Elvis – Filmen egy korszak és egy halhatatlan életmű, a zenével a főszerepben
Elvis Presley meghódította a világot. Mindezt úgy, hogy a katonai éveit leszámítva el sem hagyta Amerikát. Az eddigi legsikeresebb szólóénekes több mint egymilliárd lemezt adott el, zenéje és filmjei minden kontinensre eljutottak, az első műholdas show közvetítésével pedig a föld akkori népességének egynegyede eshetett egyidőben extázisba a zenéjétől és ikonikus, tudattalan vágyakat előhívó csípőmozgásától. Mindezt szemügyre véve nem csoda, hogy a 2022. év egyik grandiózus vállalása Baz Luhrmann Elvis című filmje lett, amely arra tesz kísérletet, hogy az énekes egész életét bemutassa, nem kevés érzelmi hatásra alapozva.
A címszerepre nem is találhattak volna alkalmasabbat Austin Butlernél, aki minden mozdulatával és porcikájával kirázza magából azt az életérzést, amely Elvist is hajtotta Memphistől Vegasig. A déli fiú hiteles megformálásához Butler elmondása szerint több ezerszer megnézte a sztárról készült felvételeket, Luhrmann-nal felkeresték a kultikus helyeket, és az RCA stúdiójában végighallgattak minden eredeti felvételt, hogy aztán a filmvászonra teremtsék a rock and roll királyát. Mindez olyan jól sikerült, hogy a 31 éves színész január elején elhozta filmdráma kategóriában a legjobb férfi főszereplőnek járó Golden Globe-díjat, és jó esélyekkel indul a 2023. március 13-i Oscar-díjért is. De nemcsak Butlert értékelték a legjobbnak, hanem maga az alkotás is büszkélkedhet a legjobb filmnek járó jelöléssel. De vajon mitől olyan jó ez a film, hogy még a szakma is így elismeri az ausztrál rendező munkáját?
60 évvel ezelőtti életérzés
Egy életrajzi film középpontjába sok minden állítható. Van, hogy eredeti felvételek sorozatával mutatják be dokumentumfilm-jelleggel a sztár életét. Más esetben a Nixonnal való találkozás áll egy Elvisről szóló film középpontjában, a márciusban debütáló Elvis ügynök című sorozattal pedig megpróbálják életre kelteni a „Királyt” szuperhősként.
Baz Luhrmann-nak azonban nem volt célja egy-egy aspektust kiragadni Presley történetéből.
A 160 perces életrajzi dráma tökéletesen átfogja a Király életét születésétől kezdve a szegregációval, majd a polgárjogi mozgalommal átszőtt ifjúkorán és a szexuális felszabadulás jelképévé válásán át az utolsó évekig, amelyeket a világsztár a Tom Hanks által megformált Parker ezredesnek köszönhetően a könyörtelen showbusiness áldozataként töltött.
A film először mindenképp történetével és képi világával, vágótechnikájával szegezi a vászon elé a közönségét. Narratíváját tekintve még Elvis legnagyobb hívei is találhatnak benne olyan részletet, amit eddig nem tudtak a színész-énekesről. A ‘60-as és ‘70-es évek Amerikáját korhűen idéző ruhák, frizurák, berendezési tárgyak és használati eszközök, valamint a részleteiben kidolgozott helyszínek tudatos megjelenítése bepillantást ad a nézőknek a 60 évvel ezelőtti életérzésbe. Ugyanakkor megadja azt az élvezeti szabadságot is a filmben kibontatlanul elénk tárt, a történelemből jól ismert események felvillantásával, amelynek köszönhetően a rendező kiválóan egyensúlyoz Elvis emberi oldala és a Király örökkévalósága bemutatása között.
Mindezt úgy, hogy a film középpontjába a látszat ellenére nem magát a sztárt és jól ismert emberi gyarlóságát, hanem a halhatatlan zenéjét állítja.
Bátor és gyors zenék
A filmben hallható zenei motívumok dramaturgiai funkcióját minden percben tetten érhetjük, ami jól mutatja, hogy Luhrmann az érzelmi mellett intellektuális síkon is el kívánja érni közönségét. A rendező fogta a közismert slágereket, színpadra álmodta, majd filmre vitte őket. Eddigi munkásságát tekintve mindez nem meglepő. Édesanyja társastánctanárként a zene és a színpad világával is megismertette, majd 2002-ben megrendezte a Broadway-n Puccini Bohémélet című operáját, ami magyarázza a színpadra rendezés hatását a filmjeiben. Az ausztrál alkotónak köszönhetjük a 2001-ben két Oscar-díjat nyert Moulin Rouge! című modern musicalt is, valamint a 2013-ban szintén két Oscar-díjat nyert A nagy Gatsby című amerikai romantikus drámát, amelyeknek karakterisztikus színpadi és zenei motívumai az Elvis-ben is megjelennek.
A zenei producerként is alkotó Luhrmann munkásságából kitűnik, hogy szívesen nyúl hozzá minden score-hoz (eredeti filmzenéhez, instrumentális kísérőzenéhez) vagy slágerhez, ezzel egyszerre fémjelzi az adott korszellemet és ad megnyugtató kapaszkodót a mai kor zenerajongóinak. A filmzenében fellelhető vezérmotívumok kapcsán bátran hangszerelte át akár a Can't Help Falling in Love című világhírű dalt, amely baljóslatú hangzással kíséri Presley felesége, Priscilla megjelenéseit a filmben. A drámában hallható szinte mindegyik Elvis-dal zenei sebességét felgyorsították.
Ezzel azt a fajta lázadó korszellemet érzékeltetik, amely a konzervatív Amerika baby boom időszakában berobbant Presley-vel, és ami ma már nem tűnik forradalminak.
A Király jelentősége
Ezt alátámasztja egy a megjeleníteni kívánt korra egyáltalán nem jellemző elektromos gitárra írt zenei betét az ugyancsak magasabb BPM-en (percenkénti leütésszámon) játszott Baby, Let’s Play House című dalban, ahol először láthatjuk a Királyt megőrjíteni főként a női közönségét. A rendező zenei hozzáértését emellett mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Elvis című filmben előszeretettel alkalmazza a mashup technikáját, ami segítségével két önálló dalt mixel össze, gazdag hangzásvilágot és hangulatot létrehozva. Ez megfigyelhető például két önálló Elvis-szám, a kevésbé ismert Crawfish és a világsláger Fever együtthangzásában. De az egyik legismertebb sláger, a Hound Dog zenei motívumai sem csupán a Király előadásában hallhatók, hanem az eredeti, R&B hangzású Big Mama Thornton-dal váltakozik a Butler előadásában hallható Elvis-variációval, megfejelve a Grammy-t nemrég elnyert legjobb rapelőadással, a Vegas című számmal Doja Cat előadásában. Mindemellett a Jailhouse Rockot is újraértelmezték Eminem előadásában, érzékeltetve a korszakra jellemző radikális változást.
Hiszen 2023-ban talán nem értjük, mitől számított elítélendőnek Elvis előadásmódja.
Ezekkel a betétekkel azonban Luhrmann segít elképzelni, a szexuális forradalom előtt, a szegregáció és az erkölcsrendészek korában milyen megbotránkoztató lehetett a konvencionális kereteket megtartani egyáltalán nem szándékozó „fehér” Presley „fekete” csípőmozgása.
Kétséget nem tűrően a Király volt az, aki az Amerikába behurcolt rabszolgáktól eredő zenei stílusok, a gospel és a Rhythm and Blues hangzásvilágát és életérzését a countryba ültetve legalizálta őket az amerikai nézőközönség számára. B.B. King, Little Richard és Big Mama Thornton is neki köszönheti, hogy elindultak az elutasítottság, a homály irányából az ismertség, az elfogadás és a közönség szeretete felé.
A filmben megélt valóság
Az Elvis-ben egyértelműen a zenéé a főszerep, így, ha szemfüles a néző, észreveheti, mennyi minden hathatott Presley művészetére, és így a rock and roll világkörüli útjára. A szegregáció és az annak hatására is elindult polgárjogi mozgalom az eltérő kultúrák találkozásának köszönhető új stílusok fejlődését eredményezhette. A kétpólusú Amerikát összekötő híd építésében Presley óriási szerepet játszott a zenéjével. Hogyan nyithatott a gospel és a Rhythm and Blues irányába a konvencionális és szigorú erkölcsi normák szerint élő délen? A kérdésre a válasz az elfogadást és szeretetet követő vallásos édesanyja.
A filmben is megmutatkozik mindez, többször láthatjuk a család Istennel való kapcsolatát, valamint azon vélekedésüket, hogy egymás elfogadása, Elvis hangja és tehetsége Isten akarata, ezért szükséges mindezt támogatni.
A sok irányból betörni akaró szabadság érzése azonban magával hozta az önbíráskodó, radikális cselekedeteket is, amik szintén hatással voltak a Király zenéjére. A filmben említik a fehérek és az afroamerikaiak jogi egyenlőségéért aktívan tevékenykedő Martin Luther King Jr., és a mélyen vallásos Bobby Kennedy 1968-as meggyilkolását, valamint a Beatles-fanatikus Charles Manson-hívek által brutálisan lemészárolt Sharon Tate-et, Roman Polański 9 hónapos terhes feleségét is. Mindezt, valamint a tömegpszichózis alá került őrjöngő tömeget látva a filmben érthetővé válik Presley késői ‘60-as évekbeli zenéje, egyre szorongóbb viselkedése, illetve a narkotikumot, amfetamint, nyugtatót, altatót, hashajtót és hormonokat takaró szerhasználat, ami végül az 1977-es halálához vezetett.
Akárhogyan is, a filmet nézve nagyon sok színes, zenével körölölelt apró kis utalással találkozhatunk, amik a végén képesek összeállni kerek egésszé. A korszak és Presley forradalmi stílusának részletgazdag kidolgozása – néhol felvillantva már a 21. századi életérzést is – joggal emelte tavaly a legkiemelkedőbb alkotások közé az Elvis című filmet, amely végső soron azt is megmutatta, miért hivatkozunk ma is halhatatlan legendaként a rock and roll királyára.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Lisa Marie Presley egy életen át harcolt, hogy önmaga lehessen, csak függetlenséget nem örökölt
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
