Plácido Domingo: „A magyar Operaház egy ékszer”
Gyakori vendég volt hazánkban tavasszal Plácido Domingo. Márciusban karmesterként vett részt az Operaház Újranyitógáláján, a következő hónapban pedig Simon Boccanegrát énekelte, amely első színpadi szerepe volt az Andrássy úti Ybl Palotában. A világhírű operaénekessel a Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a tehetséggondozásról és arról is beszélgettünk, hogy miért fog mindig is „divatban maradni” a klasszikus zene.
Miért tartja fontosnak az olyan, tehetségeket felkaroló kezdeményezéseket, mint a Virtuózok?
A több mint 60 évvel ezelőtti debütálásom óta minden nap képzem magam, és építem a karrierem, ez számomra soha véget nem érő folyamat. Tisztában vagyok az erre az útra lépő fiatalok bizonytalanságaival és kétségeivel. Éppen ezért, amint lehetőségem nyílt arra, hogy a legtehetségesebb fiatalokat támogassam művészprogramok ösztönzésével a világ különböző színházaiban, illetve az Operalia énekversenyemmel, ezt örömmel megtettem. A Virtuózok program tökéletesen követi az elképzeléseimet, hogy felfedezzük a fiatal komolyzenei tehetségeket, és olyan lehetőségeket biztosítsunk számukra, ahol felfigyelhetnek rájuk.
Közhely, de igaz: a tehetség nem elég, a szorgalom és elhivatottság is legalább ugyanennyire fontos. Milyennek látja a műfaj jövőjét szakmai szempontból?
Tökéletesen egyetértek.
A munkánk mindenekelőtt fegyelmet és sok szeretetet igényel a hivatásunk iránt. Nálunk nincsenek ünnepek, mert a zenésznek következetesen és sokat kell gyakorolnia mindig, bármilyen életkorban is van.
Azonban úgy gondolom, ennek az áldozatnak bőséges jutalma a megelégedettség, valamint a nagyszerű lehetőség, hogy a zene iránti szenvedélyt életre szóló munkává alakítsuk. Ez egy kiváltság!
Mi jut eszébe elsőként, ha azt hallja: Magyarország?
Hogy a témánál maradjunk, kétségtelenül a zene. Magyarországnak nagyszerű zeneszerzői és rendkívül érdekes hagyományai vannak. Természetesen nagyon szeretem az újjászületett Magyar Állami Operaházat is, amelyet volt szerencsém a gyönyörű felújítások után felavatni. Ez egy ékszer!
Milyen érzés volt ennek a régi, történelmi épületnek az – ahogy fogalmazott – „újjászületésénél" ott lenni?
Ahogy korábban is mondtam, fantasztikus érzés újra belépni ebbe a csodálatos színházba, ahol az elmúlt években többször is megfordultam a felújítás építési szakaszában. Úgy gondolom, hogy kiváló munkát végeztek, és az akusztika is remek.
Véleményem szerint a felújított Magyar Állami Operaház mára a világ legszebb operaházai közé sorolható.
Milyen egyéb emlékeket hordoz az országról? Ha jól tudom a hetvenes évek elején járt először hazánkban.
Igen, csaknem 50 éve léptem fel először Budapesten, az Erkel Színházban. Minden emlékem pozitív az itteni fellépésekről, mert a közönség mindig olyan szívélyes és lelkes, egyben intelligens is, ahogy az elvárható egy olyan országtól, amely Liszt Ferencet, Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Erkel Ferencet és még sok más nagyszerű zenészt adott a világnak. Az elmúlt évek során abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Magyarország különböző városaiban is dolgozhattam, Budapesten kívül különböző helyszíneken koncerteztem Pécsett, Szegeden és legutóbb Győrben egy jótékonysági koncerten köszönetnyilvánításként az egészségügyi dolgozók felé, a COVID-járvány idején végzett hősies munkájukért.
Tenorként ismerte meg – az operaszerető közönségen kívül – az egész világ, baritont énekelt a legtöbbet, és szeretettel vezényel is. Nem kérdezem meg, melyik a kedvence, inkább arra vagyok kíváncsi, miért jó önnek ez a fajta változatosság? Hogyan hat egymásra a több különböző stílus, szerep?
Az élet egy utazás, és ahogy telik az idő, sok minden változik, rajtunk múlik, hogy tudunk-e alkalmazkodni.
Például az én hangom és korom idővel jobban passzolt a bariton szerepekhez, de sosem képzeltem, hogy baritonként „második karriert” fogok felépíteni 2009 után, amikor először énekeltem a Simon Boccanegrában a dózse bariton szerepét a korábban énekelt tenor szerep helyett. Ami a vezénylést illeti, ez az út is messzire nyúlik vissza: gyerekként nem gondoltam, hogy énekes leszek, és zongorázni tanultam. Szóval ezek mind összefonódó utak.
A klasszikus zenének is „lépést kell tartania” a fiatalsággal? Hogyan látja a műfaj helyzetét napjainkban a közönség szempontjából?
Az operának és a klasszikus zenének olyan belső szépsége van, amely még a fiatalokat is megérinti. Nekünk és az intézményeknek a feladata ennek terjesztése: a gyerekeknek meg kell ismerniük a zenét, és tudniuk kell, hogy ez nem egy elit közönségnek szánt műfaj.
Sok pop, rock, rap dal „idejétmúlttá” válhat, míg a klasszikus zene örök, van egy generációkon túlmutató varázsa.
A Scala emblematikus alakja, A Három Tenor tagjaként is legendás, a világ számos pontján alkotott maradandót. Van hiányérzet önben, vagy elégedettséget érez, amikor visszatekint a pályafutására?
Úgy gondolom, hogy sokat kaptam, és remélem, sikerült átadnom az érzelmeimet a közönségnek. Őszintén szólva elégedett vagyok, úgy gondolom, hogy a tőlem és a rendelkezésemre álló eszközökből telhető legjobbat nyújtottam.
Ha varázsütésre basszust énekelhetne, mely szerepek érdekelnék?
Ó, annyi lenne! Mindenekelőtt Verdi hőseire „telepednék” rá… A teljesség igénye nélkül Zaccaria, Fiesco, Banco, II. Fülöp, Attila, és még sorolhatnám.
Hol szeret a legjobban énekelni?
A „természetes közegem” kétségtelenül a színház, de az is biztos, hogy vannak egészen különleges szabadtéri helyek. Énekeltem már ősi arénákban, amfiteátrumokban, valamint az Eiffel-torony alatt, vagy például a Central Parkban, egyéb stadionokban, a Népstadionban is Diana Ross-szal és José Carrerasszal. De még bikavidal-arénákban is! Minden hely és annak közönsége új „alkímiát” hoz létre, és különleges érzés, ha sikerül ráhangolódni.
Mottója: „If i rest, i rust”, azaz, „Ha leállok, berozsdásodom”. Meddig tervezi folytatni az éneklést?
Fogalmam sincs, ez egy olyan kérdés, amire magam sem tudok válaszolni.
Őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy 81 évesen még mindig operát énekelhetek a színpadon.
Boldog vagyok, a színpadi lét nagy örömet okoz, hiszen a zene elválaszthatatlan része az életemnek.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>