Elmúlik! – Találkozás kerekesszékes tinédzser önmagammal

– Te ki vagy? – kérdezed.

– A jövőbeni éned. Azért jöttem, hogy életet leheljek beléd – mondom biztatóan, és odagurulok az ágyad mellé. – Szeretnék neked elmondani mindent, amit a jövődről tudnod kell.

– Nekem nincsen jövőm – válaszolod elcsukló hangon, miközben könnyek szöknek a szemedbe.

– Figyelj rám. Tudom, hogy kilátástalannak látsz mindent. Attól rettegsz, hogy sosem fogsz felépülni, és egész életedben ágyhoz leszel kötve.

– Balul sült el a műtétem – tör ki belőled a zokogás. – Az Üvegcsont-betegségemet el tudtam fogadni. Azt, hogy örökre járásképtelen leszek és kerekesszékkel fogok közeledni, el tudtam fogadni. De hogy 16 évesen ebben a rémálomban kell élnem, már képtelen vagyok. Fel akarok ébredni!

Ahogy nézem a könnyekkel áztatott arcodat, összeszorul a szívem, és a szánalom szikrája gyullad fel bennem. Elszégyellem magam, hiszen én utálom a legjobban, ha sajnálnak, mégis megrázó látni, hogy ilyen fiatalon ennyi fájdalom ér. Hiába tudom, hogy egy nap minden rendbe jön, azzal is tisztában vagyok, hogy még hosszú és rögös út vezet a szebb napokig. Együttérző tekintettel rád pillantok, és bátorítóan megszorítom a kezed.

– Tudom, hogy min mész keresztül, hiszen én is átéltem. Félsz, hogy elszaladnak a fiatal éveid, és kimaradsz minden élményből.

Félsz, hogy nem tapasztalhatod meg, milyen egy igaz barátság, egy mindent elsöprő szerelem, egy mámoros éjszaka.

Félsz, hogy soha nem leszel már olyan, mint azelőtt. Most még nem hiszed, de olyan élmények várnak rád a jövőben, amikről most még álmodni sem mersz!

– Például mi? – kérdezed, és felcsillan szemedben a remény.

– Konkrét dolgokat nem mondhatok, de azt elárulom: az összes bolondságot meg fogod élni a barátaiddal. Remélem, az éneklést nem hagytad abba…

– Néha dúdolok magamban, de elképzelni sem tudom, hogy valaha közönség előtt énekelhetek.

– Hát, pedig hidd el, nagyon sokszor leszel még színpadon – mondom büszkén.

– De mi lesz a fizikai akadályaimmal? Újra képes leszek aktív életet élni?

– Még a tenger illatát is érezni fogod…

– Hogy mi? Kerekesszékkel? – képedsz el. – Hiszen még a buszra sem merek felszállni egyedül!

– Ha tudnád mennyi országban jársz majd a szerelmeddel! – kuncogok magamban.

– A szerelmemmel? – kérdezed kaján vigyorral.

– Bizony ám! – kacsintok rád. – Apropó, ugye a spanyoltanulást nem hanyagolod el? – kérdezem kissé számonkérő hangon.

– Hát… – válaszolod lesütött szemmel.

– Pedig egy nap hasznodra válik, ha a nyelvtudásod nem az „Hola” és a „Buenos días” szavakban merül majd ki… – húzom fel a szemöldökömet. – Azt is látni fogod, hogy mennyire megéri az írásba fektetett munka. Csak könyörgöm, az egyetemet fejezd be!

– Jó, jó, befejezem – válaszolod kamaszos nemtörődömséggel. – És mi lesz ezzel az elviselhetetlen önutálattal? Gyűlölöm magam.

Gyűlölöm a testem, hogy ennyire más, mint a többi emberé. Gyűlölöm a törékeny csontjaimat, a műtéti hegeimet.

Gyűlölöm, hogy a sok traumától lelkileg sérült lettem, hogy már csak nyugtatóval tudok elaludni. Ne mondd nekem, hogy ebből van kiút! – mondod teljesen összetörve. Felkavaró látni ezt az érzelmi hullámvasutat, amire felültettelek.

– Tudnod kell, hogy az önelfogadás egy élethosszig tartó tanulás. Lesznek napok, amikor belenézel a tükörbe, és patakzó könnyekkel követeled a választ: miért pont én? Viszont eljön az az idő is, amikor elégedetten mosolyogsz magadra vissza, és hidd el, tetszeni fog, amit látsz. Abban a pillanatban ébredsz rá, hogy már az az ember vagy, akivel e pillanatban beszélgetsz.

– Válaszolj nekem őszintén – kérdezed még mindig hitetlenül.

Belém mar az érzés, és azt kívánom: bár annyira szeretnéd magad, ahogyan én szeretlek téged.

– Valóban boldog vagy?

– Vannak csodás napjaim, és van, amikor szomorú vagyok. Az életem viszont teljes egész, minden bánatával és örömével együtt. Egyet kérek csak tőled: ne add fel! Sose hidd, hogy nem lehet jobb, mert mindig lehet jobb.

Tekintetem bal alkarodra téved. Tele van vörösen égő vágásokkal, önmarcangolásod nyomaival. Megmutatom neked az enyémet; begyógyult sebeimet egy díszes tetoválás mögé bújtattam. A spanyol „pasará” szócska jelentésén megkönnyebbülve elmosolyodsz. Ez áll rajta: ELMÚLIK.