb?

Ami igazán magával ragadott a forgatás során, az az, amit a tervezők személyiségéről megtudtam. Valójában ezek az információk csak az akkori közbeszéd alapján íródott feljegyzésekből és visszaemlékezésekből állnak rendelkezésünkre, ezért nem is tudható, mennyire hitelesek. Mégis tökéletesen el tudom képzelni az épület tervezőjét, Steindl Imrét, aki állítólag rendkívül karizmatikus, magával ragadó, ragyogó intellektusú ember volt, ám nehéz természete miatt gyakran került összetűzésbe az építkezés folyamán a munkatársaival. Magának való, antiszociális ember hírében állt. A másik, ami nagyon megragadott, és emlékként mindig őrizni fogom magamban, nem más, mint hogy megtudtam: a Parlament épülete több száz gyermeknek adott otthont az 1920-as évek elején.

Olyan gyermekeknek, akiknek a családja Trianon után az elcsatolt területekről Magyarországra menekült, és nem volt hol lakniuk.

Emellett több terem betegszobaként is szolgált az ő számukra.

Kép

A színésznő a film sajtótájékoztatóján – Forrás: Budamount Film

A forgatás során mi volt számodra a legnagyobb kihívás?

Valójában két dolog is nehézséget okozott. Az első inkább technikai jellegű volt. Mivel én sorozat- és színpadi színész vagyok, a pályám során eddig nem fordult elő, hogy a kamerának kelljen beszélnem, mindig volt partnerem. Most viszont úgy kellett elmondanom a szöveget az objektív előtt, mintha emberekhez beszélnék; ki kellett alakítanom a kapcsolatot a kamerával, és ezt nehéz volt megszokni. Senkit nem akartam cserbenhagyni, főleg a produceremet nem, hiszen András rengeteget segített abban, hogyan kapcsolódjak a kamerához. A második dolog Magyarország történelmével kapcsolatos: bár a Felvidékről származom, és magyar gyökerekkel rendelkezem, én már Amerikában születtem, ezért a kommunizmus mint a hétköznapi életet meghatározó eszmerendszer teljesen ismeretlen volt számomra. El sem tudtam képzelni, mit jelenthetett ez a családok, a kisebb közösségek szintjén. András ebben is sokat segített nekem: olyan történeteket mesélt a gyerekkoráról, amelyek segítettek elképzelni, milyen lehetett akkoriban Magyarországon élni.

Ahogy egy nemzet életében vannak meghatározó épületek, úgy egy ember életében is lehetnek fontos helyszínek, házak. Van olyan hely a világon, amelyik valamiért különleges jelentőséggel bír számodra?

Valójában a saját házam ilyen.

Mivel édesapám egyetemi tanár, a gyermekkoromat főként iskolai apartmanokban, kollégiumi szobákban és kis szolgálati lakásokban töltöttem.

Mindig is vágytam egy helyre, amely a sajátom, és állandó lakhelyemül szolgálhat. Most, hogy megengedhetem magamnak, hogy saját házam legyen, nagyon élvezem, hogy dekorálhatom, kedvem szerint berendezhetem, és olyan otthont teremthetek magamnak, amilyet mindig is szerettem volna. 1935-ben épült a ház, ami Amerikában már idős épületnek számít.

Somogyi György forgatókönyvíró a sajtótájékoztatón így nyilatkozott a filmről:
„Ez a ház »az ország háza«, amely az építtetők szándéka szerint magában foglalja Magyarország ezeréves történelmét. Fontos, hogy ebből a történelemből a lehető legtöbbet megmutassunk, de az is, hogy ez ne legyen unalmas történelemóra, mégiscsak az Országház a főszereplője. Kihívást jelentett az is, hogy – mivel a film a nemzetközi piacra készül – úgy kell elmesélni, hogy közben folyamatosan észben tartjuk: ami egy magyarnak történelmileg vagy politikailag egyértelmű, az egy külföldinek lehet, hogy semmit sem mond.”